Benke László
Nehéz útra indult a pápa
Sok gond várta az Egyesült Államokban az egyházf otilde t

XVI. Benedek kedden megkezdett ötnapos, egyesült államokbeli látogatásán sûrû munkarendet tart: találkozik Bush elnökkel, és misét celebrál egyebek mellett a washingtoni baseball-arénában; majd New Yorkban felkeresi a Világkereskedelmi Központ helyét, beszédet mond az ENSZ közgyûlése elõtt, és egy manhattani zsinagógába is ellátogat.

Mindazáltal a pápa nem „teljesítménytúrára” készül: míg elõdje, II. János Pál elsõ látogatásán, 1979-ben ugyanennyi idõ alatt hét várost járt be, és hatvanhárom felszólalást tartott; a kevésbé mozgékony Joseph Ratzinger útja csak két helyszínt érint, Washingtont és New Yorkot, ahol mindössze tizenegyszer szólal fel. A legnagyobb várakozás - a lapzártánk után - a világ vallásainak képviselõi, illetve az ENSZ közgyûlése elõtt tartott beszédeit kíséri. A pápalátogatás több jeles dátummal is egybeesik: az egyházfõ az út alatt ünnepli 81. születésnapját, és pápaságának harmadik évfordulóját; az Egyesült Államok pedig - a mostani, kilencedik egyházfõi vizittel - a pápalátogatások számát tekintve is világelsõ lett.
A világ vezetõ szuperhatalmának és legnagyobb vallásfelekeze­tének vezetõje közötti találkozó alkalmával többen is rámutatnak, hogy az utóbbi idõben - különösen Joseph Ratzinger megválasztása óta - az Egyesült Államok vatikáni megítélése kedvezõbb lett, párhuzamosan Európa egyre borúlátóbb értékelésével. Pár évtizede ugyanis az Egyesült Államok még leginkább a kálvinista kapitalizmus, a fogyasztói társadalom, a társadalmi darwinizmus, a villamosszék és a meggondolatlan katonai fellépések hazájaként jelent meg a szentszéki retorikában; az ellenérzések azonban mára sokat csillapodtak. A Vatikán például tiltakozott ugyan az Irak elleni háború megindításakor, ma azonban XVI. Benedek nem sürgeti az amerikai hadsereg kivonását, sõt fontosnak tartja, hogy az - a keresztény kisebbségek védelme érdekében is - „békemisszón” továbbra is Irakban állomásozzon.
XVI. Benedek az Egyesült Államokat - elsõsorban a vallásnak a társadalomban betöltött hangsúlyos szerepe és közéleti súlya miatt - különösen a katolikus Európa számára példaértékûnek tartja. Ahogy tavaly az Egyesült Államok újonnan kinevezett szentszéki nagykövete, a Harvard Egyetem katolikus hitre tért feminista jogászprofesszora, Mary Ann Glendon fogadásán hangsúlyozta: csodálja „az amerikai népet, amiért hagyományosan nagy jelentõséget tulajdonít a vallásnak a közbeszéd alakításában”; míg a vallás és az élet értékének hagyományos kérdéseit másutt (értsd: Európában) „a politikai életrõl alkotott szûk látókörû megközelítés jegyében” kiszorítják a közéletbõl.

