Ismét porondon az egészségügy átalakítása. A napokban az új szakminiszter új
tervekkel állt elõ: nem reformokkal, csupán átalakításokkal. „Elillant a kormány
politikai bátorsága - kommentálta a lapunknak Sinkó Eszter a terveket -,
ugyanakkor némely területen elindíthat pozitív fejleményeket is.”

Vojnik Mária
Nem hoz földrengést az új egészségügyi koncepció. Nem zárnak be újabb
kórházakat, nem csökkentik az ágyak számát. Összességében nem kerül több pénz a
rendszerbe, viszont jó hír, hogy nem is vetnek ki újabb adónemeket, nem
emelkedik a járulék sem. A magánbiztosítók pedig még csak szóba sem kerültek az
újrafogalmazott koncepcióban.
Vojnik Mária egészségügyi szakállamtitkár szerint (felső képünkön) beszédes az
új tervezet címe: „Biztonság és partnerség 2010-ig”, hiszen - mint
megkeresésünkre fogalmazott -, az ellátás biztonságát és partneri viszonyt
szeretnének kialakítani az egészségügyben.
A minisztérium új vezetõje hat pontban foglalta össze a legfontosabb teendõket.
Az államtitkár asszony szerint a legfontosabb a lakosság egészségi állapotának
javítása, ezért elsõ helyre helyezték a népegészségügyi program folytatását.
Célul tûzték ki, hogy létrejöjjön egyfajta szemléletváltás, amely révén jó
értelemben véve divattá válik az egészséges életmód. Ennek érdekében lakossági,
iskolai egészségnevelési programot indítanak, fõként népbetegségek, mint a
daganatos vagy a szívmegbetegedések kialakulására fókuszálva. Még inkább
elérhetõvé válhatnak a szûrõprogramok. A médián keresztül, a munkahelyeken, a
sportközpontokban is hallhatóvá kívánják tenni, hogy az egészség érték. Minderre
300 millió forintot tett félre a kormány.
Szintén fontos teendõnek tartja a tárca az ellátórendszer, a háziorvosi
hálózattól a gyógyító centrumokig bezárólag valamennyi intézmény fejlesztését,
színvonalának emelését uniós források igénybevételével.
A jövõben tovább folytatódik a biztosítási jogviszony ellenõrzése és a fizetési
hajlandóság megerõsítése is, felbuzdulva a látványos sikereken. Mára „csupán”
150-200 ezer emberrõl nem tudnak semmit.
„Nagyon fontos terület - hangsúlyozta Vojnik Mária szakállamtitkár - az
egészségügyi dolgozók szakmai továbbképzése. A tervek szerint szakképzések révén
új kompetenciákat adnak az egészségügyi dolgozók számára, melyek révén a védõnõk,
ápolónõk önállóan is elláthatnának bizonyos feladatokat, így kibõvülhet a
tevékenységük, munkalehetõségekhez juthatnak. Fontos az is - tette hozzá -, hogy
megakadályozzuk az elvándorlást. Uniós forrásokat is felhasználhatunk a fõként
fiatal dolgozók, diplomások számára arra, hogy megkönnyítsük a családvállalást,
a család és a munka összehangolását. Ennek érdekében lehetõvé kívánjuk tenni a
rugalmas munkaidõ bevezetését. A pályát elhagyókat átképzésekkel, tudásuk
felfrissítésében, illetve letelepedésük támogatásával kívánjuk támogatni.”
Jelentõs változás lehet a március 9-ei népszavazás óta, hogy a kabinet nem
tervezi magánbiztosítók bevezetését, sem az OEP felosztását. Marad az egy állami
biztosító, de a mostani megyei biztosító pénztárak regionális irodákká, helyi
szolgáltató, elosztó intézményekké és ügyfélszolgálati irodákká alakulnak át.
Országos szinten változatlanul az OEP feladata lesz a költségek ellenõrzése, a
nyilvántartás vezetése. A regionális irodák ezzel szemben nem lesznek önálló
költségvetési intézmények. Az úgynevezett teljesítményvolumen-korlát ezen a
szinten lesz majd meghatározva, helyben világosabban láthatók ugyanis a valós
szükségek, igények. Vojnik Mária szerint a most tapasztalt területi
egyenlõtlenségek kialakítása a jelenlegi országos központú elosztás rovására
írható. Lényeges változást hozhat az az elképzelés, hogy a regionális irodák
kötnek majd szerzõdéseket az intézményekkel. Megváltozik, illetve megszûnik az a
mostani rendszer, miszerint kötelezõ szerzõdést kötni valamennyi intézménnyel.
Ez elindíthat egyfajta versenyt, illetve minõségibb szolgáltatásra ösztönözheti
az intézményeket.
Az államtitkár asszony elismerte, hogy a mostaninál kevesebb forrás nem
tervezhetõ a tûrendszerbe, pluszforrás azonban nem vonható be járulékemeléssel.
Azonban azt nem tartja kizártnak, hogy a bevétel növelhetõ lehet egyes adónemek,
mint például a cigaretta vagy az alkohol után fizetendõ jövedéki adó
egészségügyi célokra való átcsoportosításával.
Sinkó Eszter, a SOTE Egészségügyi Menedzserképzõ Központ tudományos munkatársa,
egészségügyi közgazdász szerint (alsó képünkön) meglehetõsen kis fajsúlyú
lépésekrõl van szó, fõként ha összevetjük a március 9-ei népszavazás elõtti
elképzelésekkel. Inkább technikai jellegû átalakításokként fogható fel a
tervezet. Igaz - tette hozzá -, ez az azóta kialakult politikai helyzetben a
lehetõ legkevesebb veszélyt is hordozza magában. Mindenképpen pozitívan ítélhetõ
meg - mondta - az az elképzelés, miszerint kötelezõvé tennék a szakmai
protokollokat. Az elképzelések szerint meghatároznák és kötelezõvé tennék
protokollok használatát, és a finanszírozást ezekhez kötnék. Az OEP ezek alapján
fizetne, ha ettõl eltérés történik a gyógyítás során, az intézmények nem kapják
meg a teljes összeget. Sinkó Eszter szerint, ha ez megvalósul, jelentõs
elõrelépést érünk el.

Sinkó Eszter
A szakember szerint szintén pozitív változást hozhat az az elképzelés,
miszerint a regionális irodák nem automatikusan kötnének szerzõdéseket a
szolgáltató intézményekkel, hanem minõségi elvárást támasztanának feléjük, és
ezek függvényében szerzõdnének velük. Az sem kizárt, hogy új szolgáltatókat is
behozhatnak.
Mindezek mellett elfogadhatatlan, hogy a kormány nem ad választ a problémákra -
tette hozzá az egészségügyi közgazdász vezetõ. Sem az elvándorlás, sem a
várólisták területén nem várható érdemi változás. Úgy tûnik, a kormány nem meri
a társadalom idegeit borzolni. Pihenõt fújt. Nincsen politikai bártorság ennél
nagyobb lépésekre.