Vissza a tartalomjegyzékhez

Vagyim Arisztov
Vakáció orosz módra
Kétmillió tó és 120 ezer folyó várja a vadromantika híveit

Feljöttek a városba, néhány éven belül rendezõdtek a lakásviszonyaik, és fokozatosan városlakókká váltak. A falvakban pedig szülők, nagybácsik, nagynénik maradtak, így nyári meglátogatásuk - a gyerekekkel együtt - egyszerûen kötelezõ programnak számított. Gyakran egészen augusztus végéig is ott maradtak.


Gyerekkoromban a nyár fõként falura történõ leutazást jelentett. Annak idején sok fiatal így volt ezzel. A város, ahol éltünk, rohamosan fejlõdött: amíg iskolába jártam, népessége megnégyszerezõdött. Ez a népességrobbanás fõleg a vidékrõl beáramló családoknak volt köszönhetõ.

Akkortájt az orosz falu még nem volt olyan kihalt és reménytelen, mint ma. Nyaranta két kultúra, a falu és a város találkozásának színhelye volt. A falu semmihez sem hasonlítható nagymama- és nagypapaszeretettel áldotta meg a gyerekeket, ahogy egy másik, a várositól teljesen különböző életérzéssel is, ami utánozhatatlan szabadságérzetet nyújtott. A falun nyaraló gyerekek soha nem irigyelték az úttörőtáborokba küldött társaikat.
Az úttörőtábor éppenséggel a falusi időtöltés alternatíváját képezte. Általában azok indultak oda, akiknek nem volt nagymamája vagy nagypapája, illetve túl messze lakott tőlük. Ma is így van. Annyi változott, hogy időközben alig maradt nagymama falun, így kevesen is mennek oda.
Az utóbbi években mégis kezd újra népszerűvé válni a falun való nyaralás, új tartalmat öltve magára. A városiak felvásárolják a jobblétre szenderült bábuskák házait, és dácsaként használják őket. Sokkal kellemesebb kikapcsolódást nyújt így a falu, mint egy sima dácsában nyaralni, amilyeneket annak idején tömegével húztak fel a városszéleken.
A hatvanas években kezdtek megjelenni a háztáji dácsák, amelyeket házi gazdaságként is használtak, növényeket és gyümölcsöket termesztettek, továbbá üdülési lehetőséget is jelentettek a családnak. A telkeken lassan házikók nőttek, általában igencsak szolid méretűek. Sajnos a világ legnagyobb országában egy ilyen telek nem lehetett nagyobb, mint 600, de gyakran csak 300 négyzetméter. Rendes házat ekkora területen felhúzni szinte lehetetlen, főleg, ha termelni is akart mellette a tulajdonos. A szovjet állam ráadásul szigorúan tiltotta az emeletes házak építését.
Míg a dácsákon nyaranta általában a nyugdíjasokat és a kis jövedelmű családokat lehet megtalálni, a biztosabb talajon állók inkább valami távolabbi üdülési helyet választanak általában - főleg a tengert. Annak ellenére, hogy Oroszország partjait tizennégy tenger mossa, csak három tenger meleg vizű - az Azovi-, a Fekete- és a Kaszpi-tenger. Az utóbbi ráadásul inkább tó, de mivel a legnagyobb kiterjedésű a Földön, és még sós vizű is, így elmegy tengernek.
Két további tenger, a Balti- és a Japán-tenger nyáron alkalmas fürdésre. Azonban az előbbi csak júliusban melegszik fel valamennyire, és csak akkor, ha igazán jó az idő. Ráadásul a Baltikum legmelegebb részein Lettország, Litvánia és Észtország osztozkodnak, orosz állampolgároknak pedig megkeseríti az odajutást a vízumkényszer. A Japán-tenger igencsak távol esik az európai Oroszországtól, ahol a népesség döntő része lakik, így főleg a távol-keletiek és a szibériaiak használják strandolásra.
Az utolsó másfél évtizedben sok orosz kel útra külföldi tengereket keresve. Mennek Egyiptomba, az Emirátusokba, Horvátországba, Szlovéniába, Montenegróba, Görögországba, Bulgáriába, de leginkább Török­országba. A törökországi Anatólia új Krímmé vált az oroszok számára, felváltva az „eredetit”.
Ugyanakkor a Krímet, ami ma már Ukrajnáé, az oroszok kezdik újra felfedezni. Miután Szocsi megkapta a 2012-es téli olimpia rendezési jogát, építési láz tört ki, ami árrobbanást eredményezett. Szocsi így a kiváltságosok helyévé vált, az átlagembernek marad az olcsóbb Törökország.
Sok orosz ugyanakkor arra használja fel a szabadságát, hogy a kontinensnyi országon belül felfedezzen magának egy másik régiót. A „mélyből”, vagyis elfelejtett messzi vidékekről jövők általában a fővárosokat célozzák meg, Moszkvát vagy Szentpétervárt. Úgy tűnik, hogy Nagy Péter városát még többen részesítik előnyben, mint a hivatalos fővárost, amelyet nyáron zsúfolásig betöltenek a külföldi és a hazai turisták.
Oroszország olyan nagy, hogy az emberek akár kilencezer kilométerre is élhetnek, elszakítva egymástól. Már maga az út is néhány napot vesz igénybe. Egy európainak nehéz elképzelni, miként lehet hét napon keresztül vonatozni. Márpedig lehet, ha mondjuk Pétervárról szeretnénk Vlagyivosztokba eljutni. A repülőjegyet pedig nem sokan engedhetik meg maguknak, nem mintha a vonatút nem emésztene fel szintén magas összegeket. A folyamatos jegydrágulás ellenére a belföldi turizmus mégis kezd szárnyra kapni. Az emberek felkutatják a régi városokat, az újjászülető kolostorokat, a várromokat.
Egyre gyakrabban hallani olyanokról is, akik társaságot keresnek egy uráli vadvízi evezéshez, egy szibériai tóparti sátrazáshoz, egy finn-öbölbeli sziget felfedezéséhez. A vad racionalizmus korszaka után sokan keresik a vadromantikát, és erre Oroszország különösen alkalmas.
Itt vannak Eurázsia legnagyobb folyói. Például a Volga 3530 kilométer hosszú, a szibériai Jenyiszej pedig 4100, de emellett 120 ezer további folyóvíz közül is lehet választani.
Aztán itt vannak a világ legnagyobb tavai. A Pétervár melletti Ladoga-tó területe több mint 18 ezer kilométer, amely Magyarország egyötödének felel meg. A hatalmas Bajkál több mint 1600 méter mély, és a Föld édesvizének egyötödét tartalmazza, a sarkvidékek jegeit leszámítva. Az országban kétmillió körülire becsülik a tavak számát.
Oroszországnak vannak a legnagyobb erdői (összterületük meghaladja Ausztrália méretét), ahol látni jávorszarvast, medvét, de akár tigrist is,
a folyókban pedig némi szerencsével több tíz kilós halakat is lehet fogni.
A halászat, valamint a gombászat és mindenféle erdei bogyók gyűjtögetése oroszok millióit köti le nyaranta.
A természetjárást sokan azért is űzik, mert így lehet az élelmiszeren spórolni. Valaki még meg is tud élni ebből, ám a többség csak kedvtelésből kutatja fel az erdőket, és egészíti ki ételeit természetes fogásokkal.
Így még azok is, akiknek nincs pénzük távoli utazásokra, tengerpartra vagy külföldre, akiknek nincsenek falun rokonai, és akik megunták a piciny dácsa nyújtotta időtöltést, válogathatnak a megszámlálhatatlan természeti kincs között - nem csak nyáron.