Turai Julianna
A rejtett kancsalság
Látási és magatartási zavarok

A rejtett kancsalság, amely a látszatra egészséges szempár együttmûködési zavarát jelenti, az állandó fejfájások és rosszullétek mellett könnyen elõidézõje lehet a gyerekek tanulási vagy magatartási zavarainak is. A kétszemes együttlátás biztosítja a megfelelõ térlátást, így ha valaki rosszul tájékozódik új helyen, nekimegy tárgyaknak, nem mer fölmenni létrán, csigalépcsõn, az nemcsak pszichológiai vagy egyensúlyi, hanem vizuális zavar következménye is lehet. A problémát sajnos gyakran nem kezelik a súlyának megfelelően.

A látásélesség (vizus) hibáit rendszeresen szûrik Magyarországon: a szemészeten egy tábláról betûket, jeleket olvastatnak le velünk. A nyilvánvaló kancsalságot könnyû felismerni, a rejtett kancsalságot nehezebb, ehhez speciális vizsgálat szükséges.
A tárgyakról mindkét szemünk ideghártyáján keletkezik kép, de azokat csak akkor látjuk egynek, ha a két ideghártyán egymásnak megfelelõ pontokra esnek. Ezen alapul a térlátás, amit a gyereknek ugyanúgy meg kell tanulnia, mint a járást vagy a beszédet. Akiknél a kétszemes együttlátás nem jól mûködik, nem feltétlenül látszanak kancsalnak. Az agy a két szemet párhuzamos állásra kényszerítheti, de ez fáradékonyságot, fejfájást okozhat. A betegek akár megfelelõ dioptriás szemüveg mellett is sokszor panaszkodnak migrénre, hányingerre, fényérzékenységre, bizonytalan térérzésre, esetleg szédülésre, kettõs látásra is. Mozgó tárgyakat nehezen követnek, fáj a szemük, orrgyökük, halántékuk vagy a tarkójuk. Már reggel vörös a szemük, és ez estére csak fokozódik.
A diszlexia egyik oka is lehet rejtett kancsalság. Gyermekorvosok szerint ilyenkor olvasás közben a gyerek szeme elõtt ugrálnak a betûk, elhalványodik a szöveg, nehezen követi a sorokat. A tábláról való másolásnál is nehézségei adódnak. Sokszor meg sem rökönyödik a kérdésen, hogy „Melyik szemeddel nézed a táblát?”, vagy „Szokott-e kikapcsolni az egyik szemed?”. Ugyanis az agy, hogy kis pihenõhöz jusson, idõközönként nem dolgozza fel az egyik szembõl érkezõ ingereket. Ezek a gyerekek gyakran csak félrebillentett fejjel, esetleg iskolában a padon vagy otthon az ágyon fekve hajlandók olvasni, írni vagy tévét nézni. Vagy ha valaki rosszul tájékozódik új helyen, nem mer fölmenni létrán, csigalépcsõn, mindez úgyszintén lehet vizuális zavar következménye.
Fontos persze az orvosi diagnózis. A rejtett kancsalság felismerése és mértékének megállapítása a szemészetben egy ismert eljárás (például Maddox-kereszt) során történik. Az optikai szakboltokban dolgozó op­to­met­ri­ku­sok is felismerik a rejtett kancsalságot, s ilyenkor a beteget szemész szakorvoshoz irányítják. Mégis sokszor elõfordul, hogy a kétszemes együttlátás problémájára nem derül fény, vagy nem elég hatékonyan kezelik. Hogy miért, arról megoszlanak a vélemények. Egy általunk megkérdezett szemorvos szerint bár a probléma gyakori, sokak­nál nem okoz panaszokat - ez függ az egyén idegrendszerétõl. Ráadásul ez a probléma hosszadalmas vizsgálatot igényel, melybe sok állami rendelõben dolgozó szemész inkább nem is kezd bele. A szemész szerint a betegek is hibásak abban, ha nem kapnak megfelelõ ellátást, mivel a többség nem képes a konkrét panaszait összeszedni, így az orvos kénytelen találgatni.
Néhány hazai rendelõben az úgynevezett Pola-tesztes eljárást használják a rejtett kancsalság feltárására, amit Hans Joachim Haase fejlesztett ki a Zeiss munkatársaként több mint negy­ven évvel ezelõtt. Ez az emberi agyat és a két szemet egységes rendszernek tekintve igyekszik a problémát megoldani. „Bár ma még nagyon sokan furcsállják a binokuláris, és ezen belül is a prizmatikus korrekciót, de vegyük figyelembe, hogy a század elején ugyanilyen furcsa volt a cilinderes kor­rekció, és az idõ igazolta szük­ség­szerûségét. A jövõben ugyanez a sors vár a Pola-tesztre is” - állítja a Zeiss Hungária Kft. a tájékoztatójában.
Magyarországra egy olyan szemészorvos hozta be a módszert, aki saját maga olyan migréntõl szenvedett, hogy naponta többször hányt; kiment Németországba, kapott egy megfelelõ szemüveget és megszûntek a tünetei. Akkor lett a Pola-teszt, és a szemüvegbe csiszolt prizmás megoldás elkötelezett híve. Az általa meghonosított vizsgálati és terápiás gyakorlatot ma már több rendelõben is alkalmazzák.
A szakma egy része szkeptikus, mondván: a módszer nem tud többet a hagyományosnál, s alkalmazóit a haszonszerzés motiválja. Aki bemegy, nem jön ki prizmás szemüveg nélkül. Tény viszont, hogy sokaknak meg­szûntek a panaszaik, és a rendelõbe csak két-három hónapos elõjegyzéssel lehet idõpontot kapni. Azt szemész riportalanyunk is elismerte, hogy ezekben a rendelõkben a rejtett kancsalság problémájára szakosodva valóban az egyénnek legmegfelelõbb szemüveg megtalálásán fáradoznak.
Ugyanakkor a másik szakmai irányzat hívei azt mondják: nem gyõzik „leszedni” a prizmákat a betegek szem­üvegérõl, mivel náluk kötnek ki mindazok, akiknek nem vált be a mód­szer. Szerintük a szem és az agy nagymértékben képes alkalmazkodni, valamint a szem pillanatnyi állapota is folyamatosan változik, ezért a priz­matikus korrekcióval nem szabad teljesen „utánamenni” az éppen mért értékeknek. Vagyis legtöbbször a hagyományos dioptriás üveg is kihúzza a szemet, esetleg néhány, de semmiképpen sem magas számú prizma beépítése válhat szükségessé. Súlyosabb esetekben pedig mû­tétet (is) javasolnak, ami persze elég kockázatos.
Akár így, akár úgy, a fõ probléma leginkább az, hogy a szülõk nincsenek megfelelõ módon tájékoztatva a rejtett kancsalság tüneteirõl és veszélyeirõl, ugyanis bizonyos életkorig megeshet, hogy a rendszeresen „kikapcsolt” szembõl érkezõ információk feldolgozásával az agy véglegesen leáll, így az a szem úgynevezett tompalátóvá válik, vagyis funkcionálisan megvakul.
Végsõ soron, ami a két irányzat vitáját is illeti, a szakma és a beteg egyaránt jobban járna az érdemi párbeszéddel és együttmûködéssel.