Vissza a tartalomjegyzékhez


Ortodox egyházfő az átvilágítás ellen

A gyulafehérvári Táblabíróság csütörtökön nyilvánosságra hozta annak az ítéletnek az indoklását, amelyben érvénytelenítik a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) Andrei Andreicut ortodox érsekre vonatkozó határozatát.

A CNSAS múlt év szeptemberében mondta ki, hogy az egyházi vezetõ együttmûködött a volt kommunista titkosszolgálattal. A taláros testület január végén alkotmányellenesnek nyilvánította a CNSAS felépítését és mûködését biztosító törvényt, ezáltal megszüntetve a testület jogát, hogy határozatokat hozzon. Andreicuþ ennek alapján támadta meg a tanács határozatát, amelyrõl a sajtóból értesült, és törvénytelennek tartotta, mivel 2001-ben a CNSAS-tól írásbeli bizonylatot kapott arról, hogy nem volt besúgó. Az egyházi vezetõ azzal indokolta az irattárban talált felvételeket és dokumentumokat, hogy egyházi pályára lépését követõen az egykori titkosszolgálat állandó megfigyelés alatt tartotta, és az erre vonatkozó dosszié az egyetlen dokumentum az irattárban, amelyben megjelenhet a neve.