Ruff Tibor
Ideges antijudaizmus

A Hit Gyülekezete hétvégi háromnapos konferenciája végén elementáris, még a szervezõket is megdöbbentõ erõvel nyilatkozott meg a kettõs ünnep - a pünkösd és Izrael Állam születésének 60. évfordulója - közös öröme. A zsidó vendégek - köztük az izraeli nagykövet asszony - és a szervezõ keresztények közösen tartott megemlékezése áttörte a tervezett idõbeli és formai keretek korlátait, és mintegy ezer gyermek, tinédzser és felnõtt spontán kialakult, elsöprõ erejû körtáncába torkollott. Azonban a magyarországi radikális jobboldal sem tagadta meg önmagát: a hét elején mindjárt szükségesnek érezte gyorsan kigúnyolni a sikeres rendezvényt.

A címû radikális jobboldali internetoldalon Nyíri János „intellektuális humorával” tárgyalva a hitesek mintegy tízezer fõs rendezvényét, azt találta mondani, hogy: „Pünkösd, amely nem az ószövetség, hanem az újszövetség egyik legfõbb ünnepe, idén május 10-11-én van. Izrael május 14-én alakult.” A szerzõ azt nehezményezte leginkább, hogy a Hit Gyülekezete össze merészelte kapcsolni a pünkösd megünneplését Izrael Állam megszületésének évfordulójával.

Két tárgyi tévedés

Nos, ha valaki teológiai jellegû nyilvános kritikát fogalmaz meg egy keresztény rendezvény fölött, annak illene tisztában lennie a teológiával, vagy legalább életében egyszer nagyon figyelmesen elolvasnia az egész Bibliát. Úgy tûnik, ez a háttér jelen esetben nem adatott meg, különben Nyíri tudta volna, hogy egyrészt a pünkösd bizony nagyon is ószövetségi ünnep; valamint másrészt, hogy Iz­ra­elben nem a Gergely-naptárat, hanem a bibliai holdhónapokkal számoló ószövetségi naptárat használják, amely szerint Izrael Állam nem május 14-én, hanem íjjár hónap 3-án alakult meg, amely 1948-ban május 14-ére, idén azonban május 8-ára esett. Ennyit az említett intellektuális humorról, mely nekünk is mosolyt csalt az arcunkra cikke olvastán.

Még egy szó a pünkösdrõl

A pünkösd szavunk a görög pentekosztész szóból származik, amely ötvenet jelent. A Mózes által, idõ­számításunk elõtt 1400 körül megalapított ószövetségi ünnep ezt a nevét onnan kapta, hogy a pészach (a húsvét, szintén zsidó, ószövetségi ünnep) második napján megtartott elsõ zsenge ünnepétõl (ezen a napon támadt föl Jézus Krisztus) kellett hét hetet, azaz negyvenkilenc napot számolni, és a rá következõ, azaz ötvenedik napon újra ünnepet ülni. Innen az ünnep héber neve: sávuót, azaz hetek. Me­zõgazdasági szempontból a búza aratásának kezdetét jelezte ez a nap, de spirituális jelentõsége még nagyobb: Mózes 2. könyvének 19. fejezete szerint ezen a napon kapta meg Izrael és az emberiség Istentõl a Tízparancsolatot.
A Mindenható jelenléte tûzben, erõs hang- és fényjelenségek között szállt le a Szináj-hegyre, és nyilatkoztatta ki saját hangján, próféta közvetítése nélkül, az egész emberiség életének erkölcsi alapját jelentõ törvényeket - kiválasztott népének, a zsidóknak.
Tekintettel arra, hogy Izrael Egyiptomból kihozott tömege, a törvényadás ezen elsõ napjával kezdett el valódi néppé válni (hiszen a nép abban különbözik a tömegtõl, hogy törvények szervezik életét), a pünkösd Izrael nemzetének születésnapja is. Magától értetõdõ dolog tehát ezen a napon Izrael születésérõl és újjászületésérõl egyaránt megemlékezni.
Ez tehát az Ószövetség egyik legfontosabb ünnepe. Ezt az is mutatja, hogy a hét mózesi ünnep közül mindössze három olyan van, amelyen Izrael minden férfiának fel kellett mennie Jeruzsálembe, hogy ott ünnepeljen - és a pünkösd e három között van.
Éppen ennek köszönhetõ, hogy Jézus Krisztus tizenkét apostola - valamennyien a mózesi Törvényhez hû zsidók, miképpen Mesterük is! - Jeruzsálemben tartózkodott azon a pünkösdön, amelyen a Szentlélek leszállt rájuk. Az esemény nyilvánvaló párhuzamot mutat a törvényadással, hiszen Pál apostol párhuzamot von a kõtáblára vésett Tízparancsolat és a Szentlélek által a szív hústábláira írt törvény között. Az Újszövetség törvényadása éppúgy pünkösd napján történt, mint az Ószövetségé. A kettõ összefüggését, a két szövetség folytonosságát a hasonló hang- és fényjelenségek is jelzik. Abban is szoros rokonságot fejez ki a pünkösd, hogy a Szentlélek leszállásakor is egy új nép született: az egyház - éppúgy, ahogy az elsõ pünkösdkor Izrael.

Ragaszkodás egy rossz hagyományhoz

Túl a tárgyi tévedésein, nyilvánvaló, hogy Nyírit és elv-társait valójában nem a dátumok, nem is a pünkösd ószövetségi mivolta zavarja valójában, hanem a keresztények részérõl az Izrael és a zsidóság iránt megnyilvánuló szeretet kifejezõdése és Izrael Állam elismerése. Számára káromlásnak tûnik a Szentlélek eljövetelének keresztény ünnepén Izrael Államot ünnepelni.
Ellenérzései mögött egy több évszázados, ám teljesen helytelen, kifordult teológiai tradíció áll. Nyíri - is - elfelejtette, hogy Megváltója, Jézus Krisztus, egy, a mózesi Törvényt hiánytalanul megtartó, körülmetélt zsidó volt, tizenkét apostola hasonlóképpen, és Pál is, a nem zsidó keresztények apostola, aki kidolgozta azt a teológiát, melynek kö­szön­hetõen a pogány­keresz­té­nyeknek nem kell megtartaniuk a Tóra teljességét, hanem csak annak erkölcsi jellegû parancsait. A keresztény hit egyetlen hiteles alapdokumentuma, az Újszövetség valamennyi szerzõje - talán az egy Lukács kivételével - zsidó.
Szerzõnk és lelkes olvasói még mindig az úgynevezett helyettesítési teológiában (szuper­szesszaci­o­nizmus) hisznek, amelynek téves volta nyilvánvaló mindenki elõtt, aki vette a fáradságot, hogy a teljes Szentírást figyelmesen és elfogulatlanul végigolvassa. Újból el kell ismételnünk, a történelmi kereszténység szuperszesszacionizmusa, amely szerint Isten Izraelt mint kiválasztott népét véglegesen elvetette, és helyére az egyházat állította, nem igazolható a Bibliából. A Szentírás, az Ó- és az Újszövetség egyaránt arról tesz egyértelmû tanúságot számtalan helyen, hogy a Mindenható a szét­szó­ratás után újra össze­gyûjti Izraelt eredeti földterületén, és ott spirituá­lis-erkölcsi értelemben is helyreállítja. Aki ezeknek az ígéreteknek a megvalósulását tagadja, az Isten hûségét tagadja. De ha Isten hûtlen lenne saját ígéreteihez, amelyeket Izraelnek tett, akkor miért lenne hûséges az egyháznak adott ígéreteihez? Ezért amikor a keresztények Izrael újjászületését ünneplik, saját Istenbe vetett reménységüket is megerõsítik. És miért gyûlöljünk, tagadjunk ki egyáltalán bárkit is? Ez is az idei pünkösd üzenete. (A szerzõ teológus)