Vissza a tartalomjegyzékhez


Azt mondták

„Egy esetleges kormányválság elbizonytalanítja a befektetőket, a kis- és középvállalkozásokat, de nem tesz jót az árfolyamnak sem”
- mondta Csaba László közgazdász. Az egyetemi tanár hozzátette: a gazdaságban strukturális egyensúlytalanság van, amire rátesz egy lapáttal a politikai bizonytalanság.

„Ebben a helyzetben kértük múlt héten is, és kértük ma is, hogy fontolja meg a távozását, miniszterelnök úr.”
Dávid Ibolya, az MDF elnöke lemondásra szólította fel a miniszterelnököt a Parlamentben napirend előtti felszólalásában.

 „Gondolnom sem szabad a kisebbségi kormányzásra”
- jelentette ki Gyurcsány Ferenc a hét elején. A miniszterelnök-pártelnök kizárta annak a lehetőségét, hogy új pártot alapítana, mert „ez az MSZP elárulása lenne”.

„Amikor több mint egymillió diákot rúgnak ki a középiskolákból, az nem csupán egy probléma. Az katasztrófa”
- mondta Colin Powell, az Amerikai Ígéret Szövetségének alapítója. A szervezet egy keddi felmérése szerint ugyanis az 50 legnagyobb amerikai városból 17-ben a középiskolában végzett tanulók száma 50 százalék alatt van.

„A magát szellemi vezetőnek kikiáltó dalai láma nyilvánvalóan megfeledkezik identitásáról, visszaél vallásával, és túlságosan beleéli magát a politika játékába”
- közölte kommentárjában az Új Kína hírügynökség. Kína újabb kirohanást intézett a dalai láma ellen, azzal vádolva őt, hogy visszaél a vallással, tiltakozásra bujtogat Tibetben, és a terület függetlenné válását készíti elő.