Szlazsánszky Ferenc
Kettő az egyben: szerető férj és brutális gyilkos
Ki volt valójában a móri mészáros?

Az évszázad bûnügyének nevezett móri mészárlás elkövetésével Nagy Lászlót gyanúsította meg a rend­õrség. Bírósági ítélet soha nem fogja kimondani bûnösségét, mivel a férfi még a tárgyalás elõtt felakasztotta magát. Hátrahagyta viszont börtönnaplóját, melybõl nemcsak a móri, hanem több más gyilkosság és egy kettõs életû ember természetrajza is rekonstruálható lehet.

„Jelenleg, 2007 tavaszán 9 ember megölésével vagyok gyanúsítva. Hogy ki vagyok én?” Nagy László 1971-ben született Budapesten. 1990-ben érettségizett, majd továbbtanult a tököli katonai repülõtéren: 1992-ben kiváló minõsítésû repülõgépmûszerész-vizsgát tett, 1994-ben sorkatonai szolgálatra vonult be. Elõbb híradós, majd felderítõ lett.
„És talán itt kezdõdött el, ami a börtönbe juttatott” - írja Nagy már-már beteges fegyvervonzalmára utalva. Azonban nemcsak ez a vonzalom, de a férfi önértékelése sem mondható normálisnak: „Én az ország egyik legjobb hangtompító-szakértõje vagyok, sajna illegálisan. Más országban, például Svájcban, milliomos lennék ezzel a szakmai tudással.”
Nagy azt állítja, hogy a kilencvenes évek végén megismerkedett több szerbiai magyar háborús veteránnal, akiknek hangtompítós fegyvereket gyártott. Késõbb barátságba keveredtek, és a veteránok annyi megrendeléssel látták el Nagyot, hogy a férfi otthagyhatta idõközben elvállalt börtönõri állását.
„Közben a legális életem megváltozott, 1997 elején leszereltem a büntetés-végrehajtástól. Fõleg a fegyverszerelésbõl éltem ezután.”
A naplóban hangsúlyos részt kap egy bizonyos Radó, a veteránok fõnöke: „Viszont volt valami, amin meglepõdtem. Martin mindig Radónak hívta Tibit. Megkérdeztem - ki az a Radó? Lövöldözés után leültünk ebédelni, »Tibi« barátom pedig bemutatkozott. Elmondta, hogy az igazi neve Radovan Pavics, Magyarországon Szabó Tibor névre kiállított hamis iratokkal él, a régi barátai-bajtársai hívták Radónak.”
Ez a momentum azért lényeges, mert Nagy a móri gyilkosságot, a veszprémi postásgyilkosságot és több, eddig még fel nem derített bûncselekményt is Radó számlájára írja naplójában.
Radó azonban nem létezik - állítják egybehangzóan a rendõrök és Nagy felesége, illetve a naplóból könyvet író Nothoff Ingrid is. Az újságíró a Heteknek azt mondta, hogy egy laikus számára is feltûnhet a hazugság, hiszen a „veteránok” olyan átlagos nevet viselnek, mint Szabó, Kovács, illetve Igor és Radovan (Radó). Mobiltelefonjuk nincs, Nagyon kívül senki nem tud a létezésükrõl. Még a hús-vér valóság, Weiszdorn Róbert tettestárs sem, aki pedig beismerte, hogy õ állt õrt 2002 nyarán a móri bankfiók bejáratánál, miközben Nagy László lemészárolta a bent tartózkodó nyolc embert.
De ne szaladjunk ennyire elõre, és vegyük komolyan a Radó-szálat. Annál is inkább, mert feltételezések szerint „Radó” valójában maga Nagy. Ha pedig így van, hasznos információk származhatnak valóságos bûncselekményekkel kapcsolatban a gyilkos irományából. (Nothoff szerint egyébként a rendõrség több, a naplóban leírt eseményben nyomoz: ezért is különös, hogy Nagy naplója úgy jutott ki a börtönbõl a feleségéhez, hogy sem a büntetés-végrehajtás, sem a rendõrség nem tudott róla. Az igazságszolgáltatás színvonaláról egyébként már korábban jó látleletet nyújtott, hogy a móri ügyben két ártatlant ítéltek el.)
„Az elsõ emberölésrõl 1997 végén szereztem tudomást. Radó felkeresett, mérges volt. Adott egy pisztolyt, hogy nézzem meg, mert bedöglött. Miközben szereltem, megkérdeztem, miért ideges. Nem nagyon akarta elmondani, de végül csak kibökte: az egyik fegyverkereskedõ átverte. Úgy döntött, hogy kivégzi a madarat, majd elássa. A sírt elõre kiásták, elcsalták a fickót, le akarta lõni, erre bedöglik a fegyver. Úgyhogy kézzel fojtotta meg.”
Ugyanez a történet a rendõrség olvasatában: 2008. január 17. A móri mészáros néven elhíresült, tavaly júliusban öngyilkosságot elkövetõ Nagy László újabb áldozatának földi maradványait találták meg a rendõrök a Pest megyei Páty és Bu­dakeszi között, egy kis erdõben. Az áldozat egy 1997-ben eltûnt férfi, aki a fóti belügyi bázis gondnoka volt.
A férfi azt követõen tûnt el, hogy el akarta adni vadászpuskáját, ezért újságban is meghirdette a fegyvert. Mint utóbb kiderült, erre a hirdetésre jelentkezett Nagy László, aki a fegyver kipróbálása címén az erdõbe csalta az eladót, majd megölte, és elásta a holttestet.
A gyilkos idõközben úgy döntött, hogy ismét legális munkát vállal. Új munkahelye egy tatabányai festéküzlet lett. A boltvezetõ hölgynek feltûnt, hogy a férfi gyakorlóruhában, övében fegyverrel jelent meg az elsõ munkanapon. A nõ ma Nagy László özvegye. „Elkezdett udvarolni nekem. Nagyon finoman. Annyi figyelmet és kedvességet kaptam tõle, amennyit nem is gondoltam, hogy férfi adhat. Nagyon tudott szeretni, és nem lehetett nem viszontszeretni. Nem vettem észre, hogy mikor lett az a pillanat, amikor már nem tudtam nélküle élni, egyszerûen kellett nekem” - nyilatkozta a nõ Nothoff Ingrid könyvében.
A pár összeköltözött, tombolt a szerelem. Az asszony semmit nem tudott férje másik életérõl. „Laci nagyon militarista volt, arról mesélt, hogy a barátaival éjszakai kirándulásokon vesz részt, lõgyakorlatokon. Nem érdekelt különösen a dolog” - mondta utólag a feleség.
Aztán eljött 2002. május 9. A mó­ri mészárlás napja. Nagy így ír naplójában: „Radót és Weiszdorn Robit én vittem el Mórra kocsival, de hogy mit csináltak, miért gyilkoltak, mi történt a bankban - minden részletet késõbb tudtam meg.
Radó és Robi délben bement, én a banktól távolabb parkoltam, és várakoztam, vártam a srácokat. Hogy mi történt bent a bankban? Radó késõbb elmondta nekem: Robi hibázott egy nagyot, ezért alakult ki az ölési cselekmény! Hatalmas hiba volt. A többit már mindenki ismeri: nyolc halott.”
Nagy azt állítja - persze csak Radó beszámolójára hivatkozva -, hogy a megbeszéltekkel ellentétben Weiszdorn lelõtte az õrt, és ezután Radó felszólítás nélkül mindenkit kivégzett.
Nagy felesége aznap is a festéküzletben dolgozott. Este a híradóban hallott a móri vérengzésrõl, ám férjével nem tudta megbeszélni a részleteket, mivel Nagy aznap vidéken töltötte az éjszakát. „Azt mondta, hogy Biatorbágyon van egy kamionterminál, ahol ő a biztonsági õrök fõnöke, az a feladata, hogy ellenõrizze õket.” Utólag kiderült, hogy nem is létezett a cég. Nagy felesége számára az volt a döbbenetes, hogy férje korábban megmutatta neki a biztonsági õrök ruháit, nadrágokat, ingeket. „Nem egy-kettõ volt - mindegyik különbözõ méretû -, hanem több tucat. Azért döbbentem meg, mert ha nem létezett ez a cég, akkor minek vett annyi ruhát?”

A kívülálló meg azon lepõdhet meg, hogy alig néhány héttel a mó­ri gyilkosság után Nagy összecsomagolt, és a nõvel együtt Horvát­országba utazott nyaralni. A szerelem tovább lángolt, a férfi augusztusban megkérte a nõ kezét.
Idõközben persze volt lehetõségük a móri eseményekrõl is beszélgetni. Az asszony szerint az egyébként is bûnügyi irodalmat olvasó férfit nagyon foglalkoztatta Mór. Figyelemmel kísérte a nyomozást, minden azzal kapcsolatos könyvet elolvasott, minden cikket meg­õr­zött. Mindez azonban nem szúrt szemet a nõnek. Mindössze annyit észlelt, hogy férje akkoriban többször nézett a visszapillantó tükörbe, és az ablakon is többször lesett ki.
