Vissza a Hetek archívum borítólapjára
XII. évfolyam, 8. szám, 2008. február 22

Arcok

Kiss Tünde
Sarkozyné alias Carla Bruni
A kifutótól az Elysée palotáig

Hogyan lesz valaki modellből előadóművész, azután francia elnökné? Egyesek Carla kivételesen szép arcberendezésével magyarázzák, mások az ehhez társuló páratlan arcátlanságát emlegetik. Veleszületett tehetségét nem vonja kétségbe senki, legfeljebb annak valódi természetéről vitatkoznak.


Belföld

Hazafi Zsolt
Végre magát adhatja
Új politikát hirdetett a miniszterelnök

Úgy tűnik, a miniszterelnök tényleg változtatni kíván eddigi politikáján. Országértékelő beszéde legalábbis jelentősen eltért korábbi szónoklataitól: kevesebb volt a nagy ívű vízió és az ígéret, viszont több a reálisan teljesíthető programpont. Ráadásul a kormányfői beszéd alaposan „rátakar” a Fidesz népszavazási kezdeményezésére, melyről egyetlen szó sem hangzott el.


Piros Péter
Politikusi vélemények

„Őszintén szólva egy kezemen már nem tudom megszámolni, hogy hányszor hirdetett programot Gyurcsány Ferenc. Utólag azt mutatják a tények, hogy ezeknek csak kisebb része szokott megvalósulni” - mondta a Heteknek Répássy Róbert. A Fidesz frakcióigazgatója szerint jobb lenne, ha a régi programokat futtatnák végig, mert azok között volt egy-két hasznosnak tűnő is.


Hetek-összeállítás
Teljes hírzárlat az SZDSZ-ben
Kóka esett neki Fodornak vagy Fodor Kókának?

Még mielőtt teljesen eldurvult volna a közhangulat a liberális pártban, az ügyvivők hírzárlatot rendeltek el. Hivatalosan azért, hogy csak a népszavazással foglalkozhassanak, a valóságban azért, mert egyre élesebbé vált a két tábor, a „kókisták” és a „fodoristák” közötti nézeteltérés.


Szobota Zoltán
Semjén Zsolt és Weisz bácsi
A KDNP ad otthont a konzervatív izraelitáknak

Szokatlan médiafigyelem övezte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) berkein belül működő politikai alapítvány kezdeményezését, a Zsidó Politikai Műhely létrehozását. Az anyapárt elnöke üdvözölte a hazai zsidóságon belül nemrég indult „tabudöntögető” vitát, és jelezte: konzervatív hittestvéreik számára szeretnének orientációt jelenteni a közös gyökerek ápolásával.


Sebestyén István
Kié lehet a magyar piac?
Nagy üzlet a szemét

A versenytársak szerint „testre szabott” pályázattal igyekszik saját kézben tartani az európai uniós támogatással elkészült homokhátsági hulladékgazdálkodási rendszer üzemeltetését az érintett 82 önkormányzat. A küzdelem több tízmilliárdos üzletről szól.


A hét eseményei
Tovább a cikkhez >>>

Életmód

Csingár Edit
Levegőt
Porfelhőben a város és a vidék

Szó szerint porfészek lehet hazánkból, ha nem kerül sor a közlekedés megreformálására. Bár az elmúlt évben némi javulást tapasztalhattunk a levegő minőségében, még mindig rosszak a mutatók. Növekszik az emberi egészségre legártalmasabb, közlekedés eredetű összetevő: a levegő portartalma. Az uniós irányelvek két évet adnak hazánknak, hogy „tiszta legyen a levegő”.


Fókusz

Szlazsánszky Ferenc
A fejlesztés maga a válságkezelés
Nem akar Gyurcsány Ferenc utódja lenni

„A hatalomért civakodó, rosszkedvű elit és a társadalmat az állami újraelosztásban való érdekeltség, illetve az öngondoskodásban való érdekeltség szerint kettémetsző választóvonal bénítja le az országot, ezért nem haladunk ma” - vélekedett lapunknak Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter. Bár a fejlesztések tekintetében Magyarország az első helyen áll a 27 európai állam közül, az országban mégis keserűség tapasztalható, aminek az az oka, hogy az embereknek elegük van az ígérgetésekből. A miniszter szerint a helyzetet nem hangