„Megkérdeztem Barack Obamát, mit szeretne születésnapjára. Mire õ azt
felelte: »Indianát,
Coloradót és Virginiát!«”
- John Kerry szenátor viccesen utalt a három bizonytalankodó államra,
amikben Obama reméli, hogy megszerzi a gyõzelmet a november 4-ei választáson.

„Csak azért jöttem, hogy megérkezzek”
- 80 éve született Andy Warhol, szlovák származású amerikai
képzõmûvész, a pop-art megalkotója.
„Úgy éreztem, mintha a kürt által keltett hangok a fejemben visszhangoznának.
Késõbb észrevettem, hogy a saját hangommal is ugyanez történt. Mintha az
agyamból jöttek volna a felerõsített hangok, egyszerûen kibírhatatlan volt”
- nyilatkozta a most 58 éves Mc Leish, aki egy ritka fülbetegség
miatt 23 éven keresztül hallgatta a saját teste által keltett zajokat: ahogy a
szíve vert, ahogy rágott, ahogy lélegzett, ezek a hangok mind felerõsítve
visszhangoztak a fejében a nap huszonnégy órájában.
„A javulás kézzelfogható, és ez nagyon jó hír”
- összegezte Sinka László sportágvezetõ Görbicz Anita állapotáról:
már nem húzza a lábát, sokat sétál, papucsban, hogy szellõzzenek a sérült
részek.
„A menedzser nagyon kedvesen fogadott. Elmondta nekem, mit szeretne elérni a
csapattal, és ebben milyen szerepet szán nekem. Nagyon imponált nekem mindaz,
amit felvázolt, és az is, ahogy elkezdtük a közös munkát. Remek felkészülésen
vagyunk túl, és azt hiszem, nagy dolgokra lehetünk képesek”
- mondta Gera Zoltán, aki néhány héttel ezelõtt sokak meglepetésére a
Fulhamet választotta a kérõk népes táborából, de úgy tûnik, egyáltalán nem bánta
meg döntését.
"Kétségkívül kiváló produkciót nyújtott tavaly Cristiano, de a sikereink
egyáltalán nem csak neki köszönhetõek. A csapat együtt érte el a gyõzelmeket, és
biztos vagyok benne, idén még erõsebbek leszünk, Ronaldóval, vagy nélküle.”
- mondta Ryan Giggs, walesi labdarúgó Cristiano Ronaldo távozásáról a
Manchester United-ból.