„A legrosszabbak legrosszabbjai“ címmel a héten tette közzé a világ
leginkább elnyomó rezsimjeinek listáját az amerikai Freedom House. A
demokráciáért és szabadságért síkra szálló szervezet évente kiadott jelentése
szerint 2007-ben mintegy 90 országról volt elmondható, hogy az emberi és
politikai szabadságjogokat tiszteletben tartja, ugyanakkor 103 országban
csorbult valamilyen mértékben a nyugati értékrend alapján definiált liberális
demokrácia.

A vizsgált szempontok alapján legrosszabb a helyzet Kubában, Észak-Koreában,
Líbiában, Mianmaron, Szomáliában, Szudánban, Türkmenisztánban és Üzbegisztánban,
de Csecsenföldet és Tibetet is a legelnyomottabbak közé sorolta a jelentés. A
listán szereplõk közös jellemzõje, hogy az állampolgárok élete feletti állami
ellenõrzés csaknem mindenre kiterjed, a politikai ellenzéket és a független
szervezeteket betiltják, de legalábbis elnyomják, a szabad gondolatok és
rendszerellenes tettek megtorlásától való félelem pedig mindennapos. Csak
kevéssel maradt le többek között Kína, Csád, Egyenlítõi Guinea, Eritrea,
Szaúd-Arábia, illetve egyetlen európaiként Fehéroroszország. Ezekben az
országokban a fentiekhez képest némiképp jobb a helyzet, de a politikai
elnyomás, a cenzúra és a kritika tilalma itt is komolyan korlátozza a
demokratikus jogok érvényre jutását.