Morvay Péter
Válaszút előtt
Interjú Joel Rosenberg amerikai politikai elemzővel az iráni válságról

A Közel-Kelet, ezen belül is az iráni atomprogram körüli kon­fliktus áll a nemzetközi figyelem középpontjában - állítja ön nemrég magyarul is megjelent, Epicentrum címû könyvében. A közvetlenül érintett Irán és Izrael mellett azonban talán csak az Egyesült Államok ítéli ilyen sorsdöntõ jelentõségûnek a kérdést. Mire alapozza az állítását, hogy a világ jövõje múlik azon, mi történik Iránnal?

- A közel harminc éve zajló iráni forradalom legveszélyesebb szakaszához érkeztünk el. Irán lázasan igyekszik azon, hogy nukleáris fegyvert építsen, vásároljon vagy akár lopjon magának. Ma már rendelkezik azokkal a ballisztikus rakétákkal is, amelyek ezeknek a nukleáris robbanófejeknek a célba juttatásához szükségesek. Ráadásul az iráni vezetés meggyõzõdése szerint küszöbön áll a világvége - ez az õ szóhasználatuk, nem én állítom. Úgy vélik, hogy a végsõ korszak mielõbbi bekövetkeztét - amikor megjelenik az iszlám messiás, akit Mahdinak vagy Tizenkettedik Imámnak is neveznek - két ország elpusztításával tudják felgyorsítani. Ezek Izrael és az Egyesült Államok. Irán rendelkezik tehát egy ilyen támadáshoz szükséges motívummal, hamarosan az eszközökkel is, és most már csak az alkalmat keresik a céljuk megvalósításához.
Mennyire jutott Teherán közel ahhoz, hogy katonai célra alkalmas atomfegyverre tegyen szert?
- A szakértõk véleménye eltérõ. Egy általam megkérdezett vezetõ amerikai elemzõ szerint az irániak szándékosan túloznak az atomprogramjukkal kapcsolatban, de valójában külsõ segítség nélkül 2011 vagy akár 2015 elõtt kevés esélyük van arra, hogy bevethetõ nukleáris eszközük legyen. Az izraeli szakértõk azonban sokkal közelebbinek látják ezt a pillanatot. Tõlük azt hallottam, hogy 2009 végére vagy legkésõbb 2010 elejére lehet Iránnak atomfegyvere.
Ön szerint melyik becslés a reálisabb?
- Nem tudom eldönteni, hiszen az ezzel hivatásszerûen foglalkozó hírszerzõk sem biztosak az információk megbízhatóságával kapcsolatban. Az viszont reálisnak tûnik, hogy ha a diplomáciai eszközök, valamint a szankciók nem bizonyulnak hatékonynak Iránnal szemben, és az Egyesült Államok, valamint a NATO sem vállalja fel a teheráni atomfenyegetés katonai eszközökkel történõ felszámolását, akkor Izraelnek kell meghoznia a megfelelõ döntést. Az izraeli vezetõk úgy látják, hogy az ország hasonló helyzetben van, mint 1967-ben volt. Akkor olyan országok vették körül Izraelt, akiknek feltett szándékuk volt, hogy a zsidókat a tengerbe szorítsák. Dönteniük kellett: ha megvárják, hogy az ellenség támadjon elõször, akkor az országot a megsemmisülés veszélyének teszik ki. Tisztában voltak azzal, hogy a megelõzõ csapás veszélye is hatalmas, és Izraelt még a nemzetközi közvélemény is elítéli majd. A túlélés biztosítása azonban elsõdleges szempont volt, így vállalták a kockázatot és támadtak. Az eredmény az optimista várakozásokat is felülmúlta: hatnapos háború után a hetedik napon az ellenséges erõk megsemmisültek. Ma hasonló dilemmával szembesül Izrael. Az ellenségeik el akarják törölni az országot a térképrõl. Ha várnak, erre a támadásra hamarosan nukleáris robbanófejekkel kerülhet sor. Tévedés ne essék, senki - Izrael sem - szeretne egy háborút megkockáztatni a Közel-Keleten. Az iráni fenyegetés azonban létében intéz kihívást az ország ellen.

Nem gondolja, hogy túl borúlátó ez az értékelés? A hidegháború során mindkét oldal rendelkezett atomfegyverekkel, mégsem vetették be egymás ellen. Miért ne alakulhatna ki egy hasonló nukleáris egyensúly a Közel-Keleten?
