Szobota Zoltán
Se büszkeség, se méltóság
Gyurcsány egyedül maradt a chartával

A botrányba fulladt hétvégi melegfelvonulás óta teljes egység uralkodik a hazai közéletben, hogy az események hátterében politikai indítékok húzódnak. A miniszterelnök egészen a Fideszig tudja visszavezetni a szálakat, míg vele szemben szinte mindenki arról beszél, hogy a tévészékházat korábban megostromló drukkerek mostani akciója ismét hatósági és politikai asszisztencia mellett zajlott.

A nemzetközi sajtót is bejárta már a hír, hogy Budapesten szélsõséges csoportokból verbuvált tüntetõk szétverték az aktuális évi Meleg Méltóság Menetét. Ismét elõkerült a vízágyú és a könnygáz, ennek ellenére a különféle maskarákba öltözött meleg aktivistákat úgy kellett kimenteni a maszkos gerillák gyûrûjébõl. Az obszcén szavakat skandáló huligánok megtámadták azt a rendõrautót is, amelyben Lévai Katalin szocialista európai parlamenti képviselõ és a másságát nyíltan vállaló Szetey Gábor volt államtitkár próbálta elhagyni a teret. Kõ találta el Léderer Andrást, az SZDSZ Új Generáció elnökét, melegjogi aktivistát, és megverték Horn Gábor szabad demokrata ügyvivõt és Orosz Józsefet, a Klubrádió riporterét is, aki az ügy kapcsán nyilvánosság elõtt ismerte el, hogy meleg. Az összecsapásokban 12 rendõr sérült meg.
Bár a miniszterelnök lapzártánk utánra kért részletes jelentést a Legfõbb Ügyészségtõl és a rend­õr­ség felsõ vezetésétõl, a végeredmény hiányában is olyan súlyosnak ítélte a kialakult helyzetet, hogy már másnap kezdeményezte a legfõbb közjogi méltóságok találkozóját. Az Országgyûlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsõbb Bíróság elnöki jogkörében eljáró elnökhelyettese elfogadta a meghívást, és Sólyom László is „kollegiális kötelességének” nevezte, hogy részt vegyen a rögtönzött megbeszélésen, szükségesnek ítélte ugyanakkor a találkozó pontos céljának tisztázását.
A kormányfõ másik kezdeményezése a „jogos nemzeti önvédelem” és a „demokratikus büszkeség” jegyében fogant Magyar Charta volt, melynek nagygyûlését szep­­tember 6-ára hirdette meg. Próbálkozásával azonban - úgy tûnik - egyedül maradt. A Fidesz már be is jelentette, hogy nem vesz részt a meghirdetett gyûlésen, mivel szerintük rendõrségi ügyrõl van szó, amely nem összefogást igényel, hanem a szakmai analfabetizmus felszámolását. Kósa Lajos, a párt alelnöke ráadásul nem igazán tudja elképzelni, hogy - miként nyilatkozta - „az Alkotmánybíróság elnöke chartába tömörül a homokosok egyesületének vezetõjével”.
Fodor Gábor úgy nyilatkozott, hogy az SZDSZ csak akkor lesz jelen az eseményen, ha az nem pártrendezvény lesz, hanem más politikai erõk is támogatják. A párt ifjúsági tagozata pedig nem hiszi, hogy egységes az MSZP álláspontja a kérdésben, ha Verók István, Terézváros szocialista polgármestere nyílt levélben javasolja a „rendbontóknak és magamutogató balhékeresõknek”, hogy a világörökség részét képezõ Andrássy út helyett máshol keressenek maguknak csatateret. A polgármester persze sajátjainak is üzen, amikor azt kérdezi: „Nincs jogszabály és nincs felelõs személy se, aki felvállalná az ilyen események, rendezvények megakadályozását?”
Szocialista forrásaink szerint egyelõre azért sem tudott egységfront kialakulni a miniszterelnök mögött, mert Gyurcsány senkivel sem egyeztette chartás ötletét, másfelõl pedig a párt támogatottságára érzékenyek elhibázott lépésnek tartják az ilyen „kockázatos” és „népszerűtlen” üggyel történõ kampányolást. Márpedig egyelõre két malomban õrölnek a kormánypártban, hiszen a „régi motorosok” nem nézik jó szemmel, hogy a miniszterelnök környezetébe tartozó személyek az MSZP-t melegjogi aktivista szerepkörébe igyekeznek belevinni.
Baloldalon és a liberálisok között ráadásul abban sincs egyetértés, hogy a rendelkezésre álló jogszabályok alkalmasak-e a hasonló atrocitások hatékony megfékezésére. Érdekes módon éppen a tüntetésen tettleg inzultált Horn Gábor szabad demokrata ügyvivõ állítja, hogy nem törvénymódosításra van szükség, hanem a meglévõ jogszabályok megfelelõ alkalmazására. Bárándy Gergely MSZP-s képviselõ ezzel szemben - az Alkotmánybíróság egyértelmû állásfoglalása ellenére - ismét feltette a régi lemezt a gyûlöletbeszéd- és a gyülekezési törvény módosításáról.
A KDNP-s Lukács Tamás szerint nyílt provokációnak minõsül, hogy a melegfelvonulás résztvevõi a hagyományos keresztény felekezetek jelképeit is használták és a hívõ emberek számára szent dolgokat figurázták ki (az egyik résztvevõ egy Jézus arcát modern stílusban ábrázoló plakátot vitt végig a meneten, amelyre nagy betûkkel az volt ráírva: Jézusnak is két apja volt; egy másik meleg férfi papi ruhába öltözött, kezében Bibliát és kettõs keresztet tartott).
„Ha az volt a céljuk a felvonulással, hogy provokálják a többségi társadalmat, akkor ez sikerült, és ennek következményei is lettek, még ha nem is a többség egyetértésével” - vallja a képviselõ, aki nem szeretné, hogy a „meleglobbi” kormányzati segítséggel zajló térnyerése a holland modellbe torkolljon, ahol is egyes pártok már a pedofília legitimálásáért emelnek szót a parlamentben. (Éppen a KDNP sérelmezte, hogy a melegfesztivál plakátján félmeztelen kisgyerekek voltak láthatóak.)
Lukács is úgy véli, hogy „kockázatos játékot játszik a kormány”, amikor nem fékezi meg a rendõrség által jól ismert rendbontókat a meglévõ jogszabályi és rendészeti lehetõségek alkalmazásával.
Tamás Pál szociológus szerint a melegkérdés azért tud újra és újra felbukkanni a közbeszéd szintjén, mert a többi kisebbséggel ellentétben a homoszexuálisok egy „ma­gukat nagyon harcosan láthatóvá tevõ kisebbség”, akik komoly erõfeszítéseket tesznek azért, hogy a többségi társadalom észlelje a jelenlétüket. Ám, míg az amerikai világban ez a fajta „testpolitika” eredményes tud lenni és fontos része a kommunikációnak, Európában a többség nem szereti, ha olyan kérdésekben tartják össztûz alatt, melyek számukra nem fontos ügyek.
„Ha a melegek nem generálnának folyamatos témákat az õket megilletõ jogokról, akkor a többségi idegenkedés nem jelentkezne ellenvéleményben” - állítja a szakember, hozzátéve, hogy a múlt hétvégén is a melegmozgalom azon szárnyát érte atrocitás Budapesten, mely a szimbolikus másság utcai önfelmutatására épített. „Az agresszív elutasításnak - teszi hozzá Tamás Pál - természetesen semmi köze a társadalmi többség toleráns idegenkedéséhez: politikai kérdésrõl van szó, mivel a kelet-európai posztszocialista országok közül egyedül hazánkban jöhetett létre egy olyan »urbánus gerillamozgalom«, melynek név szerint ismert tagjai büntetlenül ténykedhetnek immár három éve.”