Vissza a tartalomjegyzékhez

Németh Csillag
Holtverseny
Fehér Ház 2008: most Obama botlott

Továbbra sem dõlt el, hogy ki lesz a demokrata párt elnökjelöltje a novemberi választáson. Az április 22-ei pennsylvaniai elõválasztás Hillary Clinton kényelmes gyõzelmével zárult, aki ezzel bizonyította: nem hiába nem adta fel a küzdelmet, hiszen valamennyi jelentõs államot maga mögött tudhatja.

Az elmúlt hónapokban valamennyi elõválasztástól azt várták, hogy lezárul a demokrata jelöltek között zajló ádáz küzdelem. Azonban a pennsylvaniai szavazás sem hozott változást a kialakult patthelyzetben. Hillary Clinton „mélyen személyesnek” titulált gyõzelme azt jelenti, tovább folytatódik a párbaj a két jelölt között.
A volt first ladynek égetõen szüksége volt a pennsylvaniai elsõségre, és az sem volt mellékes, hogy milyen fölényesen sikerül ez neki. Az elõrejelzések Clinton gyõzelmét jósolták, de kétséges volt, hogy képes-e meghatározó elõnyre szert tenni, mivel Obama az utóbbi hetekben jelentõsen ledolgozta hátrányát az államban. Ennek ellenére a New York-i szenátornak sikerült közel 10 százalékkal rávernie riválisára, így az állam 158 delegáltjának döntõ többségét megszerezte. Az összesítésben azonban továbbra is Obama vezet, de a magát a padlóról mindig talpra álló filmhõs Rocky Balboához hasonlító Hillary Clinton továbbra sem adja fel.
Obama számára Pennsylvania állam nem számított a legkedvezõbb helyek közé, mivel az államot leginkább a fehér munkásréteg határozza meg. Annak ellenére, hogy a helyiek többsége leszögezte, nem a faji hovatartozás alapján dönt, az eredmények azt mutatják, hogy igencsak befolyásoló tényezõ ez a kérdés. Clinton különösképpen jól szerepelt a fizikai munkások, a nõk és a fehérek körében, Obamát pedig leginkább a színes bõrûek részesítették elõnyben. Az illinois-i szenátor minden eddiginél nagyobb összeget, több mint 11 millió dollárt költött televíziós hirdetésekre az államban - ellenfele ezzel szemben mindössze 5 millió dollárt fordított reklámokra - de ez sem hozta meg a várva várt sikert a számára.
A színes bõrû szenátor nehéz heteken van túl. Lelkészének radikális kiszólásai, valamint a pennsylvaniai kisvárosokkal kapcsolatos félreérthetõ megjegyzések, melyek során a „vallásba és fegyverekbe kapaszkodó keserû szavazókról” beszélt, semmiképpen sem javítottak helyzetén.
Nem váltotta be a hozzá fûzött reményeket Pennsylvaniában Obama fiatalokat megszólító kampánya sem. Pedig az illinois-i szenátor kulcsfegyverének tartják, hogy az online háborúban rendkívül sikeres, mivel úgy tûnik, sikerült megtalálnia azokat a fórumokat, melyeken keresztül el tudja érni a fiatalokat is. Obama olyan népszerû internetes oldalakon kommunikál a fiatal nemzedékkel, mint a MySpace és a Facebook. Az 1970-es évektõl kezdõdõen egyik elnökválasztási kampányban sem vettek részt aktívan egyetemisták, idén azonban más a helyzet. Több egyetemista elmondta, hogy Obamának sikerült õket bevonni a politikába, és azt érdekessé tenni számukra. Clinton is nagy erõfeszítéseket tesz a fiatalok megnyeréséért, melyben lánya játszik fontos szerepet, aki országszerte egyetemeken, fõiskolákon kampányol, de Obama lendületét eddig nem sikerült megtörnie. Pennsylvaniában azonban Obama nem tudta a fiatalokkal megfordíttatni a helyzetet.
A pennsylvaniai eredmények után Clinton továbbra is arra hivatkozhat, hogy ellenfele nem képes azokat a rétegeket megszólítani, melyek eldönthetik a novemberi választásokat. Akárcsak Ohióban, Obama ebben az államban sem tudott jól teljesíteni a fehér kétkezi dolgozók között, ezért Clinton úgy véli, csak neki van esélye gyõzelmet aratni John McCainnel szemben novemberben.
Az elkövetkezendõ idõszakban további kilenc államban kerül sor elõválasztásra, legközelebb május 6-án Észak-Karolinában és Indianában járulnak a választók az urnák elé. Hacsak nem történik drámai fordulat, a hátralévõ megmérettetések nem elegendõek arra, hogy bármelyik jelölt elegendõ támogatót tudhasson maga mögött. Ezért valószínûleg csak az augusztusban sorra kerülõ demokrata jelölõgyûlésen derül majd ki, hogy ki indul novemberben John McCainnel szemben. A döntés így a szuperdelegáltak kezében van, akiknek támogatásában Hillary Clinton nagyon bízik. Az elhúzódó kampány azonban sokak szerint a republikánusok malmára hajtja a vizet.