Az ötven év felettiek nyerték a 2007-es, tévézésre fordított idõ versenyét,
átlagosan napi 5 óra 46 perccel, ami azonban még ennél is agasztóbb, az a
gyerekek képernyõfüggésének látványos növekedése. A 4-14 évesek már hétköznap is
két óra fölött „teljesítenek”.

A TV2 és az RTL Klub között megjelenésük óta folyamatos, kiélezett küzdelem
zajlik a képernyõre tapadó szempárokért. Ez a verseny éppen az utóbbi idõben
kezd monotonná válni az RTL Klub javára, ugyanis egyre nagyobb a különbség a két
csatorna mûsorainak nézõszáma között. A hétköznapok folyamán egyértelmû az RTL
Klub elsõsége: a Barátok közt címû sorozat rendre vezeti a heti nézettségi
listákat, általában 2 millió feletti nézõszámmal, 40 százalék feletti
közönségaránnyal. A TV2 csak a hétvégéken képes megközelíteni, esetenként pedig
meg is verni fõ riválisát.
A küzdelemben az Uri Geller fémjelezte mentalista show-mûsor vált a
zászlóshajóvá, amely eddig majdnem minden alkalommal gyõz-edelmeskedett a vele
egyidõben zajló alternatívával szemben, még akkor is, ha a 1,5 millió körüli
nézõszám nem számít kiemelkedõnek. Világos, hogy mindez mégsem vigasztalja a
TV2-t, ha heti bontásban nézzük a nézettségi adatokat, hiszen a parafenomén
utódkeresõ mûsora az ötvenes lista közepe táján kullog, maga elõtt tudva számos
RTL Klub-produkciót.
Tévéfüggõ kisgyermekek
A nagy verseny vesztesei társadalmi szempontból a gyerekek. A 2007-es év a
4-14 évesek körében a tévézésre fordított idõ növekedését hozta - derül ki az
AGB Nielsen tanulmányából. Ez a korosztály naponta átlagosan több mint 188
percet, azaz 3 órát tölt a tévéképernyõk elõtt. Ráadásul elsõsorban hétköznap
nõtt meg körükben a tévézésre fordított idõ az elõzõ évekhez képest: napi 174
percre. A gyerekek csak iskolai kötelezettségeik miatt töltenek kevesebb idõt
hétfõ és péntek között mozgóképek bámulásával. Hétvégén azonban bepótolják a
„mulasztást”, és közel négy órát áldoznak idejükbõl passzív szórakozásra.
Elsõsorban a TV2-RTL Klub párost nézik, második helyen jönnek csak a
gyerekcsatornák (Minimax, Cartoon Network, Jetix, Nickelodeon), majd harmadik
helyen a videóval, DVD-vel és videojátékokkal töltött idõ. A tíz legnézettebb
mûsoruk mindegyike a fõmûsoridõ programjai közül került ki, leginkább az
egészestés animációs filmeket és amerikai vígjátékokat nézték szívesen, de
például a Barátok közt címû magyar szappanopera is az 5. helyen végzett.
Döbbenetes az is, hogy ez a korosztály többnyire nem azokkal a reklámfilmekkel
találkozik, amelyek neki szóló terméket népszerûsítenek: tízbõl csupán két
termékszpot szól gyerekeknek az általuk kedvelt idõsávban.
A teljes lakosságra vetített nézõszámot azonban mégiscsak az ötven év felettiek
csoportja húzza fel, átlagosan napi 5 óra 46 perc tévézéssel. Ugyanebbõl a
korcsoportból azok, akik hétnél több magyar csatornával rendelkeznek, átlagosan
több mint 6 órát töltenek el a televízió elõtt. Beszédes adat, hogy a maximum 8
általánost végzett 18 év feletti csoport átlagosan 5 óra 17 percet, míg a
diplomások csoportja 3 óra 42 percet tölt naponta tévénézéssel.
Bajban a TV2
A médiahatóság részérõl folyamatosan születnek elmarasztalások a vezetõ
kereskedelmi csatornák irányába, amelyek ezek szerint nemhogy a gyermek
nézõseregre nincsenek tekintettel, hanem felelõtlen szüleikre sem. Az Országos
Rádió és Televízió Testület (ORTT) nemrég állapította meg, hogy a TV2 Az igazság
ára címû mûsorának sugárzásával megsértette a magánszféra sérthetetlenségét, az
információs önrendelkezés és az emberi méltóság feltétlen tiszteletének
alkotmányos követelményeit, ezáltal pedig a médiatörvényt. A testület a mûsor
tartalmát vizsgálva megállapította, hogy a TV2 által „pszichológiai játéknak”
nevezett sorozat azt közvetíti, hogy az emberi személyiségnek nincsen integráns,
érinthetetlen tartománya, az ember „átlátszóvá alázható”.

Fotó: Somorjai László
A mûsorban részt vevõk a magánélet legbensõbb körének feltárására
pénznyeremény érdekében vállalkoznak, így a mûsor azt az üzenetet hordozza, hogy
a magánszféra és az emberi méltóság nem sérthetetlen, anyagi érdekbõl
nyilvánossá tehetõ, konzumálható. A mûsor azt az elvárást támasztja szereplõivel
szemben, hogy - a megnyerhetõ pénzösszegért cserébe - testi és lelki valójuk
elõre meghatározatlan legbensõbb részét tegyék hozzáférhetõvé a nyilvánosság
számára. A játékosok a kérdés-felelet sorozat elõre-haladtával, mivel a kérdések
egyre bensõbb titkokra irányulnak, önrendelkezési joguk végsõ maradékát is
elveszítik.
A csatorna büntetése fél óra sötét lett, a vezetése pedig úgy döntött: megválik
„gyenge nézettségi adatokkal bíró” produkcióitól. Õsztõl eltûnik a palettáról a
Verebes István fémjelezte Mi kérünk elnézést, a Bagi-Nacsa páros Médiacápákja,
illetve a Beugró, sõt a Claudia-show, illetve Az igazság ára is.