Vagyim Arisztov
A birodalom megindult
Grúzia után – hogyan tovább?

Minden globális esemény a háttérbe került, még maga a pekingi olimpia is, miután Grúzia megtámadta Dél-Oszétiát, majd válaszul az orosz hadsereg egységei bevonultak Grúziába. A rendkívüli nemzetközi érdeklõdés is jelzi: a konfliktus fontos következményekkel bír majd nemcsak ezen országok számára, hanem az egész nemzetközi közösségre nézve is. Az információáradat gyakran ellentmondásos, mint ahogy eltérõ a megtörténtek megítélése is, de sokan úgy látják: lezárulóban van a Szovjetunió felbomlása utáni átmeneti korszak, amelyben az Egyesült Államok egymaga határozhatta meg a nemzetközi válságokra adott válaszokat.

A grúz hadsereg augusztus 7-én, közép-európai idõ szerint 21.45-kor támadta meg Dél-Oszétiát. Az akció alapvetõen tüzérségi hadmûvelet volt, aknavetõkkel és „Grád” sorozatvetõkkel kiegészülve (a szó jégesõt jelent oroszul). Ezután a grúz légierõ is csatlakozott a támadáshoz. Majd megkezdõdött a dél-oszét fõvárost Chivalit övezõ falvak elfoglalása, illetve a fõváros ostroma.
Nemcsak a dél-oszét hadi alakulatok kerültek tûz alá, a tartományban állomásozó orosz rendfenntartó erõk is támadás célpontjai lettek. A szemtanúk vallomásai szerint a grúz tankok közvetlenül a békefenntartók táborára irányították a tüzet. Néhány orosz harckocsi áldozatul esett, még mielõtt válaszolni tudtak volna a támadásra.

A fõ csapás mégis a polgári célpontokat - a lakóházakat, a kórházakat és az iskolákat érte. Az orosz televízióban bemutatott felvételeken óriási pusztítás látszik. Egy helyszíni tudósító szerint túlzás azt állítani, hogy a várost eltörölték a föld színérõl, ugyanakkor ép házat találni szinte lehetetlen. Chivaliban nincs sem víz, sem gáz, sem villany. Nem mûködik a csatornarendszer.
Az orosz beszámolók szerint legalább 1600 ember vesztette életét a grúz támadásban, miközben sokan még mindig az épületek romjai alatt vannak. A grúz kormány száz körüli áldozatról beszél.
A dél-oszétok segítségére elsõként az abház lakosok siettek. Abházia Grúzia másik autonóm köztársasága, ami Dél-Oszétiához hasonlóan küzd a Grúziából való kilépéséért és függetlensége elismeréséért. Szergej Bagaps, Abházia elnöke ezer önkéntest irányított Dél-Oszétiába. Az Orosz­országhoz tartozó Észak-Oszétia pedig - amelyet ugyanaz a nép lakja, mint a déli köztársaságot - több mint kétezer menekült befogadását vállalta.
Oroszország egy nappal késõbb, augusztus 8-án avatkozott be a konfliktusba, miután megkapta Dél-Oszétia Biztonsági Tanácsának felkérését. A beavatkozás jogalapját az orosz állampolgárok védelme képezte. Dmitrij Medvegyev, Oroszország elnöke úgy nyilatkozott, hogy nem hagyja következmények nélkül honfitársai halálát. Chivali lakosai 90 százalékának orosz útlevele van, így a harmincezres városban ez 27 ezer fõt jelent.
Az orosz 58. hadsereg egységei akkor értek Chivalihoz, amikor a városi kerületek nagyobb részét a grúz haderõ már elfoglalta. Másnapra orosz segítséggel sikerült kiverni a grúz erõket a városból. Az utcákon kilõtt tankok és halott grúz katonák - pontos számuk nem ismert. Az orosz veszteség pedig - a lapzártánkig érkezett hivatalos bejelentés szerint - 72 fõ.
Chivalit elhagyva a grúz hadsereg folytatta a város bombázását a közeli hegyekrõl, de nem maradt abba a légierõ támadása sem. Válaszul az orosz légierõ katonai objektumokat vett támadás alá, immár Grúzia területén. Az összecsapásokban a grúz légvédelem több orosz vadászgépet lelõtt.
Augusztus 10-én Oroszország bevetette a szárazföldi erõit. Több grúz egység megadta magát, a többiek pedig pánikszerûen elhagyták Gori városát. A hivatalos moszkvai tájékoztatás szerint a „megerõsített orosz békefenntartó-kontingens” megelõzõ céllal hadmûveletet folytatott Grúzia nyugati részén.
Mindeközben az abháziai fekete-tengeri partszakaszhoz odaértek az orosz hadiflotta Ukrajnában, Szevasztopolban állomásozó hajói. Az ukrán fél bejelentette, hogy ellenzi a hadihajók hadmûveletbe való bevonását, így a visszatérésük „problémákat fog okozni”. A hírügynökségi tudósításokból elõször úgy tûnt, hogy török hadihajók érkeznek Grúzia partjaihoz. Ez nem bizonyosodott be, de a grúz hadihajók egy részét az orosz hajók szomszédságába rendelték.
Augusztus 10-én a grúz kormány üzenetet küldött Oroszországnak, miszerint azonnal tárgyalást kezdeményezne a hadmûveletek befejezésérõl és tûzszünetrõl. Válaszként az orosz fél bejelentette, hogy Grúzia még nem szüntette be a hadmûveleteit. Másnap az orosz légierõ Tbiliszihez közeli falvakat vett célba. A várakozások szerint az orosz tankoszlopo­k meg sem álltak volna a grúz fõvárosig, ám ez - lapzártánkig - nem történt meg. Igaz, az sem egyértelmû, hogy érvényes-e még Medvegyev elnök bejelentése, miszerint az orosz erõk hadmûvelete „elérte a célját” és véget ért.