- Sajnos a hidegháborús megfontolások - a kölcsönösen biztosított elrettentés stratégiája - nem érvényesek Irán esetében. A kommunista szovjet birodalom vezetõi ateisták voltak, nem hittek a túlvilági létben. Így, miközben le akarták gyõzni az Egyesült Államokat és az egész Nyugatot, nem akarták ezért kockára tenni a létezésüket - legalábbis, ami a vezetõket illeti. Amikor az Egyesült Államok azzal fenyegette a szovjeteket, hogy elpusztítják a városaikat, õk pedig viszont, akkor ez az elrettentés eredményes volt. A mai iráni vezetés esetében azonban egész más a helyzet. Hamenei ajatollah és Mahmúd Ahmadinezsád elnök abban hisznek, hogy a történelem vége elérkezett, és Allah õket választotta ki ennek a beteljesítésére és arra, hogy elõkészítsék a feltételeket az iszlám messiás eljöveteléhez. A síita teológia szerint a világnak elõbb a káoszba és pusztulásba kell süllyednie. Ezt követõen jön el az iszlám szabadító - a Mahdi -, aki megmenti az emberiséget, és létrehozza a világméretû iszlám kalifátust. Így aztán õket nem rettenti el az atomháború rémképe. Abban bíznak, hogy a Mahdi gyõzelemre vezeti az iszlám seregeket, és ha meg is kell halniuk ebben a háborúban, akkor mártírokként még nagyobb mennyei jutalomban részesülnek majd. A Nyugat - beleértve az Egyesült Államok vezetõit - nem veszi komolyan azt, hogy az iráni külpolitikát milyen mértékben befolyásolja a síita apokaliptikus teo­lógia, így alapve­tõen félreértik a mai konfliktus természetét.
A síiták azonban az iszlámon belül kisebbségben vannak. A szunnita többségû országok nem tudnának segíteni Irán elszigetelésében?
- Az amerikai külpolitika éppen ebbõl a megfontolásból keresi a katonai szövetséget Szaúd-Arábiával és más arab országokkal. Téve­dés azonban azt várni, hogy a szunnita arabok megtámadnák síita hittestvéreiket, amint ezt az iraki példa is mutatja. Taktikai szempontból támogathatják a diplomáciai lépéseket vagy a szankciókat Irán ellen, ez azonban a helyzetben nem hoz érdemi változást. A Bush-kormányzat úgy tûnik, hogy eldöntötte: nem kezd katonai akciót Irán ellen. Rohamosan fogy az idõ, miközben a világon nincs egyetlen olyan hatalom sem, amely hatékonyan fel tudna vagy akarna lépni Teheránnal szemben.
Mi történik, ha Izrael nem hajlandó egyedül felvállalni a konfliktus megoldását?
- Akkor Irán néhány éven belül atomfegyverhez jut, és ezt használni is fogja, elsõsorban Izrael, de valószínûleg az Egyesült Államok és más ellenségnek tekintett nyugati országok, sõt Európa ellen is. A könyvem­mel is arra szeretnék figyelmeztetni, hogy a világ nagyon magas árat fizethet a jövõben a mai közömbösségért. Ma Irán sem Amerikát, sem Európát, beleértve Magyarországot is, nem fe­nyegeti megsemmisítéssel, mivel Teherán nincs abban a helyzetben, hogy csapást mérjen a Nyugatra. Ez azonban nem biztos, hogy a jövõben is így marad.
Képes Izrael megelõzõ csapást mérni Iránra? Lehet, hogy katonailag erõsebbek, mint 1967-ben voltak, de a vezetés és a társadalom ma távolról sem olyan egységes, mint akkor.
- Tény, hogy katonai szempontból sokkal nagyobb kockázattal járna egy izraeli támadás, mint ha azt Amerika és a szövetségesei hajtanák végre. Az Egyesült Államok, a NATO és az öbölbeli szövetséges országok katonai ereje bõven elegendõ arra, hogy rövid idõ - néhány hét - alatt döntõ sikert érjenek el Iránnal szemben. Teherán nem rendelkezik olyan hadsereggel, amellyel egy koalíciós támadással szemben meg tudná magát védeni. Arra azonban elég ereje van, hogy kihasználja a Nyugat döntésképtelenségét, és sakkban tartsa a világot. Ezért kerülhet Izrael olyan kényszerû döntés elé, hogy egyedül lépjen fel Irán ellen. Katonai szempontból megvan ehhez a megfelelõ ereje, és úgy gondolom, hogy a létét fenyegetõ közvetlen veszély a jelenlegi súlyos vezetési, morális, sõt spirituális válság ellenére összefogást hoz létre az országban.
