Vagyim Arisztov
Kalandok a Vadkeleten
Viktor szerint a világ végén nem a pénz az úr

Egyik barátom, Viktor, nemrég érkezett vissza az orosz Távol-Keletről. Egy kis mellékes keresetre akart szert tenni, de pénz nélkül tért haza. Utazását azonban távolról sem sajnálja, lelkét betöltik az ország legkeletibb vidékén átélt, különös élmények. Valami hasonlót élhettek át az amerikai Vadnyugatra érkező európaiak.

Képünk illusztáció

Egy tea mellett beszélgetünk, szentpétervári lakásában. A konyhaasztalra kiterített térképen a Csendes-óceán partján fekvő falucskára bök:
- Ez itt Pereticsina falu. Azért szerepel a térképen, mert azon a környéken viszonylag civilizált helynek számít. Ennek közelében töltöttem el nyolc hónapot egy fakunyhóban.
De hogy kerültél te egyáltalán oda?
- Moszkvából Vlagyivosztokba repülővel utaztam, ez egy tizenkét órás út. Aztán a brigáddal, akik hozzám hasonlóan a természet kincseiből kívántak hasznot húzni, még négy napig autóztunk a faluig. Ezerkétszáz kilométer Vlagyivosztoktól északra, az örök fagy birodalmában. Bár nyáron melegen süt a nap, az óceánban nem tanácsos megmártózni.
Miért tartott ennyi ideig az út?
- Egy nap után a normális útnak vége lett. Ami utána következik, az nem a gyors haladás barátja. Egy katonai GAZ-66 teherautóval utaztunk, de ha nem mennek előttünk a hatalmas Uralok, aligha érünk oda. Többször húztak ki bennünket az átjárhatatlan dagonyából. Később traktorra szálltunk át, a falu környékén ez a legmegbízhatóbb közlekedési eszköz.
Arrafelé vad a táj, és süket csend honol?
- Tulajdonképpen igen. A falut a Fehér Hadsereg katonái és tisztjei alapították. Amikor a Távol-Keleten is elvesztették a vörösökkel vívott polgárháborút, felhúzódtak Vlagyivosztoktól északra, és a kietlen tajgán telepedtek meg, az óceán partján. Arról, hogy ott egy falu alakult, a bolsevikok csak évekkel később szereztek tudomást. Ilyen a hely, ilyenek az utak. Akkora a tér, hogy könnyű rejteket találni, eltávolodni a világtól.

És mekkora a falu?
- Körülbelül ötszázan lakják. Van egy klub, sőt még diszkót is rendeznek időnként. De a fiatalok menekülnek onnan, nincs számukra perspektíva. Vlagyivosztokba és más nagyvárosokba költöznek, ahol korszerű, civilizált életet élhetnek. De ez a falu valódi Vadnyugat. Pontosabban Vadkelet.
Mi juttatta eszedbe a Vadnyugatot? A városok és a korszerű infrastruktúra hiánya?
- Nem csak az.
A cowboyok idejét idéző vadlovak tenyésznek ott.
Hogy kerültek azok oda?
- A szovjet időkben itt virágzó kolhoz volt. Alapvetően halat és rákot fogtak, de Oroszország belsejéből származó lovakat is tenyésztettek. Amikor a szocializmus becsődölt, a kolhoz is széthullott. A lótenyészet magára maradt és elvadult. Az óceán partvidékén szabadon élnek ezek a vadlovak, s bár az embertől nem távolodnak el, nem is engedelmeskednek neki. Akik lusták a tajgán vadászni, egy-egy lovat lőnek a húsáért. De hosszú ideig nem jó ezt csinálni, a húst alapvetően a tajga szolgáltatja. Lőfegyver van minden házban, pont úgy, mint a Vadnyugaton.
Úgy tűnik, az ott élők a nekünk megszokott disznó-, marha- vagy csirkehúst nem is fogyasztják?!
- Az efféle húsból ott nagyon kevés van. Egy-két portán akad disznó vagy marha, de a többség a vadonból szerzi be a húst. Az első héten szárított medvehúson éltünk, később lazac, szarvas, vadkecske, vadló, vadliba került terítékre. Elutazásunk előtt egy gazdától bárányt vettünk, így valami európai jellegű ételt is ettünk. Amúgy kizárólag vadat ettünk.

