Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Ki a legnagyobb?
Több a muzulmán mint a katolikus

A közelmúltban közzétett vatikáni adatok szerint a muzulmánok létszáma - a történelemben először - megelőzte a római katolikus egyházét. „Többé nem mi vagyunk az elsők” - nyilatkozta Vittorio Formenti bíboros, a vatikáni évkönyv összeállítója a L’Osservatore Romano című vatikáni lapnak.


II. János Pál szobrát helyezik el Budapest 17. kerületében

Formenti szerint a 2006-os adatok alapján a katolikusok a világ népességének 17,4 százalékát, a muzulmánok pedig 19,2 százalékát teszik ki. A katolikusok számát így 1,13 milliárdra, az iszlám hívőkét pedig 1,3 milliárdra becsülik. A muszlimokra vonatkozó adatokat az iszlám országok állították össze és továbbították az ENSZ-nek, a Vatikán csak a saját adataiért tud felelősséget vállalni.
A bíboros szerint a növekedés annak köszönhető, hogy bár a katolikusok száma stabil maradt, a muzulmán hívők köztudottan sok gyermeket vállalnak, a keresztény családokban azonban egyre kevesebb a gyermek. Hozzátette: Latin-Amerika továbbra is a katolicizmus védőbástyája maradt, az amerikai kontinensen található a világ összes katolikusának közel a fele.
A közelmúltban egyébként a britek is olyan prognózisokat tettek közzé, melyek szerint 2045-re több muzulmán imádkozik majd péntekenként a mecsetekben, mint ahány keresztény vasárnaponként összegyűlik a templomokban. A független Keresztény Kutatóintézet becslése szerint tíz év múlva az aktív iszlám hívek száma meghaladhatja a gyakorló katolikusokét és anglikánokét.
Formenti szerint azonban, ha a kereszténység egészét nézzük, beleértve katolikusokat, ortodoxokat, protestánsokat és anglikánokat is, akkor Jézus követői a világ népességének 33 százalékát teszik ki. Az elemzők szerint a jelenleg leggyorsabban növekvő két vallási irányzat az iszlám, illetve a kereszténységen belül az evangéliumi kereszténység.
Az adatokat azután tették közzé, hogy vatikáni és muzulmán vezetők igyekeznek a két vallás közötti párbeszédet javítani, annak ellenére, hogy XVI. Benedek pápa húsvétkor újabb vihart kavart, miután megkeresztelte Magdi Allam egyiptomi származású újságírót. Az Olaszországban élő Allam, a Corriere della Sera című újság szerkesztőhelyettese korábban Izraelt támogató és az iszlámot bíráló írásairól vált közismertté. Bár Federico Lombardi, a Vatikán szóvivője kijelentette, hogy Allam véleménye nem tekinthető a Szentszék hivatalos állásfoglalásának, köztudott, hogy a pápát is aggasztja az iszlám európai terjeszkedése.
Európa legnagyobb mecsetje egyébként Rómában található, és 1995-ben nyitotta meg kapuit. A mecset építését több muszlim ország együttesen finanszírozta, de az anyagiak oroszlánrészét Szaúd-Arábia vállalta. Egyes jelentések szerint a szaúdiak is fontolgatják országukban egy templom megépítését, amivel elsősorban a vallásszabadság hiánya miatti kritikákat igyekeznek mérsékelni.