Hetek XII. évfolyam, 29. szám, 2008. július 18.

Eddig csak „Rafa, a salak királya” becenévvel illették az idén már Wimbledon gyepén is bajnokká avatott, alig 22 éves teniszezõt, aki a világranglista második helyén buzog évek óta, de fizetés tekintetében már átvette a vezetést. Az egyéni sportok közül talán a tenisz kapja a legnagyobb figyelmet a világon, s ehhez mért tétekért is küzdenek a játékosok: teniszlabda módjára repkednek a milliók - természetesen dollárban és euróban.

Való igaz, hogy nem csak a húszéveseké a világ, a teniszben például inkább a huszonkét éveseknek áll a zászló. Az évek óta klasszisként számon tartott Federer is ilyen korban lett világelsõ, s Nadaltól is ez évben várják a trón megdöntését. Sportbarátok és szakértõk máris pontosították statisztikáikat, újabb „leg-leg-leg” kijelentéseket hangoztatva, de nem kevésbé érdekes a bajnokságig vezetõ út, amely során Nadalék valóban apait-anyait beleadtak. Rafa többször hangsúlyozta, hogy az õ sikere voltaképpen a család sikere.
Rafael Nadal a nevét zenész nagyapja után kapta, aki szülõvárosuk, Manacor szimfonikus zenekarának igazgatója volt. A család nem szûkölködik sportolókban sem: Toni nagybácsi versenyszerûen teniszezett, Miguel nagybácsi válogatott labdarúgó volt, fivérük, Sebastian nem a sportban bizonyított, mégis az õ fia a manapság leghíresebb Nadal. Nagybátyjai példáját követve Rafael tizenkét éves koráig azonos hévvel focizott és teniszezett, míg édesapja döntésre nem kényszerítette fiát, nehogy a mértéktelen sport a tanulás rovására menjen. A játszmát a tenisz és Toni nyerte, aki már hároméves unokaöccse kezébe teniszütõt adott. A nagybácsi azóta is Rafael állandó edzõje. Toni furfangos húzása volt, hogy a jobbkezes Rafaelt kiskorától balkezes játékosnak nevelte, aki így „kétjobbkezes” játékosként növeli esélyeit a gyõzelemre. Vannak, akik attól tartanak, hogy a fiatalember csupán fényes, ám tünékeny üstökösként vonul át a tenisz égboltján. Az ifjú tehetséget támogató család élete viszont nem a tenisz körül forog. Rafa pályatársai már a kezdetek óta meglepetéssel tapasztalják, hogy a játékos és edzõje milyen hamar túllépnek egy adott mérkõzésen, s képesek minden másról is beszélgetni, mint bármely nagybácsi és unokaöccs, akik kedvelik egymás társaságát. Amikor Rafa elõször játszott profi játékos ellen, a lámpalázas újonc unokaöccsét így biztatta edzõje: „Ne aggódj, ha rosszul alakulnának a dolgok, majd elintézem, hogy essen az esõ, s akkor úgyis megállítják a játékot.” Rafa visszament a pályára, rövidesen ellenfele kiegyenlített - mire eleredt az esõ. Rafa odaballagott nagybátyjához, mondván: „Rendben, leállíthatod az esõt. Azt hiszem, meg tudom verni a fickót.” Mindkét Nadal tartotta a szavát.
