Vissza a tartalomjegyzékhez


Az inkvizíció hétköznapi titkai

tíz évvel azután, hogy a Vatikán hivatalosan megnyitotta az inkvizíció archívumait, azzal a céllal nyílt kiállítás Rómában, hogy felfedje a 12. században a katolikus egyház által az „eretnekség” ellen létrehozott rettegett intézmény néhány titkát.

A Ritka és értékes című kiállítás, amelyet az érdeklődők március 14-éig láthatnak a Róma központjában lévő Vittoriano Múzeumban, elsősorban azt a vallási, kulturális, művészi, irodalmi és politikai közeget igyekszik megmutatni, amely létrehozta a Szent Hivatalt. A tárlat címe elsősorban a dokumentumok minőségére vonatkozik, amelyeket korabeli drága anyagokra írtak növényi eredetű tintával. Azok viszont csalódni fognak, akik azt várják, hogy a tárlaton felfedezik az inkvizíció által használt kínzóeszközöket. Ugyanakkor nagyon beszédes az a híres index, amely a tiltott könyvek listáját tartalmazta, és árulkodók azok az első tervek, amelyek a zsidók lakta negyedek gettóvá alakításáról szólnak.