Ausztria ismét megdöbbentette a világot. Az idilli alpesi országban, a
hófödte hegycsúcsok és festõi völgyek paradicsomában egy évtized leforgása alatt
már a harmadik, gyermekek elleni brutális bûncselekmény kerül napvilágra -
jórészt a véletlennek, és nem a hatóságok éberségének köszönhetõen. Sokan
felteszik a kérdést: mi a baj Ausztriával?
Az osztrák hatóságok hangsúlyozzák: a gonoszság nem osztrák monopólium.
Valóban: Marc Dutroux Belgiumban követte el bûncselekményeit, a lányait
megerõszakoló, kettõs életet élõ magyar Pándi tiszteletes rémtettei is
Brüsszelhez kötõdnek, és most zajlik egy francia házaspár bûnpere, akik
tinédzsereket csaltak el és gyilkoltak meg brutálisan. Olaszországban egy
sátánista kettõs kéjgyilkosság okozott megdöbbenést, Amerika pedig még magához
sem tért azóta, hogy fény derült a szakadár mormon közösség szextemplomára, ahol
százával kényszerítettek gyereklányokat „feleségül” felnőtt férfiakhoz.
Mégis, az amstetteni eset olyan kérdéseket vet fel, amelyek túlmutatnak az
egyéni gonoszságon. A fenti bûncselekményeket többnyire távoli erdõkben,
temetõkben vagy távol esõ farmokon követték el. Josef Fritzl viszont megbecsült
polgárként élt évtizedeken át az osztrák kisvárosban, felesége a helyi szülõi
egylet tagja volt. Tágas kétszintes házuk a város központjában áll. Úgy tûnik, a
férfi huszonnégy év alatt mégis háborítatlanul folytathatta kettõs életét.
A londoni Times egyik kommentátora szerint a zárt közösségekben élõ osztrákok
igazi „félrenézõ társadalmat” alkotnak. Senki nem kíváncsi arra, mi zajlik a
muskátlis ablakok és precízen szögletesre nyírt sövénykerítések mögött. Itt az
emberek a „Schein nicht Sein” azaz a „látszat a lényeg, nem a valóság” elvét
vallják. Ausztria Európa legmagasabb életszínvonalát biztosítja polgárainak,
akik cserébe békén hagyják a hatalmon lévõket, hadd osztozzanak a nagykoalíciós
elv szerint az állami sztrádaépítési és egyéb extrapénzeken.
A valóság idõnként mégis kikandikál a festõi díszletek mögül. A kilencvenes évek
végén fény derült a bécsi Groer bíboros évtizedes pedofil ügyeire. A kardinálist
a nyugdíjazásán kívül más retorzió nem érte, a Sankt Pölten-i szerzetesek között
tölthette hátralévõ éveit.
Szintén a kilencvenes évek világbotránya volt Jörg Haider és a szélsõjobboldali
Szabadságpárt karrierje. A nemzetközi tiltakozással mit sem törõdve Wolfgang
Schüssel néppárti miniszterelnök 2000-ben koalícióra lépett Haiderékkal. A
választók 2002-ben újabb gyõzelemmel jutalmazták a Szabadságpártot legitimáló
Schüsselt.
Tavaly nyáron búcsúztatták a 89 éves korában elhunyt Kurt Waldheim volt
köztársasági elnököt a bécsi Stephansdomban. Heinz Fischer államelnök „nagy
osztrákként” méltatta Waldheimot, miközben egy szóval sem említette a politikus
náci múltját és a Wehrmachtban folytatott tevékenységét. Igaz, az osztrákokat ez
korábban sem zavarta, hiszen a volt ENSZ-fõtitkárt úgy tették meg államelnöknek,
hogy már ismerték a múltját. Az Egyesült Államok hivatalosan is, más országok
hallgatólagosan nemkívánatos személynek minõsítették Kurt Waldheimot, akit a
közel-keleti arab országok mellett csak a Vatikán és néhány kommunista ország
fogadott elnökként.
És ha még hátrébb tekintünk, ott vannak a második világháború sötét adatai. A
koncentrációs táborok parancsnokainak háromnegyede, a személyzet negyven
százaléka osztrák volt. Adolf Eichmann stábjában még ennél is többen, tízbõl
nyolcan Ausztriából érkeztek. Az Anschlusst ünneplõ bécsi tömeg a háború után
nem sürgette a számonkérést. Nem is voltak „nürnbergi perek” az országban.
És ne felejtsük: a náci birodalom vezére is egy osztrák kisvárosban született és
nõtt fel. A diktátor családjában a történészek szerint nem volt ismeretlen a
vérfertõzés. De ez már messzire vezetne.