Életkép a hadmûvelet után Dél-Oszétia fõvárosában

Orosz elemzõk szerint Moszkva katonai szempontból sikerrel vívta meg a kaukázusi háborút, médiaszempontból viszont elveszítette azt, és ebbõl ered Grúzia nemzetközi támogatása, valamint Oroszország elítélése.
A Vedomosztyi már a hadmûveletek elõtt arról írt, hogy Oroszországnak hatékonyabban kellene képviselnie az álláspontját. Szaakasvili grúz elnök naponta többször is nyilatkozott külföldi tévécsatornáknak, dicsekedett a népének és az egész világnak „a chivali grúz gyõzelemrõl” és „10 orosz lelõtt repülõgéprõl”, és szónokolt az „orosz agresszióról”. A grúz kormány tudatosan építette az orosz agresszor képét, miközben az újságíróknak nem volt alkalmuk megismerni a civil lakosság elleni erõszak tényeit. „Az, hogy grúz hadtestek a civil lakosságot és a békefenntartókat vették tûz alá, a nemzetközi jog legsúlyosabb megsértése, az elkövetõket pedig nemzetközi bíróság elé kell állítani” - írja a Vedomosztyi. - „Ugyanakkor a hivatalos csatornák csak Szaakasvili Amerikához fûzõdõ viszonyáról tudósítottak, ami már így is világos mindenki számára.”
A hadmûveletet Medvegyev elnök az ENSZ fogalmainak megfelelõen „Grúziát békére kényszerítõ hadmûveletnek” titulálja. Moszkva biztos abban, hogy ha nem avatkozott volna be az orosz hadsereg, az áldozatok száma a jelenlegi sokszorosára rúgna, magát az eseményt pedig népirtásnak tartják. Több tudósítás is szól a grúz katonák orosz békefenntartók ellen tanúsított különös kegyetlenségérõl, valamint arról, miképp végeztek ki ártatlan gyereket, idõseket és nõket.
Medvegyev elnök Basztrikin Alekszander fõügyészt küldte személyesen a Kaukázusba, hogy bizonyítékokat gyûjtsön a grúz „háborús bûntettekre”. Az orosz katonák szerint a grúz hadseregben szerzõdéses zsoldoskatonák is harcoltak, mintegy három­ezren. Fõleg a balti állomokból, Ukrajnából és a Kaukázusból érkeztek, de vannak köztük afrikaiak és ázsiaiak is.
A kialakult helyzetre Oroszországban humanitárius katasztrófaként tekintenek, amelyben több ezren váltak hontalanná. Putyin miniszterelnök élesen bírálta a nyugati álláspontot, amely nem akarja észrevenni a katasztrófát és a grúzok által elkövetett bûntetteket. „Sokszor figyelmeztettük nyugati partnereinket, hogy a grúz fél agresszióra készül, arra készül, hogy a régi konfliktust hadi úton oldja meg. Íme az eredmény - tessék” - mondta az orosz miniszterelnök, aki szerint Washington politikája képmutató: miközben Szaddám Huszeint felakasztatta „néhány siíta falu kiirtásáért, a grúz vezetõket viszont, akik pillanatok alatt eltöröltek tíz oszét falut a föld színérõl, akik élve égettek el embereket a házaikban, nos, ezeket a vezetõket meg kell védeni!”
