Hetek XII. évfolyam, 18. szám, 2008. május 02.

Átláthatóbbá és gyorsabbá tenné az örökbefogadások menetét a Ptk. törvénymódosító tervezete, hogy az örökbe adható állami gondozottak minél elõbb családba kerülhessenek, és ne felejtõdjenek a „rendszerben”. Eközben a meddõségi centrumok forgalma minden korábbinál nagyobb, mondhatni, külön iparág lett a lombikbébigyártás. Az örökbefogadások és a lombikbébik számát egyaránt növelné az a friss nemzeti ifjúsági stratégia, amely a nagyobb népszaporulatot tûzte ki céljául. A jelenlegi helyzet mindenképpen indokolja a változtatásokat.

Erõsen kétséges, hogy szükség van-e a csecsemõotthonokra. A nyílt örökbeadás módszere - amikor az anya a szülést követõen lemond a gyermekérõl az általa ismert örökbefogadó pár javára, és késõbb sem szakad meg a kapcsolata velük - az egyik legkedvezõbb forma a csecsemõotthoni elhelyezés kivédésére. Akikrõl nem mondanak le, vagy akikrõl titkosan mondanak le, azok kerülnek gyermekvédelmi szakellátásba. Egy gyermek örökbeadása mindig kényszerhelyzet, de még mindig jobb, mintha benn ragad az állam „karjaiban”. Ráadásul az elhúzódó bírósági ügymenet miatt, vagy egyszerûen csak azért, mert „elfeledkeznek” a potenciálisan vagy ténylegesen örökbe adható gye-rekekrõl, számos kiskorút mégiscsak az állam nevel föl. Mellesleg nagyságrendekkel több pár vár újszülöttre, mint amennyi örökbe adható csecsemõ van.
„Egyszerre jelentkeztünk a TE-GYESZ-nél (Területi Gyermekvédelmi Szolgálat) és a Gólyahír Egyesületnél örökbefogadásra - meséli a harmincas éveiben járó Vera -, és egyidõben kaptunk tõlük választ. A TEGYESZ-tõl egy két és fél éves kislányt ajánlottak, akirõl kiderült, hogy már a születése után lemondtak róla a szülei. Kérdem én: miért csak most adják örökbe? Végül több év szenvedés, gyermek utáni vágyódás és megannyi vetélés, »biokémiai terhesség« után megtörtént a csoda: a Gólyahír Egyesület révén eljutottunk kisfiunkhoz, Zolihoz. Nem 9 hónapig, hanem évekig voltunk várandósok.”
A várható módosítás része az is, hogy egy éven át azoknak a szülõknek is biztosítanák a gyest, akik 3 évesnél idõsebb gyereket fogadnak örökbe, hogy legyen idõ a gyermek megfelelõ fejlesztésére. Minél idõsebb a kissrác, annál komolyabb szüksége van erre, mind érzelmileg, mind mentálisan. Az állami intézmények léte a lehetõ legkorlátozottabb mértékben lehet csak indokolt: a gyermekek - végszükség esetén - minél rövidebb idõt töltsenek ott. Az elsõdleges cél a krízishelyzetben lévõ családok megsegítése lenne, hogy alkalmassá váljanak gyermekük nevelésére. Hollandiában a családgondozás annyira sikeres, hogy ott alig akad örökbe adható gyerek.
„Volt olyan eset, hogy riasztottunk egy örökbefogadó házaspárt egy szüléshez, ahol az édesanya nyíltan lemondott a gyerekrõl a pár javára - meséli Móruczné Gabi, a Gólyahír Egyesület vezetõje. - Aztán a baba mégsem került hozzájuk, hanem ment az állami gondozásba. Hogy miért? Mert az apja nem volt hajlandó lemondani róla. Menjen csak az állami gondozásba, mondta, kell az a pénz, amit majd 18 évesen az államtól kap. Sok szülõ a fiatalok életkezdési támogatására »utazik«, ez is oka annak, hogy kevés az örökbe adható gyerek. Ennek az apának már három gyermeke sínylõdik állami gondozásban. Soha nem fog lemondani róluk, ha kell, félévente felhívja a nevelõotthont, hogy megmaradjon a felügyeleti joga. Nem fogja õket befogadni a 30 négyzetméteres, komfort nélküli lakásába, de a pénz kell neki. Játékgépezik, minden fillért eljátszik a gyerekei elõl. Hármat õk nevelnek úgy-ahogy, de inkább a nagymama. A családi pótlékból élnek, de már kikapcsoltak náluk mindent: vizet, villanyt, fûtést.”