Hogyan befolyásolhatja ezt a helyzetet az amerikai elnökválasztás?
- Nagyon fontos szempont a választás. Az izraeliek egyes hírek szerint úgy számolnak, hogy a megelõzõ csapásra a november és január közötti idõszak lenne a legalkalmasabb, mivel akkor a támadás nem befolyásolná az eredményt, viszont még Bush elnök van hivatalban, aki jelezte, az Egyesült Államok hallgatólagosan tudomásul venne egy ilyen támadást.
Ennyire tartanak Barack Obama gyõzelmétõl?
- Igen. Bush elnök, még ha nem is vállalja fel a katonai konfliktust Iránnal, elkötelezett Izrael biztonsága mellett. Az izraeli vezetõk nem bíznak abban, hogy Obama szenátor átérzi az iráni fenyegetés teljes súlyát. Igaz, hangsúlyozza, hogy Irán veszélyes ország, ugyanakkor személyesen akar tárgyalni a teheráni vezetõkkel. De ha McCain szenátor gyõzne, akkor sem várható gyors változás, mivel az új elnök a hivatali ideje elsõ hónapjaiban belpolitikai kérdésekkel és a kormányzati mûködés kialakításával lesz elfoglalva. A republikánus jelölt ugyan határozott fellépést ígér, de mivel Irán nem jelent közvetlen fenyegetést Amerika számára, így az izraeliek attól tartanak, hogy a McCain-kormányzat számára sem ez lenne az elsõ számú feladat. Ezért lehet reális lehetõségnek tekinteni azt, hogy a november 4-ei választás és az új elnök beiktatása, január 20-a között kerül sor egy izraeli támadásra.
Milyen szerepet játszik Oroszország ebben a válságban?
- Oroszország veszélyes úton jár. Nyolc éve, azóta, hogy elkezdõdött a Putyin-korszak - aminek távolról sincs vége -, drámai gyorsasággal számolják fel a szabadságjogokat az országban, miközben Moszkva mind élesebben szembefordul a nyugati demokráciákkal is. Még ennél is veszélyesebb az, hogy Putyin alatt Oroszország csatlakozott a „gonoszság tengelyéhez”, miután több milliárd dollár értékben adott el korszerû fegyvereket és katonai technológiát Iránnak, Észak-Koreának, Szudánnak, Szíriának és más radikális iszlám államoknak. Ezek nagyon aggasztó fejlemények. Az, hogy Vlagyimir Putyin az elnöki hivatalt a miniszterelnökségre cserélte, nem változtatott érdemben a hatalmi viszonyokon, továbbra is õ irányítja a tanácsadóival együtt a Kremlt.
Oroszország közvetlenül is beavatkozna Irán oldalán Izraellel szemben?
- Ezt sem lehet kizárni, a valószínûbb mégis inkább az, hogy Moszkva az 1967-es hatnapos háborúhoz hasonlóan kivárna egy ilyen helyzetben, és ha a dolgok rosszul alakulnak, csendben magára hagyja Iránt. Moszkvának most - amikor a magas olajárak miatt hatalmas bevételekhez jut - nem áll érdekében közvetlenül belekeveredni egy közel-keleti konfliktusba. Ez javítja Izrael esélyeit a támadás során.
Hogyan változna meg a Közel-Kelet, ha sikerül megfékezni Iránt?
- Irán katonai veresége a térségbeli szövetségeseiket, elsõsorban a Hezbollahot, Szíriát és a Hamaszt is meggyengítené, így sokkal könnyebb lenne megoldást találni Izrael és a szomszédai közötti konfliktusokra, valamint világméretekben csökkenhetne a terrorizmus fenyegetése is. Új lehetõségek nyílnának meg a gazdasági fejlõdésre a térségben, és ebbõl minden országnak elõnye származna. A Közel-Kelet hatalmas fejlõdésen mehet keresztül, amelybõl Izrael megerõsödve kerülhet ki. Bár ez a jövõben újabb konfliktusok forrásává is válhat, rövid távon azonban a teheráni atomdzsihád elhárítása nagyobb biztonságot hozna a világ számára.