Vissza a tartalomjegyzékhez


Hogyan gazdagodtak meg a Bin ladenek?

Steve Coll Pulitzer-díjas író - aki a Washington Post egykori kiadó igazgatója - könyvet írt a bin Laden család pénzügyi felemelkedésérõl, amibõl kiderül, hogy Mohamed bin Laden örököseihez hasonlóan gyûjtötte a luxusingatlanokat, repülõket, autókat és a nõket is.

Oszama édesapja, a Szaúd-Arábiában köztiszteletnek örvendõ üzletember egykor Jemenbõl emigrált a jobb megélhetés reményében a két világháború között. A fél szemére vak, akkor alig harminc éves férfi kõmûvesként dolgozott a szaúdi olajbumm idején egy híres olajvállalatnál. 1935-ben aztán munkaadója segítségével saját vállalkozásba kezdett. Gyönyörû házakat, palotákat épített a hercegeknek, amivel hamarosan magára vonta az uralkodó figyelmét is, s innen indult felfelé ívelõ pályája a gazdagodás felé. A férfi legalább 54 utódot hagyott maga után, kik között szépen elosztották tetemes vagyonát: 25 fia egyenként 2,7 százaléknyit, míg lányai fejenként 1 százaléknyit örököltek az iszlám törvények szerint. Fiai nagy része a családi cégben helyezkedett el, ahol lehetõségük nyílt tovább gyarapítani saját vagyonukat. Oszama kivétel volt, hiszen pénzét a terroristahálózat segítésére fordította, amelyet maga alapított.