„Lezárult egy korszak” - így aposztrofálta a nemzetközi sajtó Bill Gates
távozását cége élérõl. A világ leggazdagabb embere 52 évesen, 33 év után adja át
a stafétabotot a Microsoft vezetésében. Gates három évtized alatt termékeivel
a világ szoftverpiacának 90 százalékát hódította meg.

Steve Ballmer és Bill Gates. Elõttem az utódom
Önmagához hûen, pulóverben, nyakkendõ nélkül, kockás ingben búcsúzott a világ
leggazdagabb embere az aktív munkától. Alig az ötvenen túl, három évtizednyi
munka után, 58 milliárd dollárral a zsebében más irányt szabott az életének.
A kezdetek
William Henry Gates - azaz Bill Gates - 1955-ben látta meg a napvilágot
Seattle-ben egy bankárcsalád második gyermekeként. Édesapja bankelnök, édesanyja
banki elnökségi tag volt, így nem túlzás azt állítani, hogy Bill az anyatejjel
szívta magába a pénz mûködésének ismeretét. 14 évesen már programokat írt, 16
évesen megalapította elsõ cégét, a Traf-O-Datát, mely forgalomszámláló
számítógépeket készített. Nem csekély 20 ezer dollárt keresett ezzel a hetvenes
években. Kivételes matematikai érzéke már ebben az idõszakban megmutatkozott,
gyakorlatilag egész tinédzserkorát programozással töltötte. 19 éves volt
mindössze, amikor 1975-ben barátjával, Paul Allennel Microsoft néven céget
alapítottak, amely keretén belül szoftvereket, fõként programnyelveket
készítettek az akkori kezdetleges számítógépekhez. A legsikeresebb a BASIC lett,
amely világszerte ismertté vált. Az elsõ áttörést mégis az MS-DOS program hozta
el számukra, amely valójában Gates egy kollegájának a terméke volt, ezt
vásárolta meg tõle, és adta el az IBM-nek. Gates pénzügyi érzéke ekkor is
megmutatkozott, mivel nem fix sikerdíjat kért a programért, hanem 10 dollárt
minden eladott példány után. A cég örömmel belement az üzletbe, mert nem szánt
nagy karriert a programnak, ám a valóság rácáfolt a várakozásokra. A szoftvernek
óriási sikere lett, s ezzel meg tudták alapozni a Microsoft anyagi bázisát.
Az igazi nagy dobást az 1985-ben megjelent Windows nevû grafikus felület,
illetve az Excel táblázatkezelő és a Word szövegszerkesztõ jelentette, amely a
közember számára is könnyen kezelhetõvé tette a komputereket, s ez igen vonzóvá
tette akár a vállalati, állami, akár a magánszektorban. Mára a fejlett világ
elképzelhetetlen a számítógépek világa és szolgáltatásai nélkül.

Õs-Microsoft 1975-bõl
A Windows operációs rendszernek köszönhetõen a Microsoft mára a világpiac 90
százalékát uralja, vezetõjét pedig 31 éves korára milliárdossá tette. Gates
egyedülálló módon 13 éven keresztül uralta a Forbes magazinnak a világ
leggazdagabb embereit rangsoroló listáját. Az informatikai lufi kipukkanása
elõtt vagyona elérte a 100 milliárd dollárt is, a krach és egyre erõteljesebb
filantróp tevékenysége miatt mára „csupán” 58 milliárdra apadt. Ez a szolidabb
összeg, azaz 8300 milliárd forint viszont felér a teljes magyar GDP harmadával.
A jövõ kihívásai
Hiába a siker, az informatika száguldó világában soha nem lehet kényelmesen
hátradõlni. Így a Bill Gates-tõl a stafétabotot átvevõ Steve Ballmer sok kihívás
elõtt áll, hiszen számolnia kell az egyre szorongató vetélytársakkal, az
Apple-lel, a Google-lal, a jövõt meghatározó technológiáiért.
Bill Gates szerint még hatalmas fejlõdési lehetõség van a PC-k világában. Úgy
látja, a következõ években drámaian megváltozik a számítógépekkel való
kapcsolatunk. Eltûnik az egér, a klaviatúra, és helyettük a látás, a beszéd
alapján kommunikálunk majd a PC-inkkel. A Microsoft fejlesztõi már elkészítették
azt a beszédfelismerõ programot, mely GPS-szel ötvözve képes lesz arra, hogy
hang alapján keresse meg a kiválasztott célpontot. Ebbe az irányzatba
illeszkedik úgynevezett mobilnavigátoruk is, amely, ha rámutatunk vele egy
személyre vagy tárgyra, információkat közöl róla.
A cég fontos területének tartja a digitális televíziózást is. Már az olimpiára
készülve szerzõdést kötöttek az NBC-vel, hogy a sportrajongók egy saját
videosite-on követhessék a játékokat. Ennek lényege az, hogy a reklámok
megtekintése fejében több ezer órányi sporteseményt tölthetnek le. Így akkor és
azt nézik, amit kiválasztanak. Ezenkívül szerzõdést kötöttek két nagy
mozifilmvállalattal is, melynek segítségével kiváló minõségben tölthetõk le
filmek.
Akinek sok adatott
Bill Gates utolsó munkanapján sietett közölni: nem vonul nyugdíjba, hiszen a
jövõben is vezetõ pozíciót lát el az igazgatótanácsban, csupán az értékrendje
változott meg.
„Akinek sok van, attól sokat várnak el” - hangozatta alapfilozófiáját Gates.
Talán ebbõl a megfontolásból választotta következõ feladatául az emberiség
szegényebb részein való segítést. A Gates házaspár három alapítványon keresztül
igyekszik enyhíteni az AIDS következményeit, mérsékelni az éhínséget, segít a
hátrányos helyzetû gyerekek oktatásában, ugyanakkor figyelmet fordítanak a
mûvészeti alkotások megmentésére is. Az alapítvány 29 milliárd forinttal
gazdálkodik, 2005 óta több mint 27 milliárd dollárt fordítottak adományokra.
Bill Gates ezzel a világ legnagyobb adományozójának számít.
Nem tûnik valószínûnek, hogy Bill nyugágyon tölti a következõ évtizedeit pénzét
számolgatva. A Microsoft mellett ugyanis részesedése van még a Four Season
Hotel-láncban, de szórakoztatóparkokban, illetve bioetanol-üzletágban is
érdekelt.