Lukács András, Párizs
Sarkozy-hadjárat Európa megmentésére
Mit hoz ki az EU-válságból a francia elnök?

Megmenti-e Európát? - tette fel a kérdést Nicolas Sarkozy elnök fotójával a címlapon a Le Parisien címû napilap, amely az EU júliustól kezdõdõ francia soros elnökségének kihívásairól közölt összeállítást. Nos, ha a francia elnök ambícióján múlik a dolog, akkor mindenképpen megmenti: a francia elnökség és a francia elnök uniós prioritásai között ugyanis olyan fajsúlyos célok szerepelnek, mint az olajár csökkentése, a bevándorlás szabályozása, a közös agrár- és védelmi politika elfogadása.

Nicolas Sarkozy francia elnök már választási kampányában világossá tette, hogy változtatni kíván elõdje Európa-politikáján, és Franciaországot újra az EU egyik motorjává kívánja tenni. Ekkor vetette fel az elbukott alkotmány helyett a „mini-alapszerzõdés” gondolatát. Szocialista ellenfele és környezete jobb híján élcelõdés tárgyává tette a tervet, mondván: Sarkozynek nincs szüksége igazi szer­zõ­dés­re, elég lesz a „mini” is, utalva a politikus termetére.
A szocialisták fanyalgása ellenére Sarkozy beváltotta ígéretét, és Angela Merkellel összefogva az alkotmányhoz képest valóban egy kisebb tervezettel állt elõ, amely azonban reformjavaslatokat tartalmazott az EU mûködésével kapcsolatban. Pragmatikus stílusára jellemzõen olyan javaslatot tett le, amelyhez nem kellett referendumot kiírni, elkerülve ezzel a 2005-öshöz hasonló fiaskót, amikor a franciák több mint fele a javasolt alkotmány ellen voksolt a népszavazáson.
A terv elsõ körben sikerült - ehhez persze elengedhetetlen volt Merkel hathatós támogatása is -, így Sarkozy megmentette nemcsak a Líbiában halálra ítélt bolgár ápolónõket, hanem az EU-t is, miután a tagországok a lisszaboni csúcson megegyeztek az EU reformjáról.
A dolog szépséghibája, hogy bár Sarkozy ügyesen kiiktatta a franciák ellenkezését, nem tudott hatást gyakorolni az írekre, akik a népszavazás során nemet mondtak a szerzõdésre, újabb zsákutcába vezetve az uniót. Elsõ ránézésre az írek elrontották a francia elnök örömét, Sarkozy ugyanis szisztematikusan készült a francia soros elnökségre. Annak ellenére, hogy ez a hat hónapos idõszak csupán a szokásos folyamat része, és a soros elnök csak korlátozott hatalommal bír, a közvélemény számára úgy tûnhetett, hogy ez most más lesz. Az írek által okozott fiaskó, a cseh hezitálás és a lengyel visszakozás azonban valószínûleg inkább csak doppingolja a francia elnököt, akit életrajzírói szerint felvillanyoz a válsághelyzet, legyen az drámai iskolai túszejtés (mint polgármester korában), kalózakció vagy egy ír „nem”.
Az írek ellenállása valószínûleg nem akadályozza meg Sarkozyt abban, hogy a francia elnökség emlékezetes legyen: július 7-én kez­dõdnek a tárgyalások a közös európai be­ván­dorlási politikáról, ahol Franciaország saját bevándorlási törvényének módosított változatát javasolja majd a tagállamoknak. Július 13-án
európai csúcs lesz a Sarkozy által javasolt Mediterrán Unió kérdésében, novemberben várható döntés az új közös agrárpolitikáról, októberben az üzemanyagárak áfatartalmáról, amelyet szintén Nicolas Sarkozy vetett fel. Ez utóbbi szintén a francia elnökség egyik prioritásává vált, ami könnyen érthetõ a magas üzemanyagárak miatti folyamatos tiltakozáshullám miatt, amely az elmúlt hetekben állandósult Franciaországban. Az elnökség átvétele elõtti estén adott televíziós interjújában Sarkozy azt hangsúlyozta, hogy ha az olajtermelõ országok a magas olajárral terhelik Európát, akkor az uniónak olyan fiskális megoldást kell találnia, amely viszont az olajexportõrök számára kedvezõtlen.
Az európai országok jelentõs része nem tekint olyan nagy várakozással a francia elnökség elé, mint ahogyan azt a francia elnök és környezete várta: az angol Times cikke szerint Angela Merkel tavaly figyelmeztette Sarkozyt, hogy „Párizsban, Nicolas, te lehetsz a Napkirály, de Európa olyan, mint Németország, különbözõ érdekek koalíciója. Ehhez nagy türelemre és ügyességre lesz szükséged.” Ennek megfelelõen az elnökség elsõ napján megérkezett az elsõ ajándék, „Lengyelországból szeretettel”.
Lech Kaczynski lengyel elnök a francia elnökség kezdetére idõzítve jelentette be, hogy Lengyelország nem ratifikálja a lisszaboni szerzõdést. Nicolas Sarkozy elsõ reakciójában azt emelte ki, hogy a szerzõdés kidolgozásában Kaczynski és ikertestvére aktívan részt vett, magán a szerzõdésen pedig lengyel részrõl Lech Kaczynski aláírása szerepel, aki ilyen módon önmagával keveredik vitába, saját aláírásának visszavonásával pedig hitelességét veszélyezteti. Nem sokkal késõbb a francia diplomácia bejelentette, hogy majd megtalálják a megoldást a lengyel elutasításra, például a lengyelek által javasolt további bõvítés (Ukrajna és Grúzia felvétele) elhalasztásával, mondván, hogy intézményi reform nélkül nincs bõvítés.