Rafa 2002-ben lépett be a profik közé, ekkor még „csak” 24 ezer dollárt keresett - annyit, mint egy középosztálybeli spanyol felnõtt -, tehát ez nem volt rossz kezdõfizetés, fõleg egy tizenhat éves srác esetében. Idén vált a legjobban keresõ teniszezõvé, még mielõtt a friss wimbledoni gyõzelmét megvívta volna. Fél év alatt már 5,5 millió dollár ütötte a huszonkét éves Rafa markát (egy átlag spanyol 180 évig dolgozhatna ennyi pénzért, ha az átlagéletkor megengedné), eddigi pályafutása alatt pedig 19,5 millió dollárt (közel 3 milliárd forintot) keresett. A Sport Illustrated magazin listáján a legjobban fizetett aktív sportolók között az elsõ húszba mindössze egy teniszezõ és egy spanyol került be: a világelsõ Federer és a Forma-1-es Alonso, de várhatóan Nadal e ranglistára is kvalifikálja magát, ráadásul mint spanyol és mint teniszezõ egy személyben. A tenisz mellett reklámokból és saját parfümjébõl származó mesés bevételei ellenére Rafa nem játszik a pénzzel. Amikor felröppent a hír, hogy az ifjú teniszcsillag jó dolgában megvesz egy kisebb spanyol szigetet, Toni az unokaöccse nevében kikérte magának a gyanúsítást, hiszen Rafael „nem tékozol, efféle ostobaságokra nem költ”. Úgy tûnik, a teniszezõ követi olyan elõdeinek példáját, akik a karitatív akciókból is kiveszik részüket. A bajnok édesapja ügyes vállalkozó, mindig is jólétet tudott biztosítani családja számára, így gyerekei sem voltak kiéhezve a pénzre, másfelõl módjában állt fia pályáját a halálkanyaroktól mentesíteni. Rafa mindig is több idõt töltött a teniszpályán, mint az iskolapadban: hétköznap 9-tõl 12-ig iskola, azután két óra edzés, délután tanulás, este még két óra tenisz. Amikor nyilvánvaló lett, hogy Rafael tehetségét nem szabad veszni hagyni, szakértõk és szponzorok Barcelonába hívták, hogy befusson, de a családfõ ezt kockázatosnak látta, s inkább önerõbõl támogatta helyben Rafaelt, mintsem hogy a gyerek távol az otthonától nõjön fel.
Rafa Mallorca szigetének szülöttje, itt mindenki ismeri kiskorától fogva, s nem bálványozzák világraszóló hírességként, ami egyre jellemzõbb kísérõje a sportoló növekvõ sikereinek. Amikor szabad az edzésektõl, Nadal felkerekedik egymagában, hogy az otthonukhoz közeli folyóban horgásszon, s „kiszellõzteti a fejét”. Megmaradt nyílt és melegszívû srácnak, barátait nem cserélte le, még mobilszáma sem változott. A versenyekkel járó hetenkénti utazás, távol a szeretteiktõl, általában megviseli a fiatal játékosokat, ezért Rafa gyakran hálásan utal szerencséjére, hogy nagybátyja személyében mindig magával viheti a családot, s nem idegennel kell bejárnia az idegen helyeket. Nadal egyszerûen él, a munkáját jelentõ sportot családi körben gyakorolja, s barátnõért is épp’ csak a szomszédba ment át. A szomszéd lány régóta jó barátságban van Rafa húgával, de az edzõ nagybácsi jobb szereti kitiltani a mérkõzésekrõl, hogy Rafael jobban tudjon koncentrálni. Nadalt már Európán kívül is úgy ünneplik, mint Ronaldót, a plakátüzlet is ráállt, így a meccsek után a nézõk tömegesen viszik haza hónuk alatt a bajnokot. Remélhetõen a legendás spanyol virtust bemutató Nadalra jobb sors vár, hogysem a tenisz jóképû lovagja címet ráragasszák, és elfelejtse, miért is lépett eredetileg a pályára.
„Gyerekkoromban az volt a életcélom, hogy boldog legyek. Most is ez a cél, és a családom, a barátaim egészsége és boldogsága a legfontosabb dolog. Mindehhez ma már kellenek a tornagyõzelmek is” - nyilatkozta Nadal. A nagy játékos és nagybácsi edzõje törekszik a célt megvalósítani - nem ritkán tíz órát töltenek a pályán naponta -, de nem mindenáron: a játékos térdfájdalmai miatt óvatosságból lemondta a Wimbledont követõ tornán való szereplést, pedig ezzel gyarapíthatta volna pontjait az általa nagyra becsült riválisa, Federer kárára. „Ez hihetetlen, ez egy álom - hallhattuk önfeledt szavait Federer legyõzésekor. Ellenfelétõl állítólag ezzel búcsúzott: „Jó meccs volt. Bocs.” S e mögött több volt, mint sportszerûség: Federernek több vesztenivalója volt és lett, s ezt Nadal nagyon is átérezte. Rafa a sikerhez a pozitív hozzáállást és a folyamatos fejlõdést tartja elengedhetetlennek, szeme elõtt mindig ott lebeg a nagybácsi tanácsa is: „Csak játsszd a saját játékod, ne gondolkodj túl sokat, mert akkor nem tudsz összpontosítani arra, amit éppen tenned kell.”