Az élet Pereticsinában

Vadászni mentél oda?
- Dehogyis. Halászni, rákászni indultunk, főleg rákászni. Feldaraboltuk a zsákmányt és lefagyasztottuk. Tudod, mekkora rákok vannak ott? Ollóval együtt majd’ egy méteresek! De fogtunk néha cápát is.
Mit csináltatok a zsákmánnyal?
- Időről időre felvásárlók érkeztek a faluba, és meglehetősen nyomott áron megvették a kifogott zsákmányt. Nem volt mit tenni, magunknak nem volt értelme Vlagyivosztokba szállítani a fogást. De hát megvan ott ennek a kialakult rendje: az egyik kifogja a halat és a rákot, a másik felvásárolja, a harmadik meg zsebre teszi a bevétel nagyobbik részét. Még ezeken a távoli helyeken is az egész tajga és az üzlet fel van osztva. A helyi kupecek lényegében a munkaadók és a végrehajtó hatalom egyben. Minden tőlük függ.
És a hivatalos államhatalom?
- Az egyetlen falusi rendőrt leszámítva nem képviselteti magát. Ott más törvények uralkodnak, mint itt, az Európával határos Oroszországban. Ott az emberek a túlélés határán vannak. Ezt az állam is tudja, de nem áll módjában civilizált körülményeket teremteni, ezért a kialakult helyzetet sem bolygatja. A hatalom felsőbb rétegei inkább csak halászni-vadászni jönnek a vidékre. A nagyfőnökök barlangot rendelnek: a helyi lakosok felkutatták számukra egy medve lakhelyét, és körülbelül kétezer dollárért a helyszínre vezetik a megrendelőt. Ottani mércével ez hatalmas pénz.
A csinovnyikok nem verik át a helyieket?
- Ott senki nem veri át a másikat, ebben különbözik az ottani élet a mienktől. Hazudni nagyon drága mulatság a tajgán. Hiszen mindenkinél ott a fegyver, nem biztos, hogy élve kikerül onnan, aki vét az íratlan törvények ellen.
Azaz nem az állam törvényei érvényesülnek arrafelé, hanem az íratlanok.
- Persze. Azt hiszem, ez így lehetett a Vadnyugaton is. A törvényeket a fővárosban fogalmazzák, a végeken pedig egészen másról szól az élet. Itt az emberek állandóan a túlélésért küzdenek, főleg a természettel. Ezért az emberek igyekeznek senkivel se összeveszni, inkább segítenek egymásnak. Ha nincs hol megaludnod és nincs mit enned, bármelyik házban befogadnak, és rendesen megetetnek. Akkor is, ha először és utoljára látnak az életben. Még a bűnözésre hajlamos emberek is korrektül viselkednek, amikor egy idegen házába lépnek. Azért néhány állami szabály is érvényesül.
Például?
- Például a törvénytelen halászat elleni küzdelemmel a határőrök vannak megbízva. Ha elkapnak, így érvelnek: „Nekünk bizonyítani kell létjogosultságunkat, különben miért tartana el az állam?” A fogást elkobozzák, igaz, a jegyzőkönyvbe már nem törvénytelen halászat kerül feljegyzésre, hanem például „traktorral belehajtott egy folyóba, ahol épp ívás volt”, a „hálóval törvénytelenül rákot és halat fogott” frázis helyett. Egy kisösszegű bírság kiszabása után a határőr is elégedett, és a népet se alázzák meg túlzottan. Világos, hogy mindenkinek meg kell élni valahogy, pénzt keresni azon a vidéken pedig nem egyszerű.
Valami gyárban nem lehet állást találni?
- Rég nincs ott semmilyen gyár. A szovjet időben volt néhány, most egy se. Mindenki magának dolgozik - vagy a kupeceknek. Tőlük veszik a dízelt, ami elengedhetetlen arrafelé az élethez, hiszen a közlekedésen túl az áramot dízelgenerátorokkal termelik.
Ha van dízel, akkor szinte civilizáltan lehet élni: van áram, lehet közlekedni.
- Valamiféle civilizációs vonások tényleg jelen vannak. Például van repülőtér, hetente kétszer személy-szállító helikopter érkezik, valmiféle áruforgalom is van. De ha meglátnád azt a repteret!?
Van valami különleges?
- Mi az hogy? A reptér épülete - három hatalmas acéltartály. Valamikor üzemanyag lehetett bennük. Amikor leégett a faépület, a ciszternákon ablakokat és ajtókat vágtak, valamelyest kicsinosították belülről és beköltöztették a jegypénztárat, a légiirányítót és az áramfejlesztőt. Mint általában, az ottani oroszok egy huszárvágással egy teljesen eredeti repteret alakítottak ki, az is lehet, hogy egyedülálló az egész világon.
Amúgy bővelkednek arrafelé az ilyen ciszternákban?
- Hogyne. De még gyakoribbak a 200 literes üzemanyaghordók. A part tele velük, sőt, tönkrement haditechnikával is - a Vörös Hadsereg öröksége. Ezeket most szakosodott csapatok gyűjtik össze, és - főleg Koreába - adják el. Egy ilyen brigáddal találkoztunk is: pár évvel ezelőtt Jakutföldön kezdték gyűjteni a vasat, most a primorszki területet fésülik át. Összességében nagyon hasznos dolgot csinálnak: megtisztítják a tájat a fémhulladékoktól, és ezzel ellátják magukat. Az önszerveződés egyik jeles példája.
Mi az általánosan elterjedt fizetőeszköz?
- A vasgyűjtők munkájukkal dollárt keresnek. Amúgy általános a cserekereskedelem. A legfőbb érték a vodka és a kisüsti. A legtöbben arrafelé alkohol- vagy drogfüggők. Felesleges a kezükbe pénzt adni. Sokat isznak ugyan, de nagyon érdekes: még az ittas emberek is igyekeznek valamiféle kontrollt gyakorolni maguk felett. Vigyáznak a szavaikra és cselekedeteikre, nem úgy, mint idehaza.
De hát a szőrmék cseréje vodkára és más termékekre a cár-atyuska idején volt divatos!
- Nincs ez másképp most se. Vodkáért vagy valami más áruért a kupecek rendkívül értékes prémekhez jutnak: mókus, nyest, coboly. Olcsó a farkas és a medvebőr, a helyieknek ezekre nincs szükségük. A medvetalpat viszont sokra tartják, különleges gyógyszer készül belőle, de ha megtetszik neked egy medvebőr, még ajándékba is odaadják.
Ezek szerint azért nem tudtál pénzt keresni, mert jóformán nincs forgalomban arrafelé?
- Egészen más okból. A rákért és a halért nekünk pénzzel fizettek. A nyereség két okból maradt el: először is a halászidény szokatlanul szegényesen alakult. Másodszor pedig váratlan kiadásaink keletkeztek. A halászathoz egy bárkát béreltünk ki. Pár nap múlva rettenetes vihar támadt, amilyet a vének se láttak arrafelé régen. A hullámok szilánkokra törték a bárkát, mi pedig adósai lettünk a tulajdonosnak. Az ott-tartózkodásom nyolc hónapja alatt megértettem, hogy ebben a (túl)fejlett világban vannak helyek, ahol éveken át lehet élni pénz nélkül, a természet ellátására hagyatkozva. A tajgára, az óceánra. Itt Oroszország nyugati csücskében, pláne Európában pénz nélkül lehetetlen megélni. Ott, a Vadkeleten, lehet.
Mi a legfontosabb számodra abból, amit ezen a Vadkeleten tapasztaltál?
- A legfontosabb, hogy nem szabad szétcsúszni. Nem szabad belemenni az ivászatba. Megmaradni tisztának, borotváltnak, azaz megmaradni úgy, ahogy itt élek a világ civilizált részén. Különben lassan, észrevétlenül magam is elvadulok.