A történtek következményei messze túlmutatnak Dél-Oszétián. Sokan azt gondolták, hogy az orosz haderõ elfoglalja Tbiliszit, és leváltják Szaakasvilit az elnöki posztról. Ez lapzártánkig nem történt meg, bár ezt követelik egyes orosz nacionalista politikusok. Egy ismert politikus és filozófus, az Eurázsiai Fiatalok Szövetségének ideológusa, Alekszandr Dugin még a támadás elõtt bejelentette, hogy amennyiben Medvegyev Putyinnal együtt nem segíti Dél-Oszétiát a hadmûveletben, az nemcsak egy testvéri nép, de egyenesen Oroszország érdekeinek elárulása is lenne. Dugin szerint ebben az esetben Oroszországot szétesés várja, Putyint pedig bíróság. „Vagy elismeri Putyin Medvegyevvel együtt Dél-Oszétiát és Abháziát, vagy Oroszország egysége megbomlik. Ha Putyin nem lép, megfosztják miniszterelnöki posztjától, és Amerika-párti politikusok foglalják el a hatalmat. Amennyiben viszont Oroszország önálló állam, akkor mozgósítja a hadseregét és visszaveri a grúzok dél-oszétiai támadásait, majd elfoglalja Tbiliszit. Nem engedhetjük meg az oszétok népirtását” - sürgette harcias interjújában Dugin.
Medvegyev és Putyin végül is bevitték a haderõt Dél-Oszétiába, és visszaverték a támadást, bár Tbiliszit nem foglalták el, ahogy nem sietnek a köztársaság függetlenségével és Orosz­országhoz való csatolásával sem, bár az orosz parlamentben már tárgyaltak errõl a lehetõségrõl.
Szergej Lavrov külügyminiszter szerint semmilyen kapcsolatot nem szándékoznak fenntartani a grúz elnökkel. „Nem hiszem, hogy Oroszországnak kedve támadna tárgyalni vagy beszélgetni Szaakasvili úrral, aki bûntettet hajtott végre állampolgáraink ellen.” Az orosz szakértõk úgy tartják, hogy a nyugati hatalmak nem mennek bele abba, hogy háborús bûnösnek tartsák Szaakasvilit, és ezért nem is követelik a leváltását.
A határozott katonai fellépésbõl Moszkvában sokan azt olvasták ki, hogy mivel Oroszország a hadsereg bevonulása elõtt nem egyeztetett a Nyugattal, újra önálló hatalom, nem úgy, mint a kilencvenes években. „Oroszország saját kezûleg kezdi megoldani a problémáit” - írja az utro.ru internetes portál. - „És itt az eredménye: már nem az orosz politikusok próbálnak Washingtonnal kapcsolatot teremteni, hanem Bush hívja Medvegyevet, Rice telefonál Lavrovnak, és naponta többször is felhívja Moszkvát Sarkozy, mint az unió soros vezetõje...”
Grúzia megleckéztetése nyomán egyre több önkéntes jelentkezik a hadseregbe, akik készen állnak Dél-Oszétia és Abházia megvédésére. Sõt két csecsen egységet is átcsoportosítottak a térségbe - csecseneket, akik készek grúzok ellen harcolni Oroszország érdekeiért.
Szaakasvili pedig Oroszország megbüntetésével fenyegetõzik, és azzal vádolja a Nyugatot, hogy az 1938-as „megbékéltetés” hibáját ismétlik meg. Azon a napon, amikor Medvegyev bejelentette a „békére kényszerítés” végét, a grúz elnök sokezres tömeget verbuvált össze - a lengyel, az ukrán és a három balti állam vezetõinek a társaságában - és bejelentette nekik: „Megígérem nektek, hogy még bánni fogják mindazt, amit tettek, és végül mi leszünk majd a gyõztesek.” Moszkva viszont azt üzente a Nyugatnak, hogy választania kell Oroszország és „a Grúzia-projekt” között. A kaukázusi konfliktus néhány nap alatt így vált nemzetközi szembenállássá.