Vissza a tartalomjegyzékhez

Mosberger Pálma
Búcsú az aprótól
Márciustól kivonják az 1 és 2 forintosokat

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2008. március 1-jével kivonja a készpénzforgalomból az egy- és kétforintos érméket. Simor András, az MNB elnöke szerint az intézkedés évi három-négy milliárd forintos közpénz-megtakarítást jelenthet a nemzetgazdaságnak, hiszen az érmék előállítási költsége többszörösen meghaladja azok névértékét.

Simor András az egy- és kétforintos érmék 2008. március 1-jei megszüntetését azok vásárlóerejének csekélységével indokolta, illetve azzal, hogy jó részük „kicsapódik a forgalomból”, és egyre inkább „egyszer használatossá” válik. Az „elkallódott” aprópénzek folyamatos pótlása pedig a névértéket jóval meghaladó költséggel jár, hiszen az egyforintosok 2-4 forintba, a kettesek 4-6 forintba kerülnek - a használt fémek világpiaci árától függően. Az érmék bevonásával a közpénzből gazdálkodó MNB évi 3-4 milliárd forintos megtakarítást érhet el.
A jegybankelnök szerint az intézkedés maximum 0,2 százalékpontos inflációt okozhat, ami nem számottevő, hiszen a kereskedők nem az egyes termékek árát, hanem a végösszeget kerekítik 5-re vagy 0-ra - a matematikai kerekítés szabályai szerint. Azaz legfeljebb 2 forint nyereség vagy 2 forint veszteség keletkezhet egy-egy vásárlásnál. A váltás során az állami szervek - nagylelkűen - a befizetendő adó vagy illeték összegét mindig lefelé kerekítik, a nyugdíjat pedig felfelé. Ha bankkártyával fizetünk vagy elektronikus átutalással, akkor nem kötelező a kerekítés, hiszen a legapróbb érméink számlapénzként továbbra is érvényben maradnak.
Márciusig mindenkinek lehetősége van arra, hogy a nála lévő egy- és kétforintos érméket vásárlásai során felhasználja, vagy jótékony célra elajándékozza. Ha március 1-je után is maradna nálunk néhány egy- és kétforintos, azokat még hat hónapig beválthatjuk kereskedelmi bankokban, takarékszövetkezetekben és a postán vagy akár 2013. március 1-jéig az MNB-ben is. n