Vissza a tartalomjegyzékhez


Vasutassztrájk

Tisztelettel tájékoztatnám a kedves olvasóikat a VDSZSZ sztrájkjának okairól:
Az éves személyi alapbérfejlesztésen túlmenően a plusz 10 százalékért folyó küzdelem a MÁV-Start Zrt. (személyszállítási), a Gépészeti Zrt. és a Trakció Zrt. munkavállalóinak azért van, mert megállapodás volt arról, hogy akiket kiszerveznek leányvállalatba a nagy MÁV-ból, kapnak 10 százalékot, mert kiszolgáltatottabbak. Ahogy a Cargósok is kaptak 2006-ban. Azóta ugyan évente kisebb mértékben nőtt az alapbérük. A 10 százalék esetében ott van a vita, hogy ez egy középtávú megállapodás része volt, ami lejárt, de a körülmények és az elvek nem változtak.

A VDSZSZ komoly partnere volt az akkori privatizációért felelős elnöknek, aki partnerként kezelte a szakszervezeteket, akik segítették a munkáját olyan dolgokban, amire a főnököknek „bársonyszékből” nem volt rálátásuk, meg a részletekkel nem foglalkoznak, különben meg nem is igen érdekli őket, viszont a befektetőt igen! Az, hogy az egyik volt MÁV-os munkavállaló kap, a másik nem, ezt az „igazságtalanságot” vetették fel Gaskóék még a privatizációt megelőzően abban a „kocsmában”!
A szakszervezet megítélése szerint nem irreális a követelés, mert a Cargo jegyzett tőkéje 30 milliárd, ezzel szemben 102,5 milliárd került értékesítésre, amihez a szakszervezet komolyan hozzátett, amiből cirka 8-10 milliárd reális követelés.
A szakszervezet komoly partner volt, ezért nem jogos az, hogy minden állampolgárnak osszuk szét, meg majd én is kiállok és követelek, meg amiket az emberek mondanak. A szakszervezet nem magának, nem is a tagjainak, hanem minden MÁV-os munkavállalónak követeli ezt a reális összeget!
Gaskó említette, hogy ha ő ezt akkor ott a „kocsmában” írásban kéri, az bizalmatlanságot jelent. Ebben volt naiv! Kókának abban igaza van, hogy egy füstös kocsmában ilyet nem ígért, de egy kulturált helyen volt róla szó.
A GKM oldaláról azért lehetett érdekük abban, hogy ne állapodjanak meg, mert így a VDSZSZ ellen hangolhatják a közvéleményt, politikai motivációt sugallva a megmozdulás mögött! A szakszervezetnek ez az eszköz áll rendelkezésre! Egyszerű munkavállalói érdekvédelemről van szó, a dolgozók érdekeit képviseljük. A menedzsment megjátssza a felelős vezetőt, aki nem engedheti meg, hogy állami pénzeket szétosszon, mindez azért, hogy a szakszervezeti mozgalmat lejárassák.

Sivák Tímea
VDSZSZ Szolidaritás, ügyvivő