Mint ismert, a rendõrség éveken keresztül rossz nyomon haladt Mór ügyében. Két - e tekintetben - ártatlan személyt tartóztatott le, majd gyanúsított meg a gyilkossággal. Az ügyészség vádat emelt, a bíróság pedig elítélte Kaiser Edét és Hajdú Lászlót. Az igazi tettesek, Weiszdorn Róbert és Nagy László eközben élték életüket.
A nyomozók számára 2007 elején vált világossá, hogy nem Kaiserék öltek Móron: február 21-én a rend­õrségen bejelentették, hogy nagy valószínûséggel a februárban elfogott két tatabányai férfi, N. László és W. Róbert gyanúsítható a magyar bûnözés történetének legbrutálisabb bankrablásával. A nyomozók megtalálták N. László lakásán a Mó­ron használt fegyvereket, és azonosították a bankfiók ajtajának kilincsén W. Róbert ujjlenyomatát.
Rövidesen Nagy felesége is értesült a szomorú valóságról: „Háromnegyed öt körül nyomozók jöttek be a boltba, és mondták, hogy szeretnének velem beszélni. Mondtam a kolléganõmnek, hogy mindjárt jövök, de õk azt mondták, nem valószínû, hogy ezt pár perc alatt elintézhetjük. Azt kérték, hogy menjünk fel a lakásomra. Nem tudtam elképzelni, mi történhetett. Illetve történt valami egy-két nappal az elfogása elõtt. Felébredtem hajnalban, és láttam, hogy Laci semmit nem aludt. Azt mondta, nagyon komoly dolgokról kell beszélnie velem. Ne ijedjek meg, de nagy bajban van. Nem csinált semmit, tiszta a lelkiismerete, de valószínû, hogy kommandósok fognak jönni, lehet, hogy ránk törik az ajtót. Amikor megkérdeztem, hogy mit csinált, azt mondta, hogy fegyvereket árult, és hangtompítókat gyártott, de nemcsak ezzel fogják vádolni, lehet, hogy rá akarnak verni gyilkosságokat is. De ne higgyem el, mert õ soha senkit nem bántott. Feljöttek a lakásomra, és közölték, hogy a postásgyilkossággal gyanúsítják Lacit.”
A nõ innentõl fogva lépésrõl lépésre szembesült a hazugságokkal: a cég, ahol állítólag dolgozott, nem létezik. Nagy bérelt egy lakást Tatabányán, és amikor a feleség azt hitte, hogy férje dolgozik, sokszor abban a lakásban tartózkodott. Az ottani szomszédok udvarias egyedülálló fiatalembernek ismerték. Jóban volt velük, az egyik szomszédasszonyt és a férjét Nagy egyszer felhozta Pestre az orvoshoz is.
A gyilkos a börtönben sem hagyott fel a beteges hazudozással. Naplójában következetesen próbálja elhitetni, hogy Radó és Weiszdorn ölt Móron: „És milyen furcsa az élet, most 2007. május 13-án, miközben ezeket a sorokat írom, éppen elárulom a barátom, bajtársam. Elárulok egy 11 éves barátságot. Gyûlölöm magam ezért, de van egy igen nyomós mentségem: elárultak, cserbenhagytak, nem segítettek a barátaim. Õk kezdték… én pedig nem akarom más tényleges életfogytiglanját. Sajna vannak olyan körülmények, amik 11 évet, bûnözésben edzõdött barátságot szétszednek. Elárultak.”
A feleség csak röviddel Nagy halála elõtt bizonyosodott meg arról, hogy férje a móri gyilkos. A férfi ugyanis azt hazudta, hogy a naplójában említett barátairól ujjlenyomattal és terhelõ hangfelvételekkel rendelkezik, melyek azt bizonyítják, hogy õk követték el a móri vérengzést.
Az asszony és a férfi édesanyja a börtönben könyörgött Nagynak, hogy adja elõ a bizonyítékokat. Mivel Nagy azt mondta, hogy ezeket egy csomagban elásta egy Tatabánya közeli erdõben, a rendõrök társaságában kétszer is kimentek a helyszínre, ám Nagy nem találta a csomagot. A férfi azt is állította, hogy a csomagban a szerb gyilkosoktól kapott jelentõs mennyiségû pénz is van. Mivel azonban az utolsó két évben Nagy pénztelenséggel küszködött, felesége számára világossá vált, hogy hazudik: nincs csomag, hiszen ha lett volna, büszke férje kivette volna a pénzt, és nem engedte volna, hogy felesége tartsa el.
Nagy László öngyilkos lett a Venyige utcai börtönben. Egy hetven centis, párnahuzatból sodort kötélre akasztotta fel magát. Naplójában már korábban jelezte: ha felesége öngyilkosságról kapna hírt, ne higgye el! Megölték, hogy soha ne derülhessen ki az igazság Mórral kapcsolatban.