Vagyim Arisztov
Bőröndbe fektetnek
Menekülési hullám az orosz milliárdosok között

Újabb orosz oligarcha „csomagolt” össze: a legfrissebb hírek szerint Szulejmán Kerimov szenátor értékesítette oroszországi érdekeltségeit, majd felszabadult pénzeszközeit Deutsche Bank, UBS, Morgan Stanley és Credit Suisse papírokba fektette. Milyen intézkedések keltettek migrációs hullámot a nagytõke egyes képviselõi körében, és miért marad mégis otthon az orosz oligarchák többsége?

Roman Abramovics egyik szuperjachtja Szentpétervárott, a Néva folyón

A Kommerszant információi szerint a tekintélyes méretû Gaz­prom és Nemzeti Takarékbank részvénypakettjei, földbirtokok, fémipari és telekommunikációs cégek tulajdonrészeinek értékesítése után Kerimovnak nem maradt említésre méltó befektetése Oroszországban. Az eladott 4,5 százaléknyi Gazprom-pakett az értékesítés januári megkezdésekor 15,37 milliárd dollárt, míg a Takarékbank 5,7 százalékos részvénycsomagja 5,4 milliárd dollárt ért. Májusban terjedt el a hír, miszerint Kerimov értékesíteni kívánja 74%-os tulajdonrészét a legnagyobb orosz ezüsttermelõ vállalkozásban, a Polimetallban.
Tavaly Mihail Gucerijev, a Rusznyefty egykori tulajdonosa (kis képünkön) távozott Oroszországból. Gucerijevnek a hírnevet Oroszország elsõ off-shore zónájának megalapítása hozta meg Ingusföldön.
A csecsen gyökerekkel rendelkezõ üzletember 2000-ben került a Szlavnyefty állami vállalat ve-zéigazgatói székébe, majd a megszerzett tapasztalatok bir-tokában megalapította a Rusznyeftyet, és 2005-ben 50 százalék erejéig bevásárolt a Russzkij Ugoli részvényeibõl. A Forbes magazin Gucerijev vagyonát 2006-ban 2,7 milliárd dollárra becsülte, és a leggazdagabb oroszok listáján az elõkelõ 28. helyre rangsorolta. Az orosz Üzleti Tudakozó szerint „Gucerijev vagy túl gyorsan gyarapodott, vagy valakivel nem osztott meg valamit, mert érdekeltségeinek eladására kényszerült”. Jelenleg nemzetközi körözés van érvényben ellene, a szóbeszéd szerint a briteknél keres menedéket. 2007-ben az orosz belügyminisztérium nyomozó bizottsága törvénytelen vállalkozással gyanúsította meg az üzletembert és három társát.

A Vedomosztyi saját forrásaira hivatkozva azt írta, Gucerijev azután lett egy bûnügy vádlottja, hogy megtagadta cégének eladását az egyik állami intézménynek. Nem kizárható, hogy a hatalmi szervek érdeklõdését az a tranzakció keltette fel, amikor Gucerjev cége felvásárolta a csõd elõtt álló Jukosz egy tekintélyes részvénycsomagját.
A Lenta.ru információi szerint a Rusznyeftyet a Bazovij Element holding szemelte ki magának, amelyet Oleg Depiraszka, Oroszország második leggazdagabb embere birtokol. A hírek szerint ejtenék a Gucerijev ellen felhozott vádakat, ha a 3-3,3 milliárd dolláros tranzakciót sikerül nyélbe ütni.
Hasonló problémái merülhettek fel a nyomozó, illetve igazságszolgáltató hatóságokkal a többi Nyugatra távozó oligarchának. Köztudott, hogy a törvények és a morál milyen mértékû áthágása mellett zajlott a privatizáció Oroszországban, amikor- hatalmas vállalatok, szinte teljes iparágak kerültek a hatalomhoz közel álló személyek birtokába - fillérekért. A milliárdosok számát tekintve Oroszország az Egyesült Államok után a második helyre lépett elõ 2007-ben, megelõzve Német-országot.
Az állam természetesen tudott a törvénysértésekrõl, de megemlékezni róluk csak Putyin hatalomra kerülése után kezdett. Elõször azoknak az ügyeit vették elõ, akik szemet vetettek a politikai hatalomra is, és gazdasági nyomást gyakoroltak személyes céljaik érdekében. Az alapvetõ módszer büntetõügyek kezdeményezése volt a be nem fizetett adók, meg nem engedett vállalkozói tevékenység vagy a konkurensek erõszakos félreállítása miatt.
Ilyen és hasonló vádak miatt az elsõk között Borisz Berezovszkij és Vlagyimir Guszinszkij hagyták el az országot. Börtönbe került Mihail Hodorkovszkij és üzlettársa, Platon Lebegyev. Sietõsen Izraelbe távozott üzleti körével együtt Leonyid Nyevzlin, akit a versenytársak megöletésével vádoltak.
Hodorkovszkij és Lebegyev sorsa az oligarchákat új attitûd kialakítására kényszerítette az állam és a hatalom viszonylatában, új játékszabályokat kellett elfogadni. Ezek közül a két legfontosabb: ne keveredjenek a politikába, és vegyék ki részüket az ország terheibõl. Putyin idejében kezdtek el az oligarchák „a nagyvállalkozók szociális felelõsségérõl” beszélni.

