Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Egy csekknyi adomány
Üdülési csekk rászorulóknak

„25 csekkért 1 mosoly” - Az idei év során már nemcsak a munkavállalók és hozzátartozóik élhetnek az egyre népszerűbb üdülési csekk nyújtotta előnyökkel. Ezentúl minden 25. csekket szociálisan rászorultak pályázhatják meg.

Hazánkban az üdülési csekk egyre elterjedtebb formája a munkáltatói juttatásoknak. Az idei évben a munkáltatók a 69 ezer forintra megemelt minimálbér összegéig vehetnek adó- és illetékmentesen üdülési csekket az alkalmazottaiknak. A csekkbiznisz éves forgalma már tavaly elérte a 30 milliárdot, ami több mint százszázalékos növekedést jelent az azt megelőző évhez viszonyítva. Így sikeresen hozzájárul például a hazai idegenforgalom fellendítéséhez is. A kiugró növekedés egyik oka, hogy a munkáltatók szívesen élnek az üdülési csekk kínálta adó- és járulékkedvezményekkel. Emellett nagyban hozzájárul az is, hogy a munkavállalók könnyen fel tudják használni a csekket, hiszen a beváltóhelyek hálózata mára szinte az egész országot lefedi. (A csekket elfogadó beváltóhelyek listája megtalálható a www.udulesicsekk.hu portálon.) Idén a csekket forgalmazó és értékesítő Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) a forgalmazásából keletkező profitot a szociálisan rászorultak támogatására fordítja. Kampányszlogenük szerint minden megvásárolt 25 csekk forgalmazása egy mosolyt eredményez, hiszen egy hátrányos helyzetű honfitársunk üdülésének feltételeihez járul hozzá a vásárló. Így az alapítvány az idei évre 2,7 milliárd forint öszszegben írt ki pályázatot, melynek keretében a nyugdíjasok, többgyermekes családok, fogyatékossággal élők és szakiskolai tanulók is igényelhetnek üdülési csekket. A családosok közül azok pályázhatnak, ahol a munkavállaló szülő a pályázat beadása előtt legalább egy hónappal még teljes munkaidőben dolgozott, havi bruttó keresete pedig nem haladta meg a 100 ezer forintot, valamint két vagy több 18 év alatti gyermeket nevel.
Az alapítvány a pályázók közül a felnőttek részére 40 ezer forint összegű üdülési csekket biztosít 20 ezer forint önrész megfizetése mellett, míg a 18 év alatti gyermekek részére 25 ezer forint értékűt 5 ezer forint önrész mellett. A 62. életévüket betöltött, legfeljebb 75 ezer forint nyugdíjjal rendelkező nyugdíjasok 40 ezer forintos üdülési csekket igényelhetnek szintén 20 ezer forint önrész mellett. A pályázók helyett az önrész befizetését felvállalhatják az önkormányzatok, civil szervezetetek, szakszervezetek és egyházak is. Karácsony Mihály, az alapítvány elnökének nyilatkozata szerint „a pályázat során előnyben részesítik a csoportosan jelentkezőket” (legalább 20 fő), mert ezzel „növelni szeretnék a társadalom önszerveződését”. Az MNÜA elnöke szerint elérkezett az idő, hogy a civil szervezetek, az önkormányzatok, illetve a szűkebb-tágabb családi kör is bekapcsolódjon a 10-20 ezer forintos önrész átvállalásába. „Az alapítvány feladata ugyanis nem az üdültetés megoldása, hanem annak elősegítése” - tette hozzá.
A pályázati adatlap letölthető a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány honlapjáról (), a benyújtás határideje április 15.