„Persze. Sõt, dögvészt és ragályt is hozok az országra. Aki mást mond,
hazudik. Patáim, bojtos farkam és szarvaim is vannak”
- válaszolta Orbán Viktor egy internetes fórumon arra a kérdésre,
hogy vajon le fogja-e állítani az állami beruházásokat, ha újra hatalomra kerül.
„Dan Brown neve elég”
- mondta Marco Fibbi atya, a római egyházmegyei szóvivõ, amikor arról
beszélt, miért tiltják A Da Vinci kód nyomdokait követõ Angyalok és Démonok címû
film vetítését római katolikus templomokban.
„Monokon egyébként a romák jól állnak ehhez a kérdéshez, dolgozni akarnak,
megfelelõ és tisztességes munkáért tisztességes bért szeretnének”
- mutatott rá Kállai László, a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet
elnöke, aki szerint törvénytelen állapot közmunkához kötni a szociális
segélyeket.
„Mutassa ki elkötelezettségét a Zuschlag-klónoktól való szakítás mellett, és
tegyen hathatós intézkedéseket”
- kéri a KDNP a szociális és munkaügyi minisztert, Szûcs Erikát. A
kereszténydemokraták szerint ugyanis, míg Zuschlag János elõzetes
letartóztatásban ül, az ügy további vádlottjai évente több mint 60 milliós
pályázati támogatás elbírálásában vesznek részt.

„Szeretném folytatni a munkát, és tudom, hogy a csapat is így vélekedik”
- jelentette be a 60 éves kapitány, Josef Hickersberger, akinek
szavait Friedrich Stickler, a szövetség elnöke is megerõsítette. Tehát a
szövetségi kapitány továbbra is vállalja a megbízatást az Európa-bajnokságtól
búcsúzó osztrák labdarúgó-válogatott kispadján. A kontinenstornát 1 ponttal záró
játékosok korábban egyöntetûen kiálltak a 2006 januárjában munkába állt
Hickersberger mellett, akinek decemberig szól a jelenlegi szerzõdése.