Ahogy nehezül az élet a konvergenciaprogram miatt hozott intézkedésekbõl
fakadóan, úgy jön meg a kedve a magyar embereknek a besúgásra. Legalábbis ez
olvasható ki az adóhatóság által közreadott adatokból. Az elmúlt két év során
ugyanis háromszorosára ugrott az Apeh-nek címzett bejelentések száma.

Mint lapunk megkeresésére az adóhatóság sajtóosztályán elmondták, 2006-ban
összesen 3900 úgynevezett közérdekû bejelentés érkezett. Egy évvel késõbb
azonban már 10700. Tehát egy év alatt több mint két és félszer annyi bejelentést
fogalmaztak meg honfitársaink, mint az elõzõ évben. A folyamat azonban nem állt
meg: az idén az elsõ félévben 7800 bejelentés futott be az Apeh-hez. Ez azt
jelenti, hogy a tavalyi egész éves darabszám 70 százaléka már teljesült ez
ideig. Egyetlen év alatt tehát 23 százalékkal többen éreztek kényszert arra,
hogy feljelentsék szomszédaikat, ismerõseiket vagy éppen a haragosaikat. 2006 és
2008 elsõ féléve között nem kevesebb, mint háromszorosára ugrott ezeknek az
embereknek az aránya. S ha az idei tendencia kitart az év során, csúcsot
döntünk, hiszen egyetlen év alatt 50 százalékkal többen jelentenek, s ez két év
viszonylatában négyszeres emelkedést jelent!
A hatóság munkatársától megtudtuk, hogy tavaly - amikor a médiában is nagy
hangsúlyt kapott, hogy a kormány beerõsít a vagyonosodási vizsgálatok területén
- legtöbben az erre vonatkozó információkat súgták meg a hivatalnak. Az idén
azonban némi eltolódás figyelhetõ meg a számla- vagy nyugtaadási kötelezettség
elmulasztása irányába. Egyre inkább nõ eközben a bejelentés nélküli
foglalkoztatásra, a bejelentés nélküli bérbeadásra és egyéb adóeltitkolásra
vonatkozó bejelentések száma is.
A hatóság szerint a számok sokasága mögött az áll, hogy „az emberek egyre inkább
kötelességüknek érzik felhívni az adóhatóság figyelmét olyan tevékenységekre,
amelyek tisztességtelenül megkárosítják a társadalmat, s ezáltal azokat az
embereket is, akik a törvények tiszteletben tartásával élnek”. A hatóság azonban
nem kívánta részletezni, milyen gyökerekbõl is táplálkozhat ez a
„kötelességtudat”. (Igaz, ezt már másik szakmák képviselõi, történészek vagy
szociológusok tudnák boncolgatni.)
Mint lapunk megtudta, az Apeh nem köteles kivizsgálni azokat a bejelentéseket,
amelyek név nélkül érkeznek, ám ha elegendõ információt tartalmaznak, nem restek
intézkedni. A hatóság abban az esetben indít vizsgálatot, ha beazonosítható maga
a bejelentést tevõ, és az adóhatósági nyilvántartási rendszerrel való
összevetést követõen a kockázatelemzéseket és egyéb más kontrolladatokat is
figyelembe véve megállapítható, hogy azok olyan információértékkel bírnak,
amelyek megalapozhatják egy adóhatósági vizsgálat lefolytatását és
eredményességét.
Így nem számít egyedinek az a történet, amelyet lapunknak elmondott egy vidéken
élõ családfõ, hogy miként keserítette meg az életüket egyetlen rosszindulatú
szomszéd. A kétgyermekes család már évekkel ezelõtt is számos kellemetlenséget
megtapasztalt, amikor a szomszédjuk rendszeresen rájuk hozta a gyámügyet,
mondván: nem etetik megfelelõen és verik a gyerekeket. A hivatalos személyek
azonban minden alkalommal hiába fáradoztak: szó sem volt a bejelentésben
megfogalmazottakhoz hasonló dolgokról. Utólag úgy tûnik, végzetes hibát követtet
el a család akkor, amikor megvettek egy majd húszéves BMW-t, mivel a szomszéd
azonnal bejelentette õket az Apeh-nek. Nem számított, hogy õ éppen abban az
idõben vásárolt egy 4 milliós autót. A hivatal hamar intézkedett, megszállta az
asztalosként dolgozó családfõ vállalkozását, és komoly bírsággal távozott. A
vizsgálat alatt semmilyen bizonyító érvényû dokumentumot nem fogadtak el a
vállalkozótól. A procedúra során a feleség idegileg annyira kikészült, hogy
hetekig kórházba kellett vonulnia. Végül a család úgy döntött, hogy elköltöznek
a településrõl.