Londonban gyönyörűek a hajnalok. A mondás szerint ez a város sohasem alszik.
4 óra 15 perckor lépünk ki a szállodánkból az utcára, hogy a Heathrow
repülőtérről induló budapesti járatunkat elérjük. Mint kiderült, nem kellett
volna ennyire igyekeznünk.
Korai kelés volt, főleg 14 hónapos kisfiunknak, aki gyorsan vissza is alszik
az arab taxisofőr kiegyensúlyozott vezetésének köszönhetően. Szerencsénkre ez a
sofőr gyerekbarát - nem úgy, mint az a másik (Oszama bin Ladenre a
megtévesztésig hasonlító) taxis, akit érkezésünkkor kifogtunk. Ez utóbbi, amint
meglátta a fiamat, mérgesen rászámolt 15 fontot a tarifára - Londonban úgy tűnik
ennyivel többet fogyasztanak a taxik, ha kisgyereket szállítanak.
Megérkezünk a Heathrow 1-es termináljára. Gyanús a csend. A taxis türelmesen
vár, amíg beszaladok és megkérdezem, hogy biztosan innen indul-e a gépünk. Igen
- hangzik a megnyugtató válasz a fiatal bevándorlótól, aki szinte egyedül
álldogál a terminál épületében. Elbúcsúzunk a sofőrtől, ő elhajt, mi pedig
behurcolkodunk. Mire beérünk, azzal a hírrel fogadnak bennünket, hogy a
járatunkat áttették a vadonatúj 5-ös terminálra. Megfagy az ereinkben a vér. A
napokban sokat hallottunk az „Európa botrányaként” emlegetett új terminálról.
Eszembe jutnak újságcikkek címei. Káosz a Heathrown… 15 000 elkavart poggyász…
Több tucat törölt járat… Többórás késések…
Ekkor már elkezdünk nagyon sietni. Irány a Heathrow Express - a népszerű vasút,
amely 15 perc alatt beér Londonba, néhány perc alatt biztosan átér az új
terminálra! De a vonat csak nem akar jönni. Várunk, várunk, várunk, türelmünk
fogytán. Végre megjön a szerelvény, és lassan megérkezünk a gyönyörű, 5,5
milliárd euróból megvalósult épületbe. A hatalmas hangárban nyüzsögnek az
utasok, az újságírók és a gépfegyveres rendőrök. Ez utóbbiaknak kifejezetten
örülök, miután a repülőtér megnyitása előtt egy Srí Lanka-i férfinak sikerült
kijátszania a biztonsági őröket: átmászott a reptér kerítésén, és az egyik
kifutópályára szaladt. Útközben két táskát is eldobott, ezeket a rendőrség
elővigyázatosságból felrobbantotta…
Közlik velünk, hogy lekéstük a járatot, hacsak nem mondunk le arról, hogy a
csomagjainkkal együtt utazzunk. A híradásokból ismerve az új csomagkezelő
rendszer hiányosságait, ezt a kockázatot nem vállaljuk. A következő gép 7 óra
múlva, délután 2-kor indul Budapestre. Miután átteszi a foglalásunkat a délutáni
járatra, a British Airways munkatársa nagyvonalúan 10 font értékű étkezési
jegyet is ad, nehogy éhesen maradjunk a várakozási idő alatt.
Kényelembe helyezzük magunkat a repülőtér kemény műanyag székein. Odalép hozzánk
egy pakisztáni úr, a BBC riportere. Hogy érzik magukat? Segítőkészek az itt
dolgozók? - teszi fel a kérdéseit egymás után, mosolyogva. Mosolyogva
válaszolok. Fiam elalszik, feleségem úgyszintén, én pedig a hat éven keresztül
épült gigantikus csarnokban gyönyörködöm, hosszú órákon keresztül. Micsoda
emberi teljesítmény! Egy szennyvíztisztító helyén épült fel Anglia immár
legnagyobb épülete, amely 3800 parkolóhelylyel, 105 mozgólépcsővel és 196
lifttel rendelkezik (a liftek közül sajnos jó néhány nem működött).
Az évente 100 millió utas kezelésére tervezett szuperterminálban a két nappal
korábbi megnyitón felmerülő számos, egyszerre jelentkező technikai és szervezési
probléma miatt káosz alakult ki. Sokan a terminál épületében töltötték az
éjszakájukat is. Egy teljes napot kellett várniuk a következő csatlakozó
járatra… „Isten hozott a pokolban” - olvasható egyik utastársam summás
megállapítása a mellékhelyiség falán. „Egy csodálatos, pihentető hat-hetes
barbadosi nyaralásból vagyunk hazatérőben. Most viszont úgy érzem, mindjárt
szívrohamot kapok!” - nyilatkozta a 63 éves Gerhard Kaiser. „Pokoli állapotok! -
mondta Tony Pascoe, aki édesanyját szerette volna elkísérni első repülőútjára,
de járatukat törölték. - Rengeteget repülök, de ez volt életem legszörnyűbb
utazási élménye - sokkoló!”
A várakozással töltött órák lassan eltelnek. A biztonsági ellenőrzésen még
kipakoltatják a táskánkat, a középiskolai matematika tanárnőmre emlékeztető
hölgy gyanúsnak találja a gyerekételeket, de végül továbbenged. A repülőn
vagyunk, a pilóta hangját hallom: dicséri az új épület üvegfalait, mivel a
visszatükröződő képen figyelemmel tudja kísérni, ahogyan a bőröndjeinket késve
kiszállítják, és ide-oda pakolgatják. Jó egy és egy negyed órás újabb késés után
a levegőbe emelkedünk.