Megfiatalodott, latinos egyház

Az amerikaiak 24 százaléka mondja magát katolikusnak, szemben a protestánsokkal, akik a társadalom több mint felét teszik ki. Mindazáltal - az ezernyi felekezetre tagozódó protestánsokkal szemben - viszonylag egységes csoportjuk egyes kérdésekben rendkívül hatékony fellépésre képes. A felmérések szerint a 2004-es elnökválasztásban a katolikusoknak is jelentõs szerepük volt George W. Bush újbóli megválasztásában, annak ellenére, hogy a püspöki kar nem adott hivatalos nyilatkozatban útmutatást a hívõknek - a papság a mostani kampány idején is csak elégedettségének adott hangot, amiért mindegyik jelölt kiemelt fontosságot tulajdonít a vallásügyi kérdéseknek.
Túl azon, hogy az Egyesült Államokban (ahol az ateisták csak a lakosság 1,6 százalékát teszik ki) a vallás a közéletben és a mindenna­pokban számottevõen hangsúlyosabb helyen áll, mint Európában, az amerikaiak abban is egyedülállóak, hogy vallásos elkötelezettségük a legkevésbé stabil: a keresztény felekezetek az egész világon itt a leginkább átjárhatóak. Nincs még egy olyan ország, ahol a vallási „piac” ennyire élénk, és a verseny ilyen kiélezett lenne. A vallási és társadalmi kérdések vizsgálatára szakosodott Pew Forum kimutatása szerint a felnõtt korú lakosok 44 százaléka már többször is felekezetet váltott; hitre jutott vagy éppen „hitet hagyott”.
A fluktuáció a katolikus egyházat alapvetõen kedvezõtlenül érte: az elmúlt évtizedben az amerikai katolikus egyház hagyományos - olasz, lengyel és ír - közösségeinek létszáma jelentõsen, körülbelül egyharmadával csökkent. John Allen, a National Catholic Reporter fõszer­kesztõje szerint „az amerikai egy vallási szempontból nagyon dinamikus társadalom. A vallási és spirituális támogatást keresõ emberek sok lehetõség közül választhatnak. Ha elalszunk, jönnek a vetélytársak, és elcsenik a piaci részesedésünket”. Ráadásul a legnagyobb növekedésen a protestáns, evangéliumi közösségek mentek át, amelyek csak a melegházasság- és abortuszellenes küzdelemben eszmei szövetségesei a katolikus egyháznak, máskülönben némelyikük „keményvonalas” anti­pápista, mint például a neves texasi lelkész, John Hagee, aki a katolicizmust nyilvánosan „Nagy Paráznának” és „aposztata egyháznak” nevezte.
Az elmúlt években a papság köreiben kirobbant pedofilbotrányok sok hívõt elbizonytalanítottak, és többen XVI. Benedeket személyesen is felelõssé teszik a válság elmérgesedéséért. „Nincsenek biztonságban a gyermekek a katolikus egyházban, mindaddig, míg a pápa nem vonja felelõsségre az érintett püspököket - háborog Mark Serrano, a Papi Erõszak Túlélõi szervezet vezetõje. - Sajnos ezt Benedek pápa a mai napig nem tette meg, sõt kardinálisként húsz éven keresztül mentegette õket. A pápa maga is a probléma része.” Az amerikai katolikus vezetõk szerint viszont megkezdõdött a sebek begyógyítása. Úton Amerikába a pápa újságíróknak kijelentette: „Teljességgel ki fogjuk zárni a pedofilokat a szent hivatásból. Mélyen szégyenkezünk , és mindent meg fogunk tenni, hogy ez ne történjen meg később.”
A „fehér” katolikusok elvándorlását azonban nagyrészt ellensúlyozták a latin-amerikai bevándorlók, akiknek köszönhetõen a nemzeti egyház teljes arculatváltáson ment keresztül. Ezzel Rómában is tisztában vannak: 2007 végén XVI. Benedek bíborossá kreálta a houstoni érseket: az egyházmegyében ugyanis - amely élén korábban sohasem állt bíboros - a katolikus hívõk létszáma szédületes növekedésen ment át.
Ugyanez játszódik le a bevándorlás célpontjául szolgáló más déli - fõként texasi - egyházmegyékben is: Dallasban például húsz éve 200 ezer katolikus élt, ma pedig több mint egymillió, akik legtöbbje mexikói származású. S miután egész Latin-Amerikát tekintve a fiatalok Mexikóban a legvallásosabbak - a papi hivatás is itt a legnépszerûbb pálya -, a bevándorlásnak köszönhe­tõen az amerikai egyház jelentõsen megfiatalodott, az egyházi élet pedig fölpezsdült.
Az Egyesült Államokban negyvenéves kor alatt már minden második katolikus hívõ latin-amerikai; egy ilyen összetételû és aktivitású egyházban a hívõkre egy pápalátogatás is maradandóbb hatást gyakorolhat, mint valamelyik ha­gyo­­­­­­mányosan katolikus európai országban.
Megfigyelõk emlékeztetnek, hogy a denveri egyházmegye például az 1993-as Ifjúsági Napon kétezer megtérõt toborzott, és nyolcszázalékos növekedést regisztrált a templomba járók között. „Van mit tanulnia a megfáradt katolikus Európá­nak” - vélekedik a L’Espresso címû olasz hetilap vallásügyi elemzõje.