Az új évezred olimpiáján egyetlen nap alatt kell öt, teljesen eltérõ
sportágban maradandót alkotnia egy öttusázónak. Ennek ellenére Magyarország a
sportág egyik nagyhatalma.

Balogh Gábor
A 19. században egy francia tisztnek sürgõs üzenetet kellett kézbesítenie.
Veszélyes terepen, ellenséges vonalakon lovagolt át, amíg ki nem lõtték a lovat
alóla. Ezután futva folytatta útját, megvívott az ellenséggel, sõt pisztolyát is
használta, végül egy folyón átúszva érkezett célba üzenetével. A legenda szerint
innen származik az öttusa, amely elõször Stockholmban szerepelt az olimpiai
versenyszámok között, 1912-ben.
A sportág Pierre de Coubertin személyes közremûködésének köszönhetõen éledt
újjá. A báró volt az újkori olimpiai mozgalom elindítója is, akinek nevéhez
kötõdik a híres mondás, mely szerint „a részvétel a fontos, nem a gyõzelem”.
Az öttusa létrejötte egyértelmûen az olimpiához kötõdik: mielõtt Stockholmban
mûsorra tûzték, még egyetlen öttusa világbajnokságot sem rendeztek. 1992-ig a
nõi öttusázók nem vehettek részt az ötkarikás játékokon, mondván a nõi szervezet
nem bírja el a sportág által megkövetelt súlyos terhelést.
A 20. század utolsó évtizede óta a televíziózás egyre nagyobb befolyással bír az
olimpiai program összeállítására. Mivel az öttusa nehezen közvetíthetõ sportág,
ezért csapatversenyeket már nem rendeznek, nemzetenként pedig legfeljebb
kettõ-kettõ férfi és nõi sportoló vehet részt az egyéni küzdelmekben. Coubertin
báró valószínûleg nem ismerne rá kedvenc sportágára, hiszen a korábbi olimpiákon
az egyes „tusák” között egy-egy pihenõnapot tartottak, így az öttusa kilenc
napig tartott. Manapság az öttusázóknak egyetlen nap alatt kell öt, teljesen
eltérõ sportágban maradandót produkálniuk.
Eddig is számos magyar aranyérem született az olimpiai öttusaversenyeken. Négy
éve Vörös Zsuzsanna szerezte meg az ország elsõ nõi aranyérmét. Vörös ezúttal is
jó esélyekkel vág neki a versenynek, akárcsak Gyenesei Leila. A 22 éves
világbajnok sportolónõért a helyszínen szurkol édesapja, Gyenesei István, aki
mint sportért felelõs miniszter lehet Pekingben.
A férfiak közül Balogh Gábor mellett Horváth Viktor is reménykedhet az
éremszerzésben. Balogh Gábor nyolc világ- és kilenc Európa-bajnoki címmel
büszkélkedhet, a 32 esztendõs klasszisnak már csak az olimpiai arany hiányzik.
„Már jó öt-hat évvel ezelõtt is teljes volt a pályám, az olimpiai siker az
egyedüli, ami igazán motivál. Az utóbbi másfél évben ezzel kelek, ezzel fekszem”
- nyilatkozta lapunknak Balogh Gábor, aki az athéni ezüstérem után kis híján
visszavonult: „Nagyon nehéz volt nekem Athén után összeszedni magam, a
visszavonulás gondolatával foglalkoztam, legalább fél év is eltelt, mire újra
elkezdtem edzeni” - mesélte Balogh. Az utolsó olimpiájára készülõ öttusázó az
elmúlt évtizedben is sok változást figyelt meg az öttusában: „Sokkal pörgõsebb
lett a sportágunk, egy verseny fizikálisan jobban megterheli a sportolókat, mint
korábban” - állítja Balogh.
Az olimpia hangulata mindenesetre elég motivációt jelent ahhoz, hogy Balogh
Gábor egy emlékezetes sikerrel tegye fel a koronát pályafutására: „Az olimpia
teljesen más, mint a többi verseny. Négyévenként rendezik, tizenegyezer
sportolót zárnak össze egy olimpiai faluban. Ennek a falunak a hangulata is egy
megmagyarázhatatlan jelenség... A média figyelme pedig százszorosa, mint más
eseményeknek. Az olimpia az olimpia...”