Flörtölés az oroszokkal és elmozdulás Amerika felé. Az elsõ a jelenlegi
magyar kormányt, a második pedig - szokatlan módon - egyre inkább a Fideszt
jellemzi. Jeszenszky Géza, az Orbán-kormány washingtoni nagykövete szerint
Orbánék egyre nagyobb hangsúlyt tesznek a „nyugati szövetségessel” való
kapcsolatok ápolására.

Az elmúlt évben még szokatlanul hangoztak Orbán Viktor „Amerikára kacsingató”
kijelentései a Fidesz október 23-ai rendezvényén, mára azonban megsokasodtak az
ilyen témájú utalások és tettek a párt soraiban. Az elmúlt hónapokban több
Fidesz-képviselõ is amerikai tanulmányúton vett részt, valamint Navracsics Tibor
és maga a pártelnök is látogatást tett az Egyesült Államokba. Sõt, az ellenzéki
párt által kiadott, a jövõ lehetséges külkapcsolati stratégiáját felvázoló,
közel negyvenoldalas dokumentum szerint a Fidesz kiemelt szövetségesként tekint
az USA-ra, hiszen a segítségével felszámolható lenne az a banánhéj, amelyen a
kormány elcsúszott: hazánk egyoldalú orosz energiafüggõsége.
„A magyar miniszterelnök nyíltan flörtöl a Kremllel” - mondta a Heteknek
Jeszenszky Géza, az Antall-kormány egykori külügyminisztere és az Orbán-kormány
amerikai nagykövete, ugyanis szerinte az elmúlt idõben egymást érték az orosz
politikához igazodó magyar kormányzati döntések: „a Déli Áramlat gázvezeték
mellett való döntés vagy például a Malév eladása is minden bizonnyal komoly
feltûnést keltett az amerikai politikusok, megfigyelõk szemében”.
„Amerika más szövetségest keres a kormány helyett, ez az egyik lehetséges ok a
történtekre, de úgy is lehet mondani, hogy Nyugaton jó esélyt látnak arra, hogy
a Fidesz vezetésével alakul meg a következõ kormány, és igyekeznek jó
kapcsolatot ápolni vele” - ismertette a tények másik olvasatát a szakember.
Balla Mihály, az Országgyûlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának
fideszes tagja szerint pártja tényleg nagyon fontosnak tartja a magyar-amerikai
kapcsolatok erõsödését, és állítása szerint elképzelhetõ, hogy van kapcsolat a
kormány oroszbarát politikája, valamint a Fidesz és Amerika virágzó kapcsolata
között. „Ugyanakkor a diplomácia sokkal árnyaltabb annál, mint hogy az USA másik
szövetségest keresne a kormány helyett” - mondta Balla a Hetek kérdésére, aki
a „sokkal intenzívebb kapcsolatot” abban is méri, hogy a budapesti amerikai
nagykövetség és az ellenzéki párt elõszeretettel látogatja egymás rendezvényeit,
konferenciáit. „Emellett pedig több olyan politikusunk is van, aki kifejezetten
jó amerikai kapcsolatokkal rendelkezik” - adta meg az okokat a fideszes
képviselõ.
Jeszenszky Géza egy amerikai internetes folyóiratban is kommentálta a legnagyobb
ellenzéki párt új külpolitikai programját, melyben ezt írja: „a Fidesz
egyértelmûen állást foglalt az atlantias irányvonal mellett, még azon az áron
is, ha ezzel elveszti a globalizációellenes média által félrevezetett választók
szavazatát”.
Közben viszont egy másik területen sikereket könyvelhet el: a Fidesznek most
alkalma nyílik arra is, hogy az okkal vagy ok nélkül hangoztatott, a Fidesz és
Amerika kapcsolatát rossznak beállító véleményekrõl bebizonyítsa
alaptalanságukat. Ilyen „okkal vagy ok nélkül hangoztatott vélemények”
terjedhettek Jeszenszky szerint akkor, amikor 2004-ben az ellenzék nem támogatta
az iraki magyar kontingens további kint maradását; de könnyen lehet, hogy a
2001-es Gripen-ügy is meghúzódik a háttérben: akkor az elavulttá váló MIG
vadászgépek helyett az akkori Orbán-kormány nem az amerikaiak által ajánlott
F16-osokat, hanem a svéd Gripeneket vásárolta meg.
Mostanában pedig mintha valóban csak ellentétes elõjelû pletykák terjengenének:
az egyik „klasszikus” szerint az amerikaiak szivárogtatták ki az õszödi
Gyurcsány-beszédet, hogy így gyengítsék a kormányt; egy újabb szerint pedig az
sem véletlen, hogy pont az amerikai Soros György alapítványának közremûködésével
játszották le néhány héttel ezelõtt a Nagy Imre-per hanganyagát Budapesten. Az
elmélet-gyártók szerint ez is a miniszterelnök megítélését rontja a pert
figyelemmel kísérõ és a végkimenetelét a parlamentben bejelentõ Apró Antal és
Gyurcsány feleségének rokoni kapcsolata miatt.
És hogy nem csak pletykákról van szó, azt egy befolyásos amerikai demokrata
nemzetbiztonsági tanácsadó, Zbigniew Brzezinski napokban elmondott kijelentése
bizonyítja. Brzezinski nyilatkozata szerint „a magyar kormány érdekes módon
fogékony az orosz utasításokra és valószínûleg a pénzügyi ösztönzõkre, ezért a
Nabuccóval kapcsolatos álláspontja károkat okoz”.
Mindeközben pedig idehaza virágkorát éli a Fidesz és Amerika románca. April
Foley amerikai nagykövet asszony állítólag összeszólalkozott Gyurcsánnyal, a
jobboldallal viszont az eddiginél jobb kapcsolatot ápol: a Figyelõ információi
szerint múlt kedden Orbán Viktor April Foley meghívására a legnagyobb
befektetésekkel rendelkezõ országok nagyköveteivel találkozott Budapesten.
Kétoldalú tehát a románc, mi több, az amerikai nagykövet asszony két hete azt
nyilatkozta, hogy „a jobboldal teljes mértékben megérti a magyar-amerikai
kapcsolatok kiemelt jelentõségét”.