Hegedűs Péter
Géppuskás nagyi és elvtársai

A múlt évszázad végén a kommunista ideológia világméretű térvesztése az európai szélsőbaloldali terrorszervezetek alól is kihúzta a talajt. A hetvenes években még olyannyira aktív olasz Vörös Brigádok is a „föld alá” kényszerült. A Vörös Brigádok legismertebb áldozata Aldo Moro egykori olasz miniszterelnök, akit most harminc éve raboltak el a római belvárosban. Morót közel két hónapig rejtegették embertelen körülmények között, majd meggyilkolták.

Aldo Moro

1978 március 16-án reggel 9 órakor a Kereszténydemokrata Párt elnöke egy bőrmappával a hóna alatt lépett ki a római Via Fanin álló házából. Moro az épület előtt beszállt Fiat 130-as típusú szolgálati autójába, melyet egyik testőre vezetett. Mögöttük egy Alfa Romeóban várakozott a fegyveres kíséret további három tagja, mindannyian tapasztalatlan, délvidéki fiatalok. A két gépkocsi elindult a parlament épületéhez. Ezen a napon kellett volna ugyanis összeülnie az olasz törvényhozásnak az új kormányzó többség megalakítása ügyében, amelyben már az Olasz Kommunista Párt is részt vett volna. Amikor a Morót szállító gépkocsi elérte a Via Stresa kereszteződését, váratlanul egy diplomata rendszámú, fehér színű Fiat 128-as vágott eléjük, és késztette fékezésre őket. Moro sofőrje alig tudta elkerülni az összeütközést. Miközben az autóból három férfi és egy nő ugrott elő, egy közeli kerítés mögül az Alitalia légitársaság utaskísérőinek sötétkék egyenruhájába öltözött férfiak és nők csatlakoztak hozzájuk.
Hirtelen előrántották géppisztolyaikat, és tűzzel árasztották el a két járműben fegyverük után kapdosó testőröket. A villámgyors akció mindössze néhány másodpercig tartott, és máris mind az öt rendőr szitává lőve, mozdulatlanul hevert az üléseken. A terroristák kirángatták a sértetlen, de rémült Morót a gépkocsiból, s egy járó motorral várakozó Fiatba tuszkolták, majd könnyedén eltűntek a forgatagban. Egy közeli mellékutcában a politikust ládába gyömöszölték, és felrakták az ott parkoló teherautóra, amely egy börtöncellává alakított lakásba vitte. A támadást a Vörös Brigádok vállalta magára, és kijelentették, hogy ha a hatóságok nem hajlandóak néhány börtönben raboskodó társukat kiengedni értékes foglyukért cserébe, akkor a nép ítélőszéke elé állítják az egykori miniszterelnököt.

Vörös és fekete

Renato Curcio és Margherita Cagol szociológia szakos egyetemi hallgatók alapították meg 1969-ben azt a szélsőbaloldali szervezetet, amely kész volt kíméletlenül lecsapni a kormány és a tőke képviselőire. „Üss rajta egyet, megleckéztetsz százat!” - adták ki a jelszót. A rövidesen összeházasodó párocskához egyre több, a korrupt politikából kiábrándult, anarchista nézeteket valló fiatal csatlakozott, és sorozatban követtek el emberrablásokat, ipari szabotázsokat, üzemi gyújtogatásokat és állami tisztviselők elleni merényleteket. Az áldozatokat azzal a brutális módszerrel figyelmeztették kártékonynak vélt tetteikre, hogy lábon lőtték őket. A hatékonyság érdekében együttműködtek a német Vörös Hadsereg Frakcióval és a palesztin gerillákkal is. Cagol 1975-ben a rendőrökkel vívott tűzharcban veszítette életét, miközben férje az olasz hatóságok vendégszeretetét volt kénytelen élvezni. A rövid intermezzo után azonban a Vörös Brigádok új generációja még kíméletlenebb harcot indított.

Kalitkában

Morót egy római lakás fürdőszobájában tartották fogva meglehetősen embertelen körülmények között, miközben csaknem két hónapig alkudoztak a kormányzattal. A megkínzott tekintetű politikusról készült felvételeket - háttérben egy vörös csillaggal -, és az általa írt leveleket elküldték a sajtónak és a TV-nek, hogy ezzel nyomatékosítsák követeléseiket. Családja azonban hiába kérte, Giulio Andreotti miniszterelnök nem bocsátkozott tárgyalásba az emberrablókkal.
Egy bejelentés alapján a rendőrség március 18-án majdnem felfedezte a Vörös Brigádok rejtekhelyét. A ház egyik bérlője ugyanis kétségbeesetten telefonált a tűzoltóknak, miszerint beázik a lakása. A tűzoltók feltörték a felső emeleten az ajtót, ahol valóságos fegyverraktárra bukkantak. Pisztolyok, géppisztolyok, kézigránátok, hamis gépkocsi-rendszámtáblák hevertek szerteszét. Az olasz légitársaságnál használatos utaskísérő-egyenruhákat is találtak, pontosan olyanokat, amilyeneket Moro elrablóin láttak. A nyomozás később kiderítette, hogy a lakás bérlője, Borghi mérnök nem volt más, mint Mario Moretti, a hírhedt terrorista, a Moro elleni merénylet fő szervezője. Mindjárt kihívták a rendőrséget, ám miután hiába kopogtattak a lakás ajtaján, anélkül mentek el, hogy ellenőrizték volna a helyet. Ezután az emberrablók átszállították Morót Róma déli részére, és közölték vele, hogy készüljön a halálra.
A politikus utolsó levelében kollégáit vádolta: „Vérem rajtatok, a párton és az országon szárad!” Május 9-én reggel Anna Laura Braghetti és Bruno Seghetti a Montalcini utca 8. számú házának első emeletén található lakásából lekísérték Morót a garázsba, ahol a terrorszervezet néhány tagjából felállított „bíróság” rövid tárgyalás után halálra ítélte. A végrehajtással megbízott Prospero Gallinari azonban a politikus utolsó szavainak hatására elgyengült és sírógörcsöt kapott. Ekkor Germano Maccari kivette kezéből a 7,6 mm-es Skorpió típusú géppisztolyt, Moro mögé lépett, és meghúzta a ravaszt.

Kinek az érdeke?

Egy ismeretlen telefonáló még aznap felhívta az olasz rendőrség római kapitányságát és bejelentette, hogy a Gaetani utcában, a Kereszténydemokrata Párt székházától nem messze, egy piros Renault-ban valaki pokolgépet helyezett el. Ám amikor a tűzszerészek felnyitották a csomagtartót, bomba helyett a hetekkel ezelőtt elrabolt politikus holttestére bukkantak.
A hatalmas közfelháborodást kiváltó akció megpecsételte a Vörös Brigádok sorsát. A kiterjedt rendőri akciónak köszönhetően százötven tagjuk akadt horogra, még a sajtó által géppuskás nagyinak elkeresztelt 74 éves Caterina Picasso is, aki unokái iránti rajongása miatt csatlakozott a mozgalomhoz. A terrorszervezet szinte teljesen megbénult, amikor 1984-ben kettészakadt, s a Harcos Kommunisták Uniója - neve ellenére - lemondott a véres akciókról. Moro gyilkosai ugyan kézre kerültek, de az ügy aktái azóta is titkosak, amelyből sokan arra következtetnek, a gyilkosság szálait magasabb helyen tartották kézben.
Az 1970-es évek végére Olaszország mély társadalmi, gazdasági, és politikai válságba került. A harminc éve hatalmon lévő kereszténydemokrata párt egyes mérsékeltebb tagjai belátták, hogy a teljes káosz elkerülése érdekében be kellene venni a kormányzásba a legnagyobb ellenzéki párt, a kommunisták képviselőit is. Moro, aki népszerűsége folytán méltán számíthatott a miniszterelnöki posztra a következő ciklus idején, szintén a reformpolitikusok közé tartozott, és éppen elrablása napján került volna napirendre a lehetséges koalíció kérdése. A kereszténydemokrata pártban azonban nem mindenki osztotta Moro nézeteit. A konzervatív politikusok, köztük Giulio Andreotti miniszterelnök ellenezték a baloldali fordulatot, hiszen bukásuk esetén fény derülhetett volna maffiakapcsolataikra.
Az összeesküvés-elmélet hívei szerint Andreottinak kapóra jött a Vörös Brigádok felbukkanása, és titokban információval látta el a vezetőit Moro mindennapi tevékenységéről, hogy ezzel is segítse az elrablását. Ezzel egyszerre szabadult meg a kellemetlen vetélytárstól, és tette bűnbakká a szervezetet. A teljes igazságra azonban talán sosem fog fény derülni.