Munkatársunktól
Politikából érkezik az Akadémia elnöke

A Tudományos Akadémia döntéseit, munkáját, mûködését semmiféle pártszimpátia nem határozhatja meg - nyilatkozta akadémiai elnökké választását követõen Pálinkás József. Az Orbán-kormány egykori oktatási minisztere nyilatkozatával összhangban szerdán lemondott országgyûlési képviselõi mandátumáról és Fidesz-tagságáról. Az MTA életét belülrõl ismerõk szerint azonban a tudós társaság mûködésében nem a politikai elkötelezettséggel van probléma, hanem a megcsontosodott „uram-bátyám” szemlélettel.

Pálinkás József
Fotó: MTI

A vártnál simábban, mondhatni fölényesen választották elnökké (már az elsõ fordulóban) Pálinkás Józsefet. Az atomfizikus-elnök gyõzelmét követõen azt mondta, mielõbb találkozni akar az oktatással, illetve a kutatás-fejlesztéssel kapcsolatban álló miniszterekkel és a kormányfõvel. Pálinkás feladatai között említette a hazai kutatás-fejlesztés versenyképességének javítását, a kutatóhálózat megerõsítését és hatékony mûködtetését.
Az új elnök jó nyomon jár, ugyanis mint az MTA-t többször bíráló, - s ezért magyar egyetemi tanárrá ki nem nevezett, ám az USA-ban sikeres kutató-professzor - Szabó Csaba is kifejtette, a hazai kutatásfejlesztés még a világszínvonaltól leszakadt európai átlaghoz képest is elmaradott.
„Pálinkás József korábban egy napilapban kifejtette, hogy az akadémiai intézetek nyitottak a külsõ cégek, vállalatok általi megkeresésre. Pont ez az a gondolkodásmód, amely felett eljárt az idõ. A világ gyorsan fejlõdõ országaiban profi menedzserek állnak az alapkutatások mellett, és azon dolgoznak, hogy a kutatási eredményeket be tudják illeszteni az iparba. Felkeresik, odahozzák a partnereket, felhajtják a megrendelõket, nem pedig sült galambként várnak arra, hátha berepül egy ipari megrendelés” - nyilatkozta Szabó korábban a Heteknek.
Pálinkás megválasztását követõen azt is elmondta, fontosnak tartja, hogy kiszámítható és stabil legyen a kutatás-fejlesztés hazai finanszírozása. Magyarország létérdekének nevezte, hogy a tehetséges fiatal kutatók itthon tartása érdekében kiemelkedõ ösztöndíjat hozzanak létre, illetve azt is megemlítette, hogy jobban el kell „adni” a tudósokat.
Az elnöknek ezen a területen is lesz mit tennie, hiszen egy, a napokban részlegesen ismertetett - és éppen az MTA által készített - felmérés szerint a külföldre kivándorolt magyar diplomások jelentõs része nem kíván hazatérni.
A 350, külföldön élõ és dolgozó magyar diplomás megkérdezésén alapuló kutatásból kiderül: az elvándorlás elsõ számú oka a magasabb fizetés, második helyen a jobb karrierlehetõség áll, míg a harmadik legfõbb ok a hazai társadalmi klíma - a belpolitikai helyzet, a szakmai megbecsültség, a munkahelyi hangulat - negatív megítélése.
A felmérésbõl az is világossá vált, hogy a magyar diplomások az idegen környezetben is hasonlóan érzik magukat, mint itthon, vagyis a kinti körülmények annyival jobbak, hogy felülírják a honvágyat, a korábban megszokott hazai környezet adta „itthon vagyunk életérzést”.
A visszatéréssel kapcsolatban kiderült: a diplomások 40 százaléka biztosan hazaköltözne, ám nagy részük csak tíz év múlva. A teljes minta 25 százaléka ugyanakkor biztosan nem térne vissza, a fennmaradó 35 százalék pedig bizonytalan e tekintetben.
A tudományos élet fellegvárának számító MTA nagyobb változások nélkül vészelte át a rendszerváltás idõszakát. Általános a vélekedés, hogy a 12 ezer köztestületi tagot - köztük 2600 nagydoktort és 342 akadémikust - számláló intézmény megérett a jelentõs reformokra. Eddig azonban egyetlen kormány sem mert „hozzányúlni” a jelentõs befolyással bíró szervezethez, amelynek törvény garantálja az autonómiáját, és amely költségvetési pénzekbõl úgy mûkö­dik, mint „állam az államban”.
Vizi E. Szilveszter, az MTA most leköszönt elnöke (kis képünkön) tavaly úgy nyilatkozott, hogy szó sem lehet az akadémikusok - havi négyszázezer forintos - tiszteletdíjának a megnyirbálásáról. A rendszer kritikusai szerint azonban nem helyes egy olyan, megszerzett privilégiumokra épülõ rendszert fenntartani, amely nem ösztönöz újabb erõfeszítésekre, újabb eredmények elérésére. Szabó Csaba ezzel kapcsolatban úgy vélte, felettébb furcsa helyzet, hogy anyagi vetületét nézve érdemesebb Magyar­országon akadémikusnak lenni, mint a Nobel-díjra pályázni, mivel évtizedek alatt a több száz akadémikus a Nobel-díj tiszteletdíját meghaladó összegben részesül - az adófizetõk pénzébõl.

Ráadásul az akadémikusi cím elnyerése sem mindig az elért eredményekre, hanem - a kritikusok szerint - egy „urambátyám-világ” kapcso-latrendszerére épül.
A tavalyi év során a tudós testületet az állam 33 milliárd forint támogatásban részesítette. Ennek az összegnek a hozadékát azonban nem mindig lehet egzaktan kimutatni: egy alapkutatás eredményeit például nem lehet úgy tetten érni a gazdaságossági mutatókban, mint egy technológiai fejlesztés következtében létrejött profitot. A számszerû adatokat nézve Magyar­ország a GDP 0,95 százalékát fordítja kutatásokra és fejlesztésekre, amely az európai átlagnak - ez a GDP 1,93 százaléka - nagyjából a fele. A kutatás-fejlesztésre fordított források 58 százalékát nálunk az állam fedezi, és csak 30 százalék érkezik a vállalati szektorból - az EU-átlag ennek a fordítottja.
Darvas Béla professzor, az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetének ökotoxikológusa is éles kritikával illette az Akadémiát az Indexnek adott interjújában: az akadémikusi teljesítmény semmilyen minõségi ismérve sincs meghatározva, azon túlmenõen, hogy csak az MTA doktorai közül választhatók. Ezen túlmenõen akadémikus az lesz, akit titkos szavazással a többi megválaszt.
Az akadémikusságnak hatalmas károkat okozott a mellérendelt - a magyar tudományos világban addig elképzelhetetlen nagyságú - tiszteletdíj. Ettõl kezdve már nem csak az érdemesek gyülekeztek a címért, hanem baráti társaságok megkülönböztetõ figyelmességgel bõvítgették a köreiket. Ma mindez már sokkal inkább pénzrõl és befolyásról szól, mint az érdemességrõl - vélekedett Darvas.