A gyerek mint központ

Országosan évente mintegy ezer örökbefogadás történik, ezek túlnyomó része 0-3 éveseket érint. Minél idõsebb a gyermek, annál kisebb eséllyel fogadják örökbe. Sajnos az állami gondozóintézetek mára a korosabb, speciális nevelési igényû és roma gyerekek gyûjtõhelyévé váltak. „Az állami gondozásba kerülõ csecsemők száma egyre csökken, mert az újszülöttek többségét nyíltan örökbe fogadják. A roma származású vagy sérült gyerekek örökbeadása is könnyebben megy így. Hihetetlenül fontos a gyereknek a korai kötõdés, mint ahogy az is, hogy ismerje egymást a két családja” - mondja Móruczné.
Magyarországon jelenleg négy, krízisterheseket gondozó és nyílt örökbeadásokat intézõ civil szervezet mûködik: az Alfa Egyesület, a Bölcsõ Alapítvány, a Gólyahír Egyesület és a Fészek Alapítvány. „Nem ritka, hogy hosszú évekig hitegetnek valakit nõgyógyászok, természetgyógyászok, miközben egy lakás vagy kocsi ára már benne van a kezelésekben - jegyzi meg Móruczné. - Volt, aki nyolc lombikbeültetést követõen jött ide, negyvenéves elmúlt, de nem akadt egy józan orvos, aki lebeszélje.” A szülõvé válást a felkészítõ tanfolyamon kívül az örökbefogadó családok rendszeres közös programjai, tapasztalatcseréi is segítik. A Gólyahír Egyesületnél jelenleg 400 örökbefogadó várakozik, 2-4 év a várakozási idõ. Tavalyelõtt 64, tavaly 32 örökbefogadásban mûködtek közre, tevékenységükért fizetséget nem kérnek.
„Van egy édesanya, aki nyolc gyereket szült, viszont egyet se nevel, de legalább örökbe adta a kisbabákat - meséli a gólyahíres vezetõ. - A házaspár mindkét tagja állami gondozott volt, és az anya azt mondta, ez a legtöbb, amit tehet a gyermekeiért. Neki igen hányatott élete volt, számtalan helyen élt, mire felnõtt. Egyszer bevallotta: szeret terhes lenni, mert addig övé a gyermeke. Utána el kell válnia tõle, mert semmilyen szempontból nem érzi képesnek magát arra, hogy felnevelje. Ha megtartaná is, a gyámügy hamar elvinné a gyereket a döngölt padlójú, komfort nélküli viskóból, ahol élnek.”
A szervezet a hozzá forduló krízisterheseket információkkal, természetbeni segítséggel látja el. Ha kell, anyaotthoni elhelyezést intéz, ha kell, örökbefogadó házaspárt keres. Ezek a babák nem születnének meg, ha idõben észrevették volna õket.

Lemondások sorozata

A kismamák fõleg anyagi okból kénytelenek az örökbeadás mellett dönteni. Jellegzetes sors, hogy a fiatal nõ feketén dolgozik, majd a terhessége miatt utcára kerül. Partnere lelép, a családja sem támogatja, magára marad. Gyesbõl nem lehet albérletezni, viszont az anyaotthonok zsúfoltak, és legfeljebb egy évig biztosítanak szállást. „Olyan is elõfordul, hogy két kismama egy albérletbe költözik, és egyikõjük dolgozik, míg a másik a gyerekeket gondozza” - meséli Móruczné.
Csilla szõke, 21 éves lány, aki rokkantnyugdíjas édesanyjával élt egy 25 négyzetméteres, félkomfortos lakásban. A lány 17 évesen esett először teherbe. Úgy hitte, a terhességével rá tudja venni a családalapításra a férfit, akit szeret. Az illetõ kitette őt, amikor megtudta, hogy a babát már késõ elvetetni. Csilla megszülte a kislányát, és elhatározta: egyedül is fölneveli. Édesanyjával felváltva jártak dolgozni: Csilla éjszakai mûszakba, anyja nappaliba. A lány három hónap alatt készült ki fizikailag és idegileg, és felhívta a TEGYESZ-t. Kérte: vigyék el a kisbabát. Közben tudomást szerzett a nyílt örökbefogadásról, és úgy döntött, még mindig jobb, ha egy családnak adja oda a babáját. Aztán Csilla összejött másvalakivel - tehetõs, fiatal férfi volt az is -, és 19 évesen megint terhes lett. A férfi kész helyzet elé kerülve szintúgy kitette az utcára. Csilla hazament, immár titkolta a terhességét, és jelentkezett nyílt örökbeadásra. Csak az anyja tudott róla, majd késõbb az a fiú, akivel újfent megismerkedett. A fiú elfogadta õt a babájával együtt - de mivel még tanul, Csilla kitartott az örökbeadás mellett. Amikor szült, az örökbefogadó anyuka végig mellette volt. Csilla azt kérdezgette tõle: „Ugye, én jobb vagyok, mint azok, akik elvetetik?” Amikor megszületett az életerõs fiúcska, Csilla nem nézte meg a babát. Pár órán belül a barátja kíséretében - aki végigszorongta a szülést a folyosón -, elhagyták a kórházat.
„Ha rajtam múlna, csak nyitott örökbefogadás létezne Magyaror-szágon. Nem szabadna egy rosszul felfogott szakmai meggyõzõdésbõl védeni az egyébként tarthatatlan csecsemõotthoni ellátást - fejtette ki kérdésünkre Herczog Mária szociológus. - Azt viszont alapvetõ problémának tartom, hogy a krízisterhesek nem kapnak kellõ felkészítést az örökbeadással kapcsolatos döntésükhöz. Részletesen fel kellene tárni a kismama életkörülményeit, például megnézni azt, hogy nincs-e a családjában valaki, aki vállalná a gyerek nevelését - azaz segíteni kellene õt a krízisben. Általánosnak mondható, hogy a szakemberek vagy szervezetek jobbnak tartják az örökbefogadó családot, mint a vérszerintit, és nem gondolnak arra, hogy lehet, hogy ez anyagi vagy egyéb szempontból jobb választásnak tûnik, ám egy életre szóló teherrel látják el a gyereket: azzal, hogy õ nem kellett a szüleinek. Az örökbeadót is egy életre leterheli a bûntudat, még ha ez nem is látszik, és befolyásolhatja későbbi elég jó anyává válását is. De leginkább azon kellene együttes erõvel fáradoznunk, hogy akik nem akarnak, azok ne essenek teherbe” - teszi hozzá a gyermekvédelmi szakember.