Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Teljes hírzárlat az SZDSZ-ben
Kóka esett neki Fodornak vagy Fodor Kókának?

Még mielőtt teljesen eldurvult volna a közhangulat a liberális pártban, az ügyvivők hírzárlatot rendeltek el. Hivatalosan azért, hogy csak a népszavazással foglalkozhassanak, a valóságban azért, mert egyre élesebbé vált a két tábor, a „kókisták” és a „fodoristák” közötti nézeteltérés.

Az SZDSZ a népszavazási kampányra akar koncentrálni a jövőben, éppen ezért nem foglalkozik érdemben a tavalyi tisztújítás kapcsán felmerült esetleges szabálytalanságokkal, amíg le nem zárul az erről szóló vizsgálat - olvasható a párt szerdán kiadott, az ügyvivők és Kóka János pártelnök által jegyzett nyilatkozatában.
Mint arról írtunk, a Hír TV-ben egy volt miskolci küldött részéről hangzott el az a vád, miszerint csaltak az SZDSZ tavalyi elnökválasztásán, így Kóka János nem igazi voksokkal nyerte meg a választást. Később a már említett küldött olyan dokumentumokat is nyilvánosságra hozott, melyek szerint valóban kétes körülmények között zajlott a magát a demokratikus ellenzék utódjának tartó párt kongresszusa.
Az SZDSZ vezetése erre úgy reagált, hogy Jüttner Csabát, a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökét teljes körű vizsgálat lefolytatásával bízta meg. A vizsgálatnak március közepéig (tehát a népszavazást követő időpontig) kell tisztáznia a tavalyi tisztújítás kapcsán felmerült, néhány Borsod-Abaúj-Zemplén megyei küldöttet érintő, lehetséges szabálytalanságokat.
Azonban a „belső indulatokat” jelzi, hogy a hét végén Kóka János kiadott egy nyilatkozatot, melyben váratlanul - bár csak áttételesen, de lényegében - Fodor Gábor nyakába varrja a Borsod megyei liberálisok körüli anomáliákat. „Fodor Gábort, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyéért felelős ügyvivőt is arra kérem, hogy vegyen részt az ügy tisztázásában” - szólt a közleménynek a liberálisok között vihart kavart egyik mondata.
Kóka egyébként azt is bejelentette, hogy „ha a vizsgálat után az SZDSZ vezetőiben a legkisebb kétség is felmerül, hogy jogszerűen lettem-e a párt elnöke, akkor azonnal dönteni kell. Kész vagyok újra ringbe szállni, és újra megmérettetni magam”. Tehát a pártelnök forgatókönyve szerint a közeljövőben egy kongresszus lehetőséget teremt arra, hogy újra döntsenek a személyéről a párt küldöttei. Ez a másik pont, amely információink szerint még nagyobb vihart kavart a kisebbik kormányzó pártban.
Ugyanis a párt egyes klikkjei eltérően ítélik meg ezen - várhatóan májusban megtartandó - kongreszszus célját. A Kóka-pártiak szerint ennek csak egy pártelnök-megerősítő gyűlésnek kell lennie, ahol úgyszólván újra „felkenik” pártelnöknek Kóka Jánost, és nem indulna ellenjelölt. Míg a Fodor Gábor mögött gyülekezők, a jelenlegi pártelnök tevékenységével elégedetlenek általános tisztújító kongresszust szeretnének, ami lehetőséget teremt nemcsak az elnök, hanem a megyei vezetők cseréjére is, azaz - állításuk szerint - az SZDSZ gyökeres megújítására.
Az utóbbi táborból többen is sérelmezik, hogy Kóka János a közleményében - ahogy egy országgyűlési képviselő fogalmazott a Heteknek - „nekiesett” Fodor Gábornak. A pártvezetéssel elégedetlenek szerint most már az SZDSZ léte a tét, így Fodor Gábor nem várhat tovább, hanem át kell vennie az SZDSZ vezetését, és új irányt kell szabnia a pártnak, mivel - állítólag - a tagság mögötte áll.
Bár első hallásra ez könnyűnek tűnhet, a jelekből ítélve a környezetvédelmi miniszternek nincs többsége az SZDSZ-frakcióban. Ezt mutatja ugyanis, hogy legutóbb leszavazták Sólyom László úgynevezett „zöld-ombudsman” jelöltjét, akit pedig Fodor Gábor is támogatott. Tehát a frakció döntése éppen Fodor Gábornak nem ad okot a bizakodásra, hiszen pártelnökként abba a helyzetbe kerülhetne, hogy a saját frakciója jelenti az ellenzékét. Fodor Gábor szándékai egyébként még nem ismertek.
Kóka János csapata viszont úgy gondolja, hogy kezd feljönni a víz alól az SZDSZ. Általában elégedettek a párt „szocialistázós” népszavazási kampányával, illetve kidolgoztak egy olyan adócsökkentési tervet, mellyel az elkövetkező hónapokban tudatos építkezésbe foghatna Kóka János. A pártelnök éppen ebben a témakörben a gazdasági élet számos prominensével találkozott az elmúlt hetekben. Szerintük Fodor Gábor elnökké választása nem tenne most jót a pártnak, mivel ennek az elképzelésnek a megvalósítására Fodor nem annyira képes, mint a jelenlegi elnök, Kóka János
„Nincs legitimációs válság, várjuk a vizsgálat végét, addig az első számú feladat a népszavazási kampány sikeres lebonyolítása” - mindezt egy rövid mondatban közölte lapunkkal Horn Gábor ügyvivő.