Hazafi Zsolt
Mindenkivel jó jóban lenni
Társadalmi konszolidációt akar a Fidesz

Több jobboldali értelmiségi szorgalmazza, hogy a Fidesz a kormányváltás utáni idõszakra készítsen elõ egy olyan társadalmi és gazdasági megállapodást, amellyel elkerülhetõ lenne, hogy úgy járjanak, ahogy Gyurcsány Ferenc. Nevezetesen, hogy az intézkedései a társadalom és a szakmai körök ellenérzését váltották ki.

Az Új Egyensúly költségvetés­egyensúlyteremtési csomagnak, illetve a konvergenciatervnek köszönhetõen a GDP-hez viszonyított költségvetési deficit 2010-re 4 százalék alá fog csökkeni, az infláció is alacsony lesz, illetve csökkenni fog az államadósság, egyedül a gazdasági növekedés mértékét várja mindenki károsan alacsonynak.
Mégis a Fideszben egyöntetû vélemény, hogy az új, valószínûleg Orbán Viktor vezette kormánynak kell „fájó intézkedéseket” is hoznia, mivel a Gyurcsány-kormány egyensúlyteremtése jelentõs részben adóemelésbõl (például a vállalkozók különadójából és áfa-emelésbõl) származik, az állami kiadások csökkentése csak kisebbik részét jelentette a csomagnak. Szakmai konszenzus van arról, hogy munkahelyek teremtéséhez adócsökkentés szükséges.
„Ahhoz, hogy adót lehessen csökkenteni, az állam kiadási oldalához is hozzá kell nyúlni, ehhez viszont társadalmi konszenzus, illetve az üzleti körök támogatása is szükséges, hogy ne járjunk úgy, ahogy Gyurcsány, aki magára gyújtotta a házat” - magyarázta a Heteknek egy fideszes háttérember, aki megerõsítette, hogy Stumpf Istvánnak, az Orbán-kormány egykori kancelláriaminiszterének ez irányú kijelentései nem véletlenek.
Stumpf István politológus, a Századvég Alapítvány elnöke egy konferencián ugyanis azt nyilatkozta: „akár elõre hozott választások esetén, akár 2010-ben, de a Fidesz kormányzását az átmenetet szabályozó társadalmi szerzõdéssel kell kezdeni. Az új alku az új közteherviselési rendszert szabályozná.” A politológus késõbb azt is állította, hogy a spanyol Moncloa-paktumhoz hasonló széles társadalmi-gazdasági megállapodást kell kidolgozni az elsõ két év válságkezelésére.
(A spanyol miniszterelnök rezidenciáját nevezik Moncloának, ahol 1977-ben írták alá a Franco halála utáni konzervatív kormány, a baloldali ellenzék, a munkaadók és a szakszervezetek társadalmi és gazdasági megállapodását. Nemcsak Spanyolországban, hanem például Írországban is egy széles bázisú társadalmi szerzõdés biztosította az ország gazdasági fordulatát.)
Egyébként már 2006-ban több, jelentõs befolyással rendelkező gazdasági szervezet is Társadalmi és Gazdasági Megállapodás megkötését sürgette. A választások másnapján fizetett, egészoldalas hirdetéseket jelentetett meg 16 vállalkozói szövetség és kamara Kiáltvány - megállapodás a jövõért címmel. Többek között az Amerikai Kereskedelmi Kamara, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, a Magyar Kereskedelmi és Ipari Kamara „követelte”, hogy a fenntartható gazdasági növekedés érdekében szerzõdést kössenek az Országgyûlés pártjai és az új kormány.
Négy pontban foglalták össze elvárásaikat: felelõs és fenntartható gazdaságpolitikát (például az államháztartási hiány mielõbbi lefaragását), államháztartási reformot, szolgáltató egészségügyet, illetve versenyképességet növelõ adóreformot.
A kezdeményezéshez késõbb további hét szervezet csatlakozott, Kóka János gazdasági miniszter pedig azt ígérte, hogy gazdasági konzultációt, egyfajta Nemzeti Gazdasági kerekasztalt hív össze. Késõbb módosult a kormányzati kommunikáció, mondván: az ilyen egyeztetésekre az Országos Érdekegyeztetõ Tanács (melyben a szakszervezetek jelentõs pozícióval rendelkeznek), illetve a Gazdasági és Szociális Tanács lett kitalálva. Sõt, Gyurcsány Ferenc az Új Egyensúly névre hallgató megszorító intézkedési csomagját látványosan az OÉT-en jelentette be.
A Kiáltvány - megállapodás a jövõért aláírói közül késõbb (az Új Egyensúly elfogadása után) többen felve­tették egy újabb, élesebb hangú kiáltvány kiadását. A dokumentumtervezet szövege elkészült, amelyben ugyan nyugtázták volna, hogy a korábbi „kéréseiknek” megfelelõen elindult az államháztartási hiány lefaragása, de kritizálták az Új Egyensúlyt azért, mert nem látszanak benne a mélyreható, az állami mûködés egészét átható, lényegi reformok.
Ugyancsak a már említett spanyol Moncloa-paktum mintájára felvetették volna egy átfogó társadalmi szerzõdés megkötését. Mivel a nagy érdekszövetségek vezetõi között nem jött létre egység, nem fogadták el a tervezetet.
Érdekes, hogy késõbb, de még min­dig 2006 nyarán Matolcsy György, az Orbán-kormány volt gazdasági minisztere egy Népszabadságban publikált cikkében vetette fel, hogy hívják életre „a politika válsága miatt” az új Nemzeti Kerekasztalt, melyet az MTA elnöke vezetne. A jelenleg fideszes országgyûlési képviselõ gyakorlatilag létrehozta volna a parlament második kamaráját. Különös, de akkor Gyurcsány Ferenc is egy, a Corvinus Egyetemen tartott elõadásában szimpatikusnak tartotta a javaslat irányát, és õ is az ír példát hozta elõ a megegyezés szükségességével kapcsolatban.
A szándékok ellenére átfogó megállapodás nem jött létre a kor­mányerõk és az ellenzék, illetve a jelentõs társadalmi, illetve üzleti szervezetek között, aminek az esélyét az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése végképp megakadályozta. Hiszen a Fidesz ezt követõen semmiben sem tekintette tárgyalópartnernek Gyurcsány Ferencet.
A miniszterelnök létrehozott ugyan három reformkerekasztalt, a közoktatás fejlesztése, a nyugdíjreform és a versenyképesség elõmozdítása érdekében, amelyek jelentõs szakmai és elemzõ munkát végeznek azóta is, a közéletre azonban nem gyakorolnak jelentõs hatást. Igaz, a politikai szféra teljesen hiányzik e testületekbõl.