A kis műanyag építőkockákat 1958. január 28-án szabadalmaztatták, és bár
többször is megválasztották az évszázad játékának, szerény körülmények között
született egy dán falucska asztalos-műhelyében.

Ole Kirk Christiansen, a dániai Billund egyik mesterembere a gazdasági
világválság miatt kezdett el kezdetben maketteket, majd játékokat gyártani.
1932-ben fából faragta az első játékát, egy kacsát, amelynek a Lego nevet adta.
Kezdetben szülőhelye környékén házalt portékáival, és mikor egy-egy háznál
elbúcsúzott, odakiáltotta a gyerekeknek: „Leg godt!”, ami annyit tesz: „Jó
játékot!” Innen ered a játék neve is, mert a kicsik nem tudták rendesen
kimondani a két szót, Christiansent pedig Lego bácsiként kezdték hívni.

A gyár kezdetben a hagyományos faépítőkockákat és egyéb fajátékokat gyártott,
ám Christiansen hallgatott az idők szavára, és felfedezte, hogy a műanyag sokkal
jobb játékalapanyag, így megvásárolta az első fröccsöntő gépet Dániában.
1949-ben állította elő a Lego építőkocka prototípusát.
Az első Lego-land park 1968-ban Billundban épült fel, ezt követte egy
Windsorban, majd Kaliforniában és legutóbb Günzburgban. A legkisebbeknek szánt
sorozatát, a DuplO-t és a Creator-t pedig 2006 tavaszától hazánkban készítik. A
cég büszke arra, hogy a napjainkban gyártott kockákat simán össze lehet építeni
a fél évszázaddal ezelőtt készítettekkel is.
A Lego mostanra túlmutat az egyszerű játék felhasználási területein: valóságos
kultusza van, követői szobrokat, mozaikokat alkotnak, összetett gépeket
készítenek. Több Guinness-rekord is született: az egyik ilyen egy hatalmas, 400
ezer darabos, 4,45 × 5,22 méter alapterületű várkastély.