Rokob Tibor
Menekülés a családból
A legf otilde bb cél egy emberi élet megmentése

Minden gyermek életében meghatározó az otthon fogalma. Mindaz, amit számára e szó jelent. Egy olyan közeg, amit még a legjobb szándékkal sem lehet családnak mondani, többnyire magával rántja, a züllés felé viszi az ott felnövõ fiatalokat. Túl sokat senkinek sem kell gondolkodnia ahhoz, hogy mindezt saját ismeretségi körének példáival igazolja. A most húszéves Banka Lászlóra is ez a jövõ várt volna, de szerencséje volt. Az értelmes fiú sanyarú sorsát látva olyan pártfogó vette õt szárnyai alá, aki nem hagyja elkallódni. Addig segíti, amíg önálló életet nem élhet.

Laci kisgyermek kora óta családjának rabjaként nevelkedett Rákospalotán, egy apró, másfél szobás lakásban. Életét gyermekkora óta két nõ, a ma már hetvennyolc éves nagyanyja és a lakásból hosszú évek óta ki sem lépõ fekvõbeteg édesanyja irányította. A negyvenegy éves asszony izomsorvadással és idegbénulással járó állapota azonban ma sem tartja vissza az alkohol és a cigaretta élvezetétõl.
Gyermekkorában rendszeresen szinte szolgaként küldték a közeli boltba sörért. Sosem törõdtek sorsával, terveivel, gondolataival. Így hát csaknem minden idejét a lakásból kimenekülve a házhoz közeli, ráccsal körbevett focipályán töltötte. Egészen addig, amíg a földszinti ablakon át rá nem üvöltöttek, hogy azonnal jöjjön be. Nem csoda hát, hogy a labdarúgás egyfajta menekülést jelentett számára. A bõr­labdát máig a legkedvesebb barátjaként tiszteli.
Csupán hatévesen tudta meg, hogy az idõnként hozzájuk látogató - anyja által csak „csúnya bácsinak” nevezett férfi - valójában az édesapja, tõle kapta a nevét. Természetesen hiába volt bírósági per, a gyerektartás mégis rendre elmaradt. Igaz, életén mindez már sem rontani, sem javítani nem tudott. Laci - mint mondja - már nem haragszik senkire. Úgy véli, hogy neki csak erõt adott, amit gyermekként megélt. Pont az ellenkezõjét szeretné végigcsinálni annak, ami vele megtörtént.
Azt, hogy mindez sikerült neki, jól mutatják versei, melyekbõl már csaknem négyszázat õriz otthon. De nem ment minden ilyen könnyen. Az általános iskola elvégzése után nagy vágya volt az érettségi megszerzése. Már ekkor elsõsorban önmagának akart megfelelni. Ezt - több sikertelen próbálkozás után - végül a közeli Közgazdasági Szakiskola és Gimnáziumban szerezte meg.
Az elsõ évben még versenyeket nyert, de ezután - ahogy mondja - sajnos elkótyavetyélte a többi három évet. Teljesen kifordult önmagából. Az érettségi szünet alatt a társaival együtt még az alkoholt sem vetette meg, de mindebbõl - az otthon látottaknak köszönhetõen - sikerült kimásznia. Elmondása szerint ekkor még nem nagyon érdekelte az irodalom. Sokáig nem fedezte fel a szavak között rejlõ értékeket. Sajnos éveket pazarolt el életébõl.

Önámítás helyett

Újgazdag hóhérok
eltiport hõsök
ordító semmirekellõk
betanított csatlósok
nincs rím
nincs fegyelem
nincs bizalom
nincs erkölcs
nincs rend
nincs kegyelem
nincs semmi
senkik vagyunk
gyáván kussoló árvák…

Verseit egyre többször küldte el különbözõ irodalmi portálokra, ahol negatív véleményt sosem kapott. Ezek közé tartozik többek között a Napkorong vagy a Héttorony, de sok másikat lehetne még említeni. Mindenképpen észre akarta vetetni magát. Szinte kötelezõen írt az említett oldalak firkafalaira, ott akart lenni az olvasók elõtt. Idén végre komoly siker koronázta erõfeszítését. A miskolci illetõségû Irodalmi Rádió budapesti rendezvényén a legfiatalabb szerzõként olvashatta fel verseit a kerületi mûvelõdési ház nagytermében. Örömmel meséli, hogy egy szentendrei festõ el is kérte egyik versét, de aznap jó néhány névjeggyel lett gazdagabb.
A valódi család nélkül felnövõ fiú nyíltan beszél szeretethiányáról. Azt vallja, hogy a költeményekben nem a szerkezet a mérvadó. Általában a té­ma választ magának szerkezetet. Mindig szívesen meghallgatja az emberek véleményét. Számára legfontosabb az olvasó. Úgy gondolja, hogy nem kell mindent megtanulni a verselésrõl, de a költemények lényegét mindenképpen át kell tudni adni valahogy.
Költeményei legnagyobbrészt sajgó vagy halálversek. Nagyon szereti Tóth Árpádot és Szabó Lõrincet. Csaknem minden írás ihletõje, központi témája saját élete, helyzete, lelki állapota. Versei - szavai szerint - a legõszintébb barátai. Nem szeret másokat terhelni a problémáival, így legtöbbször versekben írja ki magából, ami a szívét nyomja. S mindezt néha csak õ maga érti. Vagy esetleg csak õ ért meg belõlük mindent. De úgy gondolja, hogy mindez jól is van így.

