Morvay Bátor
A fordulatok városa
Miért nem tudta Izrael 1948-ban elfoglalni Jeruzsálemet?

Az izraeli-arab konfliktus legérzékenyebb pontja Jeruzsálem kérdése. Míg az izraeli hivatalos álláspont a várost oszthatatlan fõvárosnak tekinti, a palesztinok szerint - és ezt a nemzetközi közvélemény többsége is így látja - az 1967-ben elfoglalt Kelet-Jeruzsálem Ciszjordániához hasonlóan megszállt terület. A jeruzsálemi Óváros a Templom-heggyel együtt azonban már 1948-ban Izrael fennhatósága alá kerülhetett volna, ha az ENSZ nem hirdet váratlanul fegyverszünetet, két nappal a város elfoglalása elõtt.

A függetlenségi háború, amelynek az elején még Izrael léte volt a tét, 1948 júliusára fordulóponthoz érkezett. Az arab hadseregeket ekkorra már minden fronton megállították, sõt az izraeliek néhol már ellentámadásba mentek át. A Hagana félkatonai erõibõl egy több mint hatvanezres ütõképes hadsereget állítottak föl, és ezzel a harcok során elõször fölénybe kerültek az arab haderõkkel szemben.
Miután az arabok nem tették le a fegyvert, az izraeli vezetés a teljes offenzíva mellett döntött, amelynek középpontjában az addig folyamatos ostromzár alatt álló Jeruzsálem állt. A város zsidó parancsnoka július 15-ére mindent elõkészített a Óváros elfoglalásához, beleértve, hogy kétezer év után újra megszervezzék az elfoglalandó városrész közigazgatását. Annyira biztosak voltak a sikerben, hogy egy idõs kémiatanár személyében már a kormányzót is kiválasztották. Dávid Saltiél tábornok mindennek tetejébe elõre megírta gyõzelmi jelentését Jeruzsálem teljes elfoglalásáról, amelyet a Dávid-citadella tornyából közölt volna a nagyvilággal. Ezek után tényleg már „csak” az Óváros elfoglalása maradt hátra.
Ez sem tûnt nehéz feladatnak. Az eredeti terv szerint az izraeli erõk - a Palmah elitalakulataival az élen - átkaroló hadmozdulattal közrefogják az Óvárost, majd tüzérségi zárótûz fedezékében minden oldalról támadást indítanak az arab légió megfogyatkozott erõi ellen. A támadásra július 15-e és 19-e között kerülhetett volna sor, és a biztos gyõzelem reményével kecsegtetett.
Az Arab Liga az izraeli gyõzelmek láttán az ENSZ-hez fordult segítségért, attól tartva, hogy egész Palesztinát elveszíthetik. A Biztonsági Tanács nem késett a válasszal, és július 17-ei hatállyal azonnali fegyverszünetet hirdetett.
Saltiélt és vezérkarát villámcsapásként érte a hír, mivel az eredeti támadási terv éppen két nappal több idõt kívánt, mint amennyi rendelkezésre állt. Ekkor egy világhírû zsidó fizikus, Jóél Racah sietett a szorult helyzetben lévõ izraeliek segítségére. Az idõs tudós régi kézikönyvek alapján néhány nap alatt egy különleges robbanószerkezetet épített. Az új terv szerint a bombával rést ütnek az Óváros falain, majd ezen keresztül frontálisan megrohamozzák a várost. Bár tudták, hogy ezzel nagy kockázatot vállalnak, az idõ rövidsége miatt mégis ezt a megoldást választották. A támadás idõpontja majdnem pontosan egybeesett Jeruzsálem babiloni elfoglalásának 2500-dik évfordulójával.
Egy nappal a fegyverszünet elõtt megindult a támadás, izraeli katonák a folyamatos ellenséges tûzben a falhoz vonszolták a közel kétmázsás robbanószerkezetet, majd fedezékbe húzódva aktiválták azt.
A hatalmas erejû detonáció megremegtette az egész várost. Mindenütt felharsant a kiáltás: „Megnyílt a fal!” A támadó egységek offenzívába kezdtek, élükön a Palmah egységekkel, akik tartalék robbanóanyagot is magukkal vittek, nem titkolva, hogy azt a Templom-hegyen álló két mecsetnek tartogatják. (Bár Ben Gurion szigorúan védte a szent helyeket, az izraeli seregben ekkor még nem volt elég nagy a fegyelem, hogy ennek érvényt lehessen szerezni.)
A hatalmas füstfelhõ közben lassan szétoszlott. A támadó izraelieket pedig a hatalmas lyuk helyett gépfegyvertûz és egy nagy koromfolt fogadta. A világhírû tudós ezúttal alaposan elszámolta magát. Ezzel a város elfoglalására vonatkozóa zsidó remények is szertefoszlottak, mivel a tûzszünet 24 órán belül életbe lépett.