Vissza a tartalomjegyzékhez

Szobota Zoltán
Semjén Zsolt és Weisz bácsi
A KDNP ad otthont a konzervatív izraelitáknak

Szokatlan médiafigyelem övezte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) berkein belül működő politikai alapítvány kezdeményezését, a Zsidó Politikai Műhely létrehozását. Az anyapárt elnöke üdvözölte a hazai zsidóságon belül nemrég indult „tabudöntögető” vitát, és jelezte: konzervatív hittestvéreik számára szeretnének orientációt jelenteni a közös gyökerek ápolásával.


Fotó: Somorjai László

A Gellért Szálló egyik dísztermében megrendezett esemény, sorstársaival ellentétben nem fulladt érdektelenségbe. Sőt! A tolongás még a kezdeményezőket is annyira meglepte, hogy aki csak mikrofonhoz jutott az elnökségi asztalnál, további tudósítások tucatjaira biztatta a média megjelent képviselőit. Így például Semjén Zsolt KDNP-elnök is kifejezte, hogy a majdani protestáns műhely megalakításakor hasonlóan élénk figyelemre számít.
Tisztázta továbbá, hogy csoportjuk tevékenysége politikai természetű, társadalomfilozófiai, és a politikailag is sokszínű magyar zsidóság egyik autentikus színfoltjaként tekintenek tagjaikra. Hogy bejelentésükkel egy, a hazai zsidóságon belül dúló kompetenciavita kellős közepén találták magukat, azzal is érzékeltette: üdvözli az erről szóló tabudöntögető vitát, és nem titkolt céljuk, hogy a konzervatív nézeteket valló izraelitáknak a kereszténydemokráciával mutassanak új irányt, persze a „közös örökség” alapján. Szándékukban áll olyan zsidó társadalomfilozófiai alapművek kiadása és konferenciák szervezése, melyek társadalmi viták generálására képesek.
Semjén Zsolt végezetül azon „bátor barátait” köszöntötte, akik „nem féltek felvállalni” a műhely megalakítását. Miért is kell egy ilyen lépéshez bátorság? Szerinte azért, mert biztosra vehető a szélsőjobb és a politikailag ellenérdekeltek agresszív támadása.
„Ismerem már őket. Bár hazánkban a tényleges szélsőjobb egy marginális jelenség, rendre tapasztalni, hogy egy ilyen rendezvény után a zsigeri antiszemiták nekilátnak címkézni: a KDNP zsidó befolyás alá került” - fejtette ki lapunknak az elnök, hozzátéve, hogy a támadók másik csoportját azok képezik, akiknek egyfajta politikai bizniszt jelent, ha az egész magyar zsidóság szövetségeseként tekintenek rájuk. A politikus szerint az ő érdekeiket sérti, ha konkurens ideológiai irányzatok is ilyen törekvéssel lépnek a nyilvánosság elé.
A pártelnök ugyan nem említett sem neveket, sem szervezeteket, megalapozottá tette azonban gyanúnkat Weisz Péter, az egyelőre tizenhárom tagot számláló műhely szóvivője, akitől a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Magyar-Izraeli Baráti Társaság Országos Szövetsége már jóval a sajtótájékoztató előtt elhatárolódott. Szerintük ugyanis Weisz csak magánemberként vehet részt ezen akcióban, és a baráti szövetséget semmi szín alatt nem képviselheti.
„Hazudnak, amikor azt állítják, hogy nem vagyok alelnök, mert a legnagyobb vidéki szervezetnek Debrecenben még mindig én vagyok az alelnöke” - reagált a közleményre lapunknak a szóvivő, és azt is feltárta, hogy szerepvállalása miatt főleg a Hajdú-Bihar megyei SZDSZ alelnöke támadja. Bevallása szerint leginkább az zavarja, hogy olyanok akarják az egyik, most is regnáló parlamenti párt soraiban ülők közül zsidóságában megvédeni, akik 1983-ban cionista izgatásért letartóztattatták. „Zsidó vallású magyar állampolgárként szuverén jogom azon az oldalon politizálni, ahol én akarok. Így akár konzervatív-keresztény oldalon is” - vallja Weisz, és szomorúnak tartja, hogy Magyarországon attól lesz antiszemita a zsidó szó használója, hogy melyik oldalon ül a parlamentben.
A Mazsihisz két okból sem vesz részt a kezdeményezésben. Egyfelől azért, mert mint elnökük, Feldmájer Péter elmondta: „semmilyen párttal nem kívánnak együttműködni”, másfelől pedig mert Semjén Zsolt a mai napig nem kért bocsánatot tavaly őszi parlamenti felszólalása miatt.
2007. szeptember 10-én a KDNP elnöke azt a kérdést tette fel a T. Házban, hogy jó-e a magyar zsidóságnak, ha egy rossz politika „mintegy túszként löki maga elé a Schwarcz bácsit és a Weisz nénit”, majd beszéde végén Scheiber Sándor néhai főrabbit idézve kijelentette: „az Örökkévaló mentse meg a magyar zsidóságot attól a mentalitástól, amelyet az jellemez, hogy ha van konjunktúra, akkor van pajesz, ha pedig nincs konjunktúra, akkor nincs pajesz”.
Mészáros József, a Barankovics István Alapítvány elnöke elmondta lapunknak, hogy mivel a magyar társadalomban fixa ideák vannak a tekintetben, hogy a hazai zsidóság milyen politikai irányultságú, szervezetükkel azt kívánják demonstrálni, ez a tézis téves előfeltevéseken alapul.