Major Nóra
Kopogó szemek
Éhséglázadások világszerte

Kenyér vagy autó? - tehetjük fel a kérdést a hetekben kirobbant élelmiszerválság kapcsán, amely Ausztráliától kezdve Haitiig éreztette hatását.
Az ENSZ egyik képviselõje „emberiség elleni bûncselekménynek” nevezte a gabona­félék bioüzemanyaggá ala­­kí­­tását. Ez azonban csak részigazság: a globális élelmi­szerdrágulásra rátett az indiai és kínai né­pes­ségrobbanás, néhány új étkezési trend, valamint egy általános „spájzolási hisztéria” és a piaci spekulációk is.

Az ENSZ Élelmezési és Me­zõ­gazdasági Szervezetének (FAO) idei jelentése szerint a krízis 37 országot fenyeget. Mindebbõl mi, „mázlista európaiak”, alig érzünk valamit. Az öreg kontinens szerencséje, hogy miközben a dollárban elszámolt termékek (olaj, benzin) ára az egekbe szökik, a dollár maga folyamatosan gyengül az euróval szemben. Egy internetes publicista eszmefuttatását idézve: „2001-ben ezer dollár még 300 ezer forintot ért. Ma ugyanez az ezer dollár a felét éri, 158 ezer forintot. Próbáljuk végiggondolni, hogy mi történne velünk, ha ma is olyan gyenge lenne a forintunk a dollárhoz képest! Ebben az esetben a benzin ára kétszer annyi lenne, mint most, mintegy 600 forint lenne egy liter benzin. Miközben a fizetésünk nem lenne több… Bizony, nem is tudjuk, milyen jó dolgunk van.”
A világ más részein azonban egyre inkább szembesülnek azzal, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetben vannak: a rizs ára 52 százalékkal drágult az elmúlt két hónapban, és mintegy 70 százalékkal az elmúlt évben, a búza tarifája az elmúlt négy hónap alatt 84 százalékkal nõtt, míg a tejtermékek szintén kétszámjegyû inflációt könyvelhettek el. A gazdagabb országokban az emberek ebbõl csupán annyit vettek észre, hogy a bevásárlóközpontokban 10-20 százalékkal drágultak az élelmiszerek.
Habár a világ gabonakészletei 25 éves átlagban a mélypontra zuhantak, az árak nem amiatt emelkednek, mert kevesebb a termelés. 2007-ben a világ több gabonát termelt, mint valaha. Csakhogy a gabona többsége ma már nem a konyhába vándorol, hanem az üzemanyagtöltõ állomásokra. Robert Zoellick, a Világbank elnöke úgy véli: „kár volna bedõlni az élelmiszerrel tömött polcok látványának”. A napi betevõhöz ugyanis egyre kevesebben férnek hozzá. Ez mindaddig így is marad, amíg az USA, Japán és az Európai Unió hatalmas pénzügyi alapot nem különít el a fejlõdõ világ számára - jelentette ki a fõbankár.
„Az éhes embernek nincs humorérzéke” - nyilatkozta az ENSZ egyik illetékese. Haiti fõvárosában az elkeseredett tüntetõk - szó szerint - halálra szántan rohamozták meg az elnöki palotát az elmúlt egy évben bekövetkezett 50 százalékos élelmiszer-drágulás miatt. „Döntöttünk. Ha le akarnak lõni, tegyék. Legfeljebb a golyók ölnek meg, és nem az éhhalál végez velünk” - mondta az egyik tün­tetõ. A 8,5 millió lakosú Haiti az ame­rikai kontinens legszegényebb országa: a lakosság 80 százaléka napi két dollárból (alig több mint 300 forintból) él, azaz bõven a szegénységi küszöb alatt tengeti napjait. Habár a tüntetõk mind a jelenlegi elnök, mind az ENSZ békefenntartó katonák távozását követelték, a közel kilencezer kéksapkás azóta segélyakcióba kezdett: több ezer családnak juttattak el élelmiszercsomagokat, és terveik szerint összesen hét tonna ennivalót osztanak majd szét. A közép-amerikai Hondurasban nemrég több ezer szakszervezeti ve­ze­tõ, gazda és tanár tiltakozott az alap­vetõ élelmiszerek, az ivóvíz és az üzemanyag drágulása ellen. A hondurasi kormány válaszként egy 120 millió dolláros mezõgazdasági programot indított az áremelkedés enyhítésére.
De nem csak az amerikai földrészen okoztak felfordulást a „kopogó szemek”: ennek számlájára írják az elmúlt idõszak egyiptomi, elefántcsontparti, kameruni (negyven halott), ma­­u­ri­tá­niai, mozambiki, szenegáli, üzbegisztáni, jemeni, bolíviai és indonéziai összetûzéseit is. Afrika az élelmiszer-ellátásának több mint felét importból fedezi, így a világpiaci árak emelkedése ezt a térséget érinti a legsúlyosabban, hovatovább a Föld negyven legszegényebb országa közül harmincnégy itt található. Sokak szerint ebben az Európai Unió maga sem ártatlan: „Az EU az európai élelmiszer-felesleg afrikai exportját finanszírozza, fél vagy harmad áron értékesítik az élelmiszert Afrikában, ami tönkreteszi a földrész me­zõ­gaz­da­sá­gát” - mondta az ENSZ szóvivõje.
A krízisre sokan „spájzolással” reagáltak: Kambodzsa, Vietnam, Kína, India és Pakisztán is jelentõsen csökkentette a kivitelre szánt rizs mennyiségét. Az amerikai US News and World Report magazin is pszichológiai okokkal magyarázza az áremelkedéseket: egyrészt a gazdák a késõbbi nagyobb haszon reményében vis­­sza­tartják a piacról a terményt, másrészt a szegényebb államok - az ínségesebb idõkre készülve - exportstopot vezetnek be, és ezzel felverik az árakat.
A szegény országok „középosztálya” a világ lakosságának leggyorsabban növekvõ rétege. A Föld népessége a következõ tizenkét évben várhatóan egymilliárd fõvel gyarapszik majd, a 2020-as létszámból pedig összesen 52 százalékot fog kitenni az úgynevezett középosztály - szemben a mai aránnyal, ami csak 30 százalék. 2020-ra a szegény országok középosztálya meg fog duplázódni, ugyanis a tartós gazdasági növekedés eddig nem látott iramban emeli az ott élõket a szegénységi küszöb fölé. A feltörõ társadalmi réteg közel fele Kínában él: nem is csoda, hogy a kínai húsfogyasztás az elmúlt húsz évben több mint duplájára emelkedett. (Lásd errõl bõvebben: Éhség és hiány. Hetek, 2008. április 4.) India és Kína ma közel 40 százalékát teszi ki a Föld népességének, a globális szén-, acél- és vasfogyasztásból viszont több mint 50 százalékkal részesedik. Habár Kínában még mindig milliók élnek áram nélkül, a kínai éves áramfogyasztás több, mint a szinte mindig karácsonyi fényárban úszó Fran­cia­országé.
Hozzájön ehhez még az izmosodó kínai és indiai középosztály változó ízlése: a fokozottabb hús- és tejtermékfogyasztás miatt a gazdálkodók egy része kezd hátat fordítani a rizsnek. Kínában például 2007-ben ötven kilogramm volt az évi fejadag, szemben az 1980-as átlag húsz kilogrammal. Míg egy kilogramm búza elõállítása 1-2 ezer liter vizet igényel, a marhahúsé 10-13 ezer litert. A takarmánytermesztésre és legelõként használt területek pedig termõföldként gya­­­korlatilag elvesznek.