Több helyen a „Jóistenre”, illetve az „európai keresztény hagyományokra” is
hivatkozik az a szöveg, mellyel a Kereszténydemokrata Néppárt két vezetõje
szeretné az Alkotmány jelenlegi preambulumát lecserélni.
„Megbecsülve és megõrizve mindazon erkölcsi, szellemi és kulturális
értékeket, amelyek az európai keresztény hagyományokban és a magyarság
történelmében gyökereznek” - ez a mondatrész is bekerült abba a tervezetbe,
melyet Simicskó István és Semjén Zsolt kereszténydemokrata honatyák kívánnak a
Magyar Köztársaság Alkotmányának elejére tenni. „A Magyar Köztársaságban
mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára” - ez
pedig az Alkotmány hatvanadik paragrafusában szerepel, mely szabadságot biztosít
minden embernek, függetlenül attól, hogy hisz-e Istenben, vagy sem.
A KDNP elnöke és frakcióvezetõ-helyettese által benyújtott tervezet csupán
egyetlen, viszont körülbelül tizenöt állítást tartalmazó mondatból áll, melyben
az igazság, a jóság, a szeretet mellett helyet kapott többek között a „Jóistenbe
vetett hit”, valamint az „európai keresztény hagyományokra” való hivatkozás is.
„Szükség van olyan igazi értékek megfogalmazására, amelyek iránytûk lehetnek a
társadalmi, politikai, gazdasági célok eléréséhez, hiszen a társadalom morális
válságban van” - fedte fel a tervezet megalkotásának céljait a szöveg egyik
írója, Simicskó István a Hetek megkeresésére.
A második számú érv pedig az, hogy tizennyolc éve egy átmeneti szöveg szerepel
az Alkotmány bevezetõ részében, amelynek a helyére a KDNP szerint érdemesebb egy
értékközpontú, az egész alaptörvény számára stabil alapot adó hivatkozást
elhelyezni. „Már rég meg kellett volna lépniük ezt a változtatást, de jobb
késõbb, mint soha” - mondja az idõzítésrõl Simicskó.
A KDNP-nek kétharmados többségre lenne szüksége ahhoz, hogy a Parlamenten
átmenjen a preambulum-tervezet. „Huszonhárom képviselõnk van, ez nyilván elég
kevés a kétharmadhoz” - kalkulál a parlamenti erõviszonyokkal Simicskó István,
aki azt tartaná kívánatosnak, ha nemcsak a képviselõk, hanem az egész társadalom
felismerné, és megbecsülné a javaslatukban szereplõ értékeket.
A Hetek azon kérdésére, hogy a tervezet nem veszélyezteti-e az állam ideológiai
függetlenségét, a párt frakcióvezetõ-helyettese elismerte: vannak a KDNP
értékein kívül más értékek is, de a szöveg „kellõ mértékû szabadságot és
mozgásteret ad minden, a Magyar Köztársaságban élõ embernek”. Az általuk
említett „igazi értékeket” nem valló „néhány fõnyi törpe kisebbségrõl” pedig az
a véleménye, hogy õket valószínûleg az sem érdekli, hogy milyen alkotmányunk
van.
„Ez a szöveg egyáltalán nem veszélyezteti a vallási és ideológiai
függetlenséget. Arról sincs szó, hogy túl akarnánk bármit is hangsúlyozni. A
tervezet ez az egy mondata nem arra törekszik, hogy bárkinek a
vallásszabadságát elnyomja vagy szétgyötörje, hiszen szerepel benne a »más
egyetemes értékek« kifejezés is” - érvel pártja megfontoltsága mellett a szöveg
egyik jegyzõje, aki szerint Semjén Zsolt pártelnökkel együtt hajlandóak más
értékrendet valló emberek véleményét is meghallgatni, és esetleg elfogadni -
persze ha a tervezet alapjaival kapcsolatban nem merül fel kifogás.