A virsli és a sör hagyománya mellett ópiumpipa és kínai áruk, a ringlispíl
és céllövölde mellett pedig „Eurobungy” (a bungee jumping európai változata)
várta a majálisra áhítozó közönséget a Városligetben. A régi „Éljen május
elseje” feliratú léggömbök helyett most akár szív alakú luftballont is vehettünk
(volna), „I love you” üzenettel, s miközben Koós János a Kislány a zongoránált
énekelte az MSZP színpadán, addig a Kós Károly sétányon indián zene volt
hallható. Amíg az árusok asztalain a lecsóról szólt az ének, addig a liget déli
oldalán munkásmozgalmi dalok elevenedtek meg a régrõl itt felejtett kispártok
találkozóhelyén. Régi és új magyaros egyvelege - csak hogy mindenki találhasson
valami érdekeset magának.

Fotó: Vörös Szilárd
Az MSZP politkusainak bevonulása elõtt Koós János szórakoztatta fiatalnak nem
nevezhetõ közönségét a Városliget nagyszínpadán. A Józanságra nagy bennem az
akarat címû dalát követõen hamarosan bevonultak az ismert arcok, Burány
Sándorral, a párt budapesti elnökével az élen. „A mai naptól a szocialisták
egyedül kormányoznak - mondta az elnök -, az önkormányzatokban azonban még sok
helyütt koalícióban mûködnek együtt az SZDSZ-szel.”
A rasszizmus elleni felhívását követõen a miniszterelnök is megérkezett, s a
hangulat emelkedéséhez nagyban hozzájárult az a piros felsõbe öltözött férfi,
aki Gyurcsány Ferenc beszéde közben mûanyag pisztolyt fogott a szónokra. Igaz,
nem tudott kibontakozni, mert a biztonságiak pillanatok alatt
„hatástalanították”. „Ugyan, csak egy játék pisztoly van nála” - védte egy idõs
hölgy a bilincsbe vert férfit, aki saját bevallása szerint „az éhezõkért és
hajléktalanokért” követte el tettét, s aki bizonyára nem fogta fel, hogy rossz
esetben akár az életével is fizethetett volna ezért. A miniszterelnök egyébként
a munkásember, a kiszolgáltatottak és a gyengék érdekében szónokolt az õt éltetõ,
hatvanas éveiben lévõ korosztálynak, de beszédét más provokátorok is megzavarták
- és kisebb dulakodás is kialakult a színpad elõtt. (Korábban három,
hatástalanított AK géppisztolyos fiatalt is eltávolítottak a helyszínrõl.)
A nagyszínpad politikai eseményeit követõen a tömeg feloszlott, egy részük a
lacikonyhák árnyékában, más részük a ringlispílek környezetében vagy éppen a
vásári forgatagban vigasztalódott.
Marcsi néni Telepocak büféje mellett egy férfi kínai portékákat kínált - akciós
áron. Árai a Nagykörúton kínált kínai portékák árának éppen a dupláját képezték
- de szerencsés esetben akár 40 százalékot is lealkudhattunk volna belõlük.
A liget másik oldalán a Magyar Kommunista Munkáspárt (MKMP) „Döntsd a tõkést, ne
siránkozz!” felirattal harcolt a szebb jövõért, s panoptikumhangulatú
pavilonjain Marx- mûveket kínált.

Fotó: Somorjai László
Ezen a helyszínen megelevenedtek a már elfelejtettnek hitt munkásmozgalmi
dalok is, amelyeket nagyszerûen kiegészítettek a szomszédban tanyázó Munkáspárt
környezetében sugárzott partizánindulók.
A Zöld Párt a kormány megbuktatására szólította fel meglehetõsen gyér számú
látogatóit, mert az - elnöke szerint - mérgezett ételekkel eteti a népet. Ennek
tükrében talán nem véletlen, hogy az MKMP standjain csupán zsíros kenyérrel
„dorbézolt” néhány idõsebb nyugdíjas, a párt egyik aktivistájának megfogalmazása
szerint pedig ma már nem az internacionalizmusra, hanem a magyar értékek
megvédésére kell helyezni a hangsúlyt. Nem messze tõlük megjelent a Történelmi
Szociáldemokrata Párt, a Kádár János Baráti Kör, a Magyar Antifasiszta Liga,
valamint a Május 1. Társaság is.

Fotó: Somorjai László