Sebestyén István
Nem kell türelmetlennek lenni

Az olimpia elsô hetében még várni kellett az elsô magyar aranyra, de Cseh László úszónak sikerült - lapzártánkig - két ezüstérmet szereznie, Mincza-Nébald Ildikó párbajtôrözôő bronzérmet harcolt ki magának. Vitray Tamást és Kovács Istvánt az eddigi benyomásairól kérdeztük.

Vitray Tamás: Úgy érzékelem, sokan kezdenek türelmetlenek lenni amiatt, hogy nem jönnek úgy a magyar eredmények, ahogy abban előzetesen reménykedtünk. Két dolgot azonban érdemes szerintem figyelembe venni. Az egyik, hogy az első napokban nem igazán szoktunk „belehúzni”, az utolsó olimpia, amikor például már az első napon aranyat nyertünk, 1904-ben volt.
Ennél persze komolyabb magyarázat is adódik: hihetetlen küzdelem zajlik minden sportágban. Ezért a magam részéről nem hiszem, hogy azzal kell számolnunk, hogy hullanak majd ránk az érmek. Nem gondolom, hogy a világ elment mellettünk, inkább úgy fogalmaznék, hogy a helyünkre kerültünk. Tisztában kell lennünk azzal, hogy számos országban sokat javultak a sport infrastrukturális és anyagi feltételei, így ma már minden kontinensről elképesztően felkészült versenyzők érkeznek az olimpiára.
Gondolja csak meg: az úszóink közül szinte kivétel nélkül mindenki egyéni és országos csúcsokat úszik, mégis csupán Cseh Laci és Gyurta Dani tud kiemelkedni a mezőnyből. Ami az újabb és újabb világ- és olimpiai rekordokat illeti, nem tudom, hova lehet még fejlődni. És azt sem, hogy miként. Nem vagyok avatott szakértője a drogkérdésnek, de azért az érdekes - és ezt a sportolók védelmében mondom -, hogy nem csupán egy-két versenyző képes kiemelkedő teljesítményre, hanem az egész mezőny eredménye folyamatosan javul.

Kovács „Kokó” István: A MOB jóvoltából az olimpiai bajnokokat képviselhetem Pekingben, így részt vettem a megnyitón is. Elképesztő volt, amit láttunk, még úgy is, hogy valójában a show a tévénézőknek készült. Az első dolog, ami felmerült bennem, hogy ha mi magyarok olimpiát akarunk rendezni, akkor már a megnyitónál bajban leszünk. Honnan veszünk több ezer precíz, felkészült embert, akik több év megfeszített munka eredményeként egy ilyen produkciót minimális hibával képesek lebonyolítani?
Magával a versennyel kapcsolatban az az érzésem, hogy 6-8 aranynál többre nem számíthatunk Pekingben, de a realitás inkább 3-4 elsőség. Nem akarok a politika irányába elkanyarodni, de látni kell, hogy elmegy mellettünk a világ: a versenytársakhoz képest a sportra költött pénz nálunk nagyon kevés, a klubok esetenként kilátástalan körülmények között dolgoznak. Ráadásul - részben ebből fakadóan - egyre kevesebben fordulnak a sport, azon belül is a versenysport irányába.
Visszatérve Pekingbe: a házigazdák azt ígérték, hogy a legemlékezetesebb olimpiát rendezik meg. Ehhez képest találkoztunk néhány furcsasággal. Nem értjük például, hogy miért kell egy ideális helyen lévő bejáratot lezárni és a nézőkkel három háztömböt megkerültetni, hogy bejussanak egy stadionba. Persze lehet, hogy ez csak az európaiaknak szokatlan, az itteniek ugyanis zokszó nélkül „beállnak a sorba”. Az már kellemetlenebb, hogy miközben sok verseny háromnegyed házzal zajlik, nem lehet jegyet kapni. A kínaiak javára legyen mondva: mindeközben mosolyból és kedvességből nincs hiány.