A „szociális felelõsséget” tettekkel kellett bizonyítani. Putyin elnök a legnagyobb magánvállalatokat vonta be Csecsenföld helyreállításába, Szentpéterváron a világörökség részét képezõ belvárosi épületek fenntartását bízta a nagy-, közép-, sõt kisvállalkozókra. Az északi fõváros fenntartása érdekében egy sor kõolajvállalat székhelyét tették át Szentpétervárra, hogy adójukat ott fizessék meg.
Az új játékszabályokat elfogadó oligarchák fényes példája Roman Abramovics (kis képünkön). Távol tartja magát a politikától, és „szociális felelõsséget” vállalt a Moszkvától legtávolabb esõ Csukotkáért. Kormány-zóként ezen északi vidék mûködési költségeinek több mint felét saját jövedelmébõl fedezi. „Abramovics már régen nem vágyik Csukotka kormányzói posztjára - mondta róla egy interjúban Alekszej Csadajev író -, ennek ellenére az õ vállára teszik a vidék terheit. Cserébe azért, hogy pénzét a Chelsea-be fekteti, három yachtot tart, és zépen él. Sok oligarcha belefárad ebbe, legszívesebben feladná vállalkozásait, és elmenne egy szigetre csendben éldegélni. De ma ezt már nem teheti, nem hagyják. A ’90-es évekkel ellentétben manapság oligarchának lenni nem olyan kellemes dolog. Lehetnek gazdagok, de csak bizonyos áldozatok árán.”
Miután Putyin elfoglalta helyét a Kremlben, az oligarchák az állam „kölcsönös segélykasszájává” váltak. „Vannak problémák, amelyeket nehézkesen lehet állami pénzbõl megoldani - mondja Alekszej Csadajev. - Sokáig tart, míg a döntés átmegy a dumán, az oligarchák viszont annyit adnak, amennyi kell - és gyorsan. Amikor Sztrelnyében egy palotát kellett restaurálni, egyik nagyvállalkozó sem utasította el a kérést.” Mellesleg az említett Konstantin- palota Sztrelnyében az orosz elnök tengeri rezidenciája.
Gleb Pavlovszkij politológus szerint „az oligarchák szerepe dekoratívvá vált, míg forrá-
saikat aktívan kihasználják.” Úgy tûnik, a Kremlben célszerûbb-nek tekintik az oligarchák megszelídítését, mint hogy felszámolják ezt a társadalmi réteget. Ettõl még a lakosság nagy része gazembereknek tartja õket, akik magukhoz ragadták a nemzeti vagyon nagy részét. Másik oldalról ezek az emberek (legalábbis orosz léptékben) hatékony menedzsereknek, termelésszervezõknek bizonyultak. Az államnak lehetõsége van bevonni õket különbözõ állami projektekbe, átterhelve rájuk az üzleti kockázatot és a „szociális felelõsséget”. Például a kikötõk építésénél. Az állam létrehozza az általános kikötõi infrastruktúrát és a hajózás biztonsági feltételeit, a vállalkozók pedig a terminálokat alakítják ki. Ennek fényében aligha szabad azt gondolni, hogy máról holnapra általános „oligarchavadászat” kezdõdne, és mindegyiküket távozásra vagy börtönbüntetésre kárhoztatnák.
Egyfajta rotáció azonban elkezdõdhet. A kellemetlen figurákat valószínûleg „saját arcokkal” cserélik majd le, olyanokkal, akik sokkal figyelmesebben viszonyulnak az állam érdekeihez, és készek megosztozni bevételeiken a „magas prioritású nemzeti projektek” sikere érdekében. Ez utóbbiakat Putyin idejében kezdték el, Medvegyev felelt értük, és biztos, hogy mindketten véghez is akarják azokat vinni.
A rotációtól joggal tarthatnak azok a nagyvállalkozók, akik nem a gyõztes csapat szekerét tolták az elnökválasztási kampányban. Még ha nem is áll bosszút az új elnök, a körön kívüliek nehezebben alkalmazkodnak majd a politikai irányváltásaihoz.
Medvegyev komoly harcot indított a korrupció ellen, ami az orosz gazdaság legnagyobb kerékkötõje. Az oligarchák maguk is szenvednek attól, hogy kiadásaik egy jelentõs részét a megfelelõ döntések „szponzorálására” kell fordítaniuk. Ugyanakkor ha a hatóságok úgy akarják, a vesztegetések és visszafizetések tényét egyes kiszemelt nagyvállalkozók ellen fordíthatják.

Konstantin-palota, az orosz elnök téli rezidenciája

Már néhány éve az Állami Duma elõtt van a Számvevõszék jelentése a privatizáció történetérõl. A Verszija újság szerint a duma auditorai így foglalták össze a jelentést: „Ha a törvény betûjébõl indulunk ki, az országban tömeges deprivatizációt kellene végrehajtani, mivel a priva- tizációs folyamat egészében korrupciós sémákra épült.”
Az oligarchák aggodalmait fokozza a Putyin által létrehozott pénzügyi felderítés és az adóhivatalok aktivizálódása. Ebben az évben ér véget az adóamnesztia, ami lehetõséget adott az elmaradt adók rendezésére. De még a legkisebb vállalkozók sem bizonyosak abban, hogy az „adóbûnök” beismerését nem fordítják késõbb ellenük. Milyen biztosítékokban reménykednének az oligarchák, akiknél az adóelmaradás dollármilliókban mérhetõ?
További nyugtalanságot okoz a nagytõke birtokosai között, hogy a hatalmon lévõ szilovikok õket teszik felelõssé az ország 1990-es években történt legyengítéséért. Az elõbbi vád és a félelem, hogy a nagytõke bele akar szólni a politikába, élénken él a köztudatban. A választási kampányban Vlagyimir Putyin egyik alkalommal arról beszélt, hogy az „oligarchikus revans pártja” ismét a hatalomra tör.
Az oligarchák nyugtalanságát és a „bõröndhangulatot” a gazdasági élet is indokolja. Januárban a davosi gazdasági fórumon az ismert topmenedzser, Anatolij Csubajsz kijelentette, hogy az orosz gazdaságot olyan jellegû válság fenyegeti, mint amilyet az ázsiai országok éltek meg 1997-ben. Csubajsz szerint „már hallani a négy apokalipszis-ló patáinak dübörgését, melyek a tõke elvándorlása, a gazdasági növekedés lassulása, az infláció és a devalváció.
A következõ négy évben az orosz gazdaság új helyzetekkel kerül majd szembe, amelyek a történetének legnagyobb problémáját jelenthetik.”
A topmenedzser szerint ezek a problémák a külföldi tõke elvándorlása és a kereskedelmi egyenleg csökkenése lesznek.

Alekszej Kudrin egykori pénzügyminiszter korábban már figyelmeztetett, hogy a 2009-2010-es években bankkrízis és a rubel devalvációja következhet be, miközben a gazdasági folyamatok irányítása kicsúszik a kormány kezébõl. „A bankkrízis még nem érkezett meg Oroszországba, de bekopogtatott az ajtónkon - írták gazdasági szakértõk az orosz médiában megjelentetett évnyitó elemzéseikben. - Az év második felében komoly bonyodalmak várhatók, amelyeket nem biztos, hogy meg tudnak majd oldani a legendásan magas olajárakhoz szokott hivatalnokok.” Mint kiderült, minden orosz polgárra 3000 dollár államadósság jut, amibõl még az idén 700-at vissza kell fizetni.
Arról van szó, hogy meglehetõsen nagy adósságot halmoztak fel az állami intézmények és a magánvállalatok is az olcsó külföldi hitelekbõl, míg a stabilizációs alap alig harmadával haladja meg a rövid lejáratú külföldi kötelezettségek mértékét. Pénzügyi krízis esetén kétségtelenül emlékeztetni fogják az oligarchákat, akik pénzüket vagy annak egy részét külföldre menekítik, „szociális felelõsségükre”.
Az orosz oligarchák többsége a közeljövõben aligha hagyja el Orosz­országot és az orosz üzleti arénát, még ha eszközeik egy részét külföldre csoportosítják is át. Mint más országok gazdagai, az orosz milliárdosok is számos országban rendelkeznek házakkal, kastélyokkal, így ott élnek, ahol kedvük tartja. De abban sem különböznek más országok milliárdosaitól, hogy nem engedhetik meg maguknak, hogy gazdagságuk ne növekedjen. Lehetõleg minél gyorsabban. De­ripaszka bevételei például éves szinten 22 százalékkal bõ­vülnek. Sehol a világon nem lehet ilyen mértékû bevételekre szert tenni, így az oligarchák a felsorolt nehézségek és veszélyek ellenére itt maradnak.