Második, javított kiadás - így is aposztrofálhatnánk a napokban útjára
induló 2. Széchenyi kártyát, amely számos könnyítést tartalmaz az elõzõhöz
képest.

A konstrukció összeállításakor a szervezõk figyelembe vették a vállalkozók
visszajelzéseit, javaslatait, így várhatóan az elsõ kártyához hasonlóan
közkedvelt lesz az érintettek körében.
A 2. Széchényi kártyát e hónaptól kezdve igényelhetik a mikro kis- és közepes
vállalatok, a VOSZ és a területi kereskedelmi és iparkamarák, illetve a KA-VOSZ
Zrt. irodáiban. A kártya kibocsátásában részt vesznek a takarékszövetkezetek, a
Volksbank, az OTP, az MKB, illetve az Erste Bank is.
A kártya több ponton is elõnyösebb az elõdjénél. Gyorsabb és rugalmasabb az
ügyintézés. Az igényléstõl számítva két héten belül megkapható az 1 és 25 millió
forintos összeghatár közötti összeg. További elõny, hogy megszûnik az eddigi
negyedéves törlesztési kötelezettség, illetve az is, hogy eltörölték az eddigi
céges elõélet-vizsgálatot. Eddig a 10 millió forintnál magasabb hitelt csak az a
vállalkozás kaphatott, amely egy évig legalább 5 millió forintos kártyával
rendelkezett. A második kártya esetében azonban minden, legalább 2 éve mûködõ
vállalkozás igényelhet akár 25 millió forint szabadfelhasználású hitelt.
Az állam továbbra is pozitív szerepet játszik a 2. Széchenyi kártya mûködésében,
hiszen biztosítja az 1 százalékos mértékû kamattámogatást és a garanciadíj 50
százalékát is átvállalja a vállalkozásoktól. Kedvezõ fejlemény az is, hogy a
hitelhez nem szükséges ingatlanfedezetet biztosítani.
A hitel igénylése minimális adminisztrációt követel, és az elérhetõség is könnyû,
hiszen minden vállalkozásnak 20 km-en belül elérhetõk a kamara irodái, ahol
nemcsak az ügyintézés történik, hanem szaktanácsadással is szolgálnak. Az új
kártya nem törölte el az elsõt, párhuzamosan tovább folytatódik a Széchenyi
kártya klasszikus alapkonstrukciójának forgalmazása is.
A Széchenyi kártyát 2002-ben indította útjára két érdekvédelmi szervezet, a VOSZ
és az MKIK, annak érdekében, hogy átmeneti segítség nyíljon a likviditási
nehézségekkel küzdõ cégek kedvezményes forgóeszköz hitelhez jussanak. Az elmúlt
5 év során közel 95 ezer vállalkozás kapott a kártyából, aminek köszönhetõen 500
milliárdot meghaladó mértékû hitelkeret jutott a vállalkozásokhoz.