Selejt anyag

Visszhangzik az üres éter a
magányos idõ nehézkesen lépdel
emlékeim csillagösvényén.
Én is csupán egy valami vagyok a sok közül…
anyag,
melyet hanyag istenek kezei formálnak
a lét elátkozott játszóterén.
Csupán eszköz vagyok,
mit a Sors nem hordoz tenyerén.
Rút bibircsók társadalmunk arcán,
pedig de lennék a szõke tincs!
Nevem dadog minden ember ajkán;
mosoly és görbület-,
mert én vagyok az i-n a pont az é-n az ékezet,
a szemétdombra vetett rozsdás szerkezet.
Béranya és spermabank szövetsége által
lettem én,
egy külön világ, másik dimenzió
(Lucifer ágyában született perverzió).

Laci életében a versek mellett ma a labdarúgás a másik olyan tevékenység, ami által sikerült eltávolodnia, kitörnie a családja által létrehozott börtönbõl. Ezt azonban segítség nélkül biztos nem tudta volna megtenni. Olyan ember áll ma mellette, aki szinte fiaként viseli gondját a húszéves fiúnak. Az Öreget, ahogy õ nevezi pártfogóját, a véletlen sodorta a fiú közelébe. Feltûnt neki, hogy a tehetséges, értelmes fiú - esõben, szélben - olykor ebéd és vacsora nél­­kül kergeti a labdát a házak közötti pályán. Az sem volt ritka, hogy mínusz tíz fokban is csupán egy szál pólóban jött ki játszani. Kapcsolatuk nyolc évvel ezelõtt kezdõdött.
Az ötvenhárom éves gyermektelen vállalkozó, Alanyai József az évek folyamán szinte apa-gyermek kapcsolatot épített ki a fiúval. Az intézetben nevelkedett férfi hosszú évek óta ott van Laci minden mérkõzésén, edzésén. Látva a család mostoha helyzetét, kezdetben nem állt tõle távol, hogy gyámhatósághoz forduljon, ám ezt épp az érdekelt kérésére nem tette meg. Sokaknak úgy tûnhet, mintha saját gyermeke helyett foglakozna ennyit a fiúval, de ezt a férfi cáfolja.
Õ csak segíteni akar egy értékes emberen - mondja. Laci érettségi után az õ segítségével kezdett egy OKJ-s külkereskedelmi képzésbe, ám nyelvtanulási nehézségek miatt a dolog abbamaradt. Hatalmas lemara­dása van, ezt mindketten jól tudják, ám akarata és tehetsége óriási fegyver. Nem titkolt célja, hogy évek múltán külföldi klubnál helyezkedjen el, bár mindössze két éve játszik nagypályán.
Felkarolója úgy véli, hogy most még nem engedheti el a kezét, segítenie kell ezen az úton, s ha esetleg mégsem sikerülne, akkor következhet a tanulás. Annyi biztos, hogy jelenleg szinte reggeltõl estig együtt vannak, Laci valamennyi költségét jótevõje fizeti. Pedig mindez nem kevés. Az étkezéstõl a ruházkodásig, a táp­lá­lék­ki­egészítõktõl a havonta cserélõdõ futballcipõk áráig minden költséget õ áll. Étterembe, masszõr­höz, uszodába járatja Lacit. Mindez jóval több, mint százezer forint havonta.
A férfi számára, sok egyéb vállalkozása mellett, tulajdonképpen Laci is egyfajta befektetés. A vállalkozó elmondása szerint, ha nem megy olyan jól az üzlet, sokszor magától vonja meg a pénzt, de semmiképpen sem szeretné cserbenhagyni támogatottját. Nemegyszer vannak köztük viták, ugyanis az úriember csak a százszázalékos teljesítményt tudja elfogadni. Nála nincs helye nyafogásnak. Nem is beszélve a lányokról, akiknek - szerinte - még nincs helyük Laci életében.
Arra, hogy mi lenne most a húszéves fiúval, ha nem találkozott volna pártfogójával, Laci még belegondolni sem nagyon mer. Nehéz megfogalmazni kettõjük kapcsolatát. Nem titkolja, hogy sokszor rendkívül feszélyezi mindaz a jó, amit folyamatosan kap, háláját nem is nagyon tudja kifejezni. A korából adódóan is zárkózott, kevésbé közlékeny fiú talán fel sem fogja, hogy mi történik vele. „Szeretem Józsi bá’-t, de kimutatni nem mindig tudom” - mondja. Jóakarója szerint a fiú számára vásárolt ételekbõl minden bizonnyal a családjának is jut, „de ez nem is baj, csak nyugalom legyen körülötte!” - mondja a férfi.
A végcél az lenne, hogy Laci önálló emberként, önálló keresettel álljon meg a lábán. Borzasztó lenne minimálbérért dolgozó árufeltöl­tõként látni valamelyik nagyáruház polcai között. Patrónusa szerint ennél õ többre hivatott. Laci verseirõl szólva pártfogója azt mondja, hogy nem segítette ebben eléggé, kicsit elhanyagolta õt. Talán jobban oda kellett volna rá figyelnie. Ezekben a versekben tényleg csak õ van benne, segítséget - a focival ellentétben - senkitõl sem kapott.