Hazafi Zsolt
Afganisztánban szerzett magyar becsület
Vannak-e rendezőelvek a nemzetközi politikában?

„A hidegháborúban megszoktuk, hogy a feszültség ellenére rendezettek voltak a viszonyok, mûködött a kölcsönös elrettentés, sõt, emiatt talán biztonságosabbnak tûnhetett az élet. Ma egymással versengõ középhatalmakról lehet beszélni, és egyértelmûen többpólusú lett a világ” - mondta Gyarmati István diplomata, a Demokratikus Átalakulásért Intézet igazgatója a Heteknek adott interjújában.

A magyar katonák számtalan külföldi misszióban teljesítenek szolgálatot, amit leginkább az afganisztáni küldetés jelképez, ahol sajnos két magyar tûzszerész is életét vesztette. Minap a Hírszerzõnek írt publicisztikájában úgymond megdicsérte a magyar politikai elitet, hogy nem keltettek hisztériát a tragédiákból. Ennyire jó a véleménye a magyar politikai elitrõl?
- Magyarország az elmúlt tíz évben provinciális országgá változott, a saját hibáit másokra próbálja meg rátolni, és nem vállalja azokat a felelõsségteljes megoldásokat, amelyeket mások viszont már régen „bevállaltak”. Jellemzõen mások érdekeit igyekeztünk nem figyelembe venni. Az afganisztáni misszió ügyében viszont ezen felülemelkedett a politikai elit, elmaradt a vádaskodás, egyetlen lényeges politikus és szakértõ nem vetette fel, hogy hazahívjuk a katonákat, noha tudható, hogy nem fog javulni a helyzet odakint. Nagyon helyes, hogy így történt.
Az is kedvezõ fejlemény, hogy a közvélemény is nyugodtan reagált. Mindenki tisztában van azzal, hogy egy ilyen küldetés áldozatokkal és kockázatokkal jár.
- Nyilván ebben az is benne van, hogy az elit egy része úgy gondolja, hogy valamit adni is kell, hogy aztán kaphassunk. Természetesen minden ország számító, és érdekek vezérlik, de azt, aki semmit sem teljesít, félretolják és leírják a nemzetközi diplomáciában.
Nézzük meg Hollandiát! Kis ország, de ha megszólal, akkor a véleményére odafigyelnek. Az érdekeit hatékonyan tudja képviselni, aminek persze ára volt és van is.
Tehát elsõsorban presztízscélokból fontos Magyarország számára az afganisztáni részvétel?
- Ennél bonyolultabb a valóság. Ha csak mindig kapni szeretnénk, és semmiféle áldozatot sem hozni, akkor nem lesz becsülete Magyar­országnak. Afganisztán a Nyugat számára fontos csatatér. Ha a Nyugathoz való tartozás fontos számunkra, akkor ebbõl a küzdelembõl nekünk ki kell vennünk a részünket. Egyébként meggyõzõdésem, hogy a NATO-mûveletekben való aktív részvételünk a szövetségen belüli megítélésünket is átbillentette pozitívba. Korábban jellemzõ volt az Magyarországra, hogy mindig a „megúszásra” játszott, arra, hogy minél többet kapjunk, és minél kevesebbet adjunk, ha lehet.
Mégis, mi az értelme ezen országok fegyverekkel való demokratizálásának, ha fennáll a veszélye, hogy például a választás szabadságát arra használják fel, hogy szélsõséges iszlamista csoportok kerüljenek hatalomra? Az iraki és az afgán alkotmány államvallássá teszi az iszlámot, és a többi más vallást alacsonyabb rendûnek sorolja, olykor üldözi is.
- Valóban a demokrácia nemcsak a szabad választásokat jelenti, hanem például a vélemény- vagy vallásszabadságot is magában foglalja, tehát komplex fogalom. Sajnos, Adolf Hitler szabad választás során került hatalomra, az eredményt ismerjük. Természetesen ez a tapasztalat aggodalommal tölti el a diplomatákat is.
Talán abban reménykedhetünk, hogy a gazdasági fejlõdéssel modernizálódnak és a valóságban is demokratizálódnak ezek a társadalmak. A világnak egyébként az az egyik legnagyobb problémája, hogy a nemzetek nem párhuzamosan fejlõdtek. Ez azonban a globalizáció elõtt senkit sem zavart, azonban most, amikor a nemzetközi gazdaság nyitott társadalmat kíván, ez sok bonyodalmat okoz. A globális fejlõdés azt kívánja, hogy a javak és az információk szabadon áramolhassanak, ezek a társadalmak viszont zárt jellegûek, és veszélyeztetve érzik magukat a Nyugattól. Védekeznek, ami súlyos konfliktussal jár, hiszen olykor a legdurvább terrorhoz nyúlnak a szélsõséges vallási vezetõk és politikai erõk.
Ennek a konfliktusnak a rendezéséhez miért elengedhetetlenek a fegyverek?
- A probléma legalább annyira nem oldható meg katonai erõvel, mint amennyire katonai erõ nélkül sem. Szerintem ez a jellegû konfliktus évtizedekig elhúzódhat. A világ vezetõi azon gondolkodnak, hogy miként lehetne a gazdasági fejlõdésbõl azt megoldani, hogy az elmaradottabb világrészek is felzárkózhassanak. A tartós megoldást még nem találták meg. George Bush történelmi érdeme, hogy felismerte és meglátta ezt a konfliktust, megértette ennek a természetét, noha a történelmi hibája az is, hogy nem jól kezelte, gyógyírt nem tudott rá adni.
Mégis mintha az élet Busht igazolná, hiszen az elmúlt években Nyugaton nem történtek a madridihoz vagy a londonihoz hasonló terrorakciók, sõt, újabban mintha csak Keleten robbantanának. A Nyugat megnyerte a terrorcsatát?
- A cinikusok szokták mondogatni, hogy az amerikai Irak-politika sikere, hogy a szélsõségesek egymást robbantgatják, és legalább nem minket. A „csend” valóban köszönhetõ annak is, hogy a konfliktusok áttevõdtek keleti területekre. Emellett a nyugati társadalmak nagyon költséges és bonyolult biztonsági intézkedéseket vezettek be, illetve „visszavettek” a szabadságjogokból. Ma már szinte minden demokratikus országban egyre könnyebben hallgathatják le a titkosszolgálatok a polgárokat, mint azt tehették évekkel korábban. Tehát ennek a relatív biztonságnak óriási ára van.
A nyugati társadalmak abban reménykedhetnek, hogy a jelenlegi szintre, a magas veszélyeztetettségre sikerül leszorítani a terrort, de végleges megoldásra ma még nincs remény. A jelenlegi állapot, hogy több évig nem volt jelentõs terrorakció, sikernek számít, de lehet, hogy ez csak vihar elõtti csend. A ter­rorizmusban és annak elhárításában túl sok minden múlik a szerencsén. A terroristák szokták állítólag mondogatni, hogy a rendõröknek mindig, de nekünk csak egyszer kell szerencsésnek lenni.
A jelenlegi nemzetközi politikának melyek a fõ rendezõ­elvei?
- Az a furcsa, hogy nincs letisztult világrend. A hidegháborúban megszoktuk, hogy a feszültség ellenére rendezettek voltak a viszonyok, mûködött a kölcsönös elrettentés, sõt, emiatt talán biztonságosabbnak tûnhetett az élet. Ma egymással versengõ középhatalmakról lehet beszélni, és egyértelmûen többpólusú lett a világ. Emellett egyértelmû, hogy Izrael és a közel-keleti probléma az egyik igazodási pont a diplomáciában.
Mekkora kihívás a demokrácia eszméje számára, hogy több olyan ország, amelyek nem demokratikus jellegûek, hihetetlen gazdasági fejlõdést produkálnak? Korábban a kommunizmus értéktelenségét az is bizonyította, hogy a polgári demokráciákkal szemben rosszabbul éltek a „vörös elnyomás” alatt élõ emberek, és az iparuk is fejletlenebb volt. Ma ez nem biztos, hogy igaz.
- De a diktatúrák is rugalmasabbak és képlékenyebbek lettek. A mai Kína, vagy a mai Oroszország nem hasonlítható a Sztálin vagy a Mao Ce-tung nevével fémjelzett véres és kegyetlen korszakhoz. Az optimista forgatókönyvek szerint a fejlõdésükkel együtt demokratizálódnak ezek az országok is, és erre vannak amúgy jelek is.
A Közel-Keleten élesebb a konfliktus, hiszen Izrael egyetlen demokratikus államként áll szemben egy teljesen más típusú, zárt államberendezkedéssel. Ráadásul biztonsági, kulturális és gazdasági szempontból ez a legakutabb régiója a világnak. A helyzetet csak bonyolítja az újra feltûnõ európai antiszemitizmus-anticionizmus és populizmus.
Ebben a dinamikusan átalakuló világban a magyar politikusi gárda mennyire képes reagálni?
- Egy-két üdítõ kivételt leszámítva, mint például a sikeres afganisztáni misszió, inkább a provincionális problémákkal elfoglalt a magyar elit. Sokan például az uniót egy sima pénzkiadó automatának tekintik csak. Noha soha eddig nem tapasztalt mértékû pénz érkezett például a magyar mezõ­gazdaságba, mégis jellemzõen leginkább a gazdák elégedetlenségétõl hangos a közélet.
Két éve egy nagy vitát kiváltó írásában hiányolta a magyar külpolitika karakterességét. Változott a helyzet?
- Kis lépések történtek elõre. Ma már van egy modern szemléletû külpolitikai stratégiája az országnak, amit érdekes, de több fontos ponton a Fidesz is támogat, pontosabban ugyanazt tartalmazza, mint az õ programjuk. Emellett szerintem helyesen aktivizálódtunk Koszovó ügyében, jelentõs erõkkel részt veszünk a már többször emlegetett afganisztáni misszióban, illetve Moldávia ügyében is progresszíven léptünk fel.
Negatívumként értékelhetõ a putyini Oroszországgal kapcsolatos ingadozás a Kék Áramlat és a Nabucco kõolajvezetékek ügyében. Eleinte nagy hiba volt, hogy túlzottan Putyin uszályába került a magyar külpolitika, de késõbb sikerült ezt korrigálni, amit több amerikai nyilatkozat is bizonyít.
Ezen idõszakban egyértelmûen sikerült a Fidesznek újra Amerika jó szövetségesének feltûnni, noha 1998 és 2002 között kicsit meghidegült a kapcsolatuk, többek között az amerikai F-16-osok helyetti svéd Grippen-beszerzések miatt. Orbán volt ügyes, vagy Gyurcsány taktikázta el magát?
- Az országnak az a jó, hogy ha mindegyik mértékadó politikai oldala jó és szívélyes kapcsolatokat ápol az Amerikai Egyesült Államok adminisztrációjával, és politikai elitjével. Orbán ügyesen politizált, míg Gyurcsány ugyancsak ügyesen korrigált.