Vissza a tartalomjegyzékhez

Morvay Szilárd
Reményteli korosztály
Magyar futballsikerek külföldön

Reménykeltő változások történtek a magyar labdarúgó-válogatott keretben: míg a csapat négy-öt évvel ezelőtt, néhány kivételtől eltekintve idősödő játékosokból állt, akik itthon vagy Németországban futballoztak, a mai válogatott kerethez fiatal focisták tartoznak, akiknek több mint 95 százaléka külföldön rúgja a bőrt. A jelen legjobbjai főleg az angol másodosztályban, Németországban vagy Hollandiában alkotnak hétről hétre kiválót. A jövő még biztatóbb lehet, hiszen utánpótlásszinten igazi sztárcsapatokban fedezhetünk fel magyar neveket.


Hajnal Tamás (jobbra) a német Karlsruhe legjobbja
Fotó: Reuters

El kell ismerni, hogy részben a sokat bírált Lothar Matthäusnak köszönhetjük a tömeges külföldre igazolásokat. Az egykori német klasszis 2003 és 2005 között volt szövetségi kapitány, és ugyan az ígért eredményeket vele sem értük el, de annyiban nagyot lendített a hazai labdarúgáson, hogy világhírű csapatokat hozott el Magyarországra, és sok fiatal tehetségnek ő segített külföldre igazolni. Ez a folyamat azóta rendületlenül tart.
Matthäus előtt Anglia érintetlen terület volt a magyar futball szempontjából, ezzel szemben ma itt játszik a legtöbb légiós. Az utat Király Gábor és Gera Zoltán Angliába igazolása nyitotta meg, ráadásul mindketten Premiership csapathoz csatlakoztak.
Király a Crystal Palace, Gera a West Bromwich színeiben teljesített kiválóan első évében, 2004-ben, bár később csapatuk kiesése miatt mindketten a második ligába kerültek, ahova viszont időközben egyre több magyar játékos igazolt. Jelenleg
tizenhárman játszanak a Championshipnek nevezett angol másodosztályban (Fülöp Márton pedig az első osztályú Sunderland tartalékkapusa). Királyon és Gerán kívül Buzsáky Ákos, illetve Halmosi Péter azok, akik igazán figyelemreméltó teljesítményt nyújtanak. Ők ketten - amíg Buzsáky a Queen’s Park Rangershez (QPR) nem igazolt - együtt játszottak a Plymouth Argyle-ben Tímár Krisztiánnal, méghozzá nem is akárhogyan: amellett, hogy a szurkolók kedvencei voltak, edzőjük, Ian Holloway is rendszeresen megdicsérte őket. Buzsáky még kölcsönben szerepelt a Plymouthban, amikor a szurkolók transzparenssel kérték a vezetőséget, hogy igazolják le véglegesen. A QPR utánpótláscsapata vezetőjének, Stuart Gibsonnak egyenesen David Beckham jutott az eszébe Buzsákyról, legalábbis ami a szorgalmát illeti: „Ákos nagyon intelligens játékos, aki lát a pályán, jól lő és technikás is. Olyan futballista, akiért szívesen váltanak jegyet a drukkerek, akinek élvezet nézni a játékát. Rendkívüli egyéniség, teljesen más a mentalitása, mint az angoloké. Mindig pontosan érkezik az edzésekre, s mindig ő az, aki utoljára hagyja el a gyepet. Olyan, mint David Beckham, aki a tréningek után mindig kinn marad, hogy gyakorolja a szabadrúgásokat.”
Buzsáky 2007-ben a QPR-hez, a Forma-1-ből ismert két üzletember, Bernie Ecclestone és Flavio Briattore által birtokolt csapathoz szerződött, ahol szintén a szurkolók kedvence lett, hét gólt lőtt, és őt választották meg a csapat legjobb januári igazolásának. „Fehér Pelének” becézik, és volt, hogy egy nagyobb gólja után Ecclestone is felállva tapsolt a magyar játékosnak.
Rajta kívül ebben a szezonban Gera Zoltán is remekül játszik (hét gólnál tart), és nagy szerepe van abban, hogy a West Bromwich Albion bejutott az angol kupa negyeddöntőjébe. Fe-
renczi István együttese, a Barnsley szintén a legjobb nyolc között van az FA-kupában, miután legyőzték a Liverpoolt.
Nem csak Angliában vannak jól teljesítő magyarok. Németországban eddig is sok magyar játszott az élvonalban - elég csak Dárdai Pálra gondolni, aki most is a Hertha játékosa, vagy Lisztes Krisztiánra, aki sokáig a Werder Brement erősítette. Az idei bajnokság egyik újonca, a Kalsruhe csapatában az egyik kulcsjátékos, Hajnal Tamás, aki a Kicker sportmagazin osztályzatai alapján a Bundesliga tizedik legjobb játékosa. Hajnalt a Kalsruhe szurkolói magasan a csapat legjobbjának választották, és
a Bundesliga játékosainak szavazatai alapján ő lett az őszi szezon felfedezettje. Főszerepet játszott abban, hogy a csapat újoncként a BL-szereplésért is harcban van. Még a FIFA is felfigyelt rá, honlapjukon interjú és terjedelmes ismertető található Hajnal karrierjéről, aki jó teljesítményét annak tudja be, hogy ki tudta hozni a maximumot magából, és edzője is megbízott benne.
A másik magyar sikertörténet Dzsudzsák Balázsé. Ő Debrecenben és a válogatottban - elsősorban az olaszok elleni győztes meccsen - hívta fel magára a figyelmet, és hamarosan meg is vette a holland PSV Eindhoven. Egy barátságos meccsen való tesztelése után első tétmeccsét a Feyenoord elleni rangadón játszhatta a kezdőcsapatban. Azóta még nem kapott ki vele a csapat, Dzsudzsák pedig gólokkal és gólpasszokkal járult hozzá a sikerhez. Az Ajax elleni gólja után a hollandok is éltették, és Ryan Giggshez hasonlították. A PSV vezeti a holland bajnokságot, és esélyes arra, hogy jövőre a BL-ben is a csoportkörbe kerüljön. További játékosok, akik szintén neves csapatokban játszanak: Juhász Roland a belga Anderlechtet erősíti (Juhász a tavalyi szezonban gólt fejelt a Milan ellen), Farkas Balázs (Dinamo Kijev), Koman Vladimir (Sampdoria), Tőzsér Dániel (AEK Athén) és Szélesi Zoltán (Strasbourg).
A magyar futball jövendő reménységei pedig már a sztárcsapatokhoz is eljutottak. Az MTK akadémiáján nevelkedett Németh Krisztián és Simon András a Liverpool tartalékcsapatában ontják a gólokat. Az első csapat edzője, Rafa Benitez rendszeresen figyeli őket, és bemutatkozásukra van esély, hiszen a Pool a Ligakupában sokszor a fiataloknak ad lehetőséget. De itt említhetjük még Filkor Attilát, az Internazionale tartalékját is, aki már a válogatottban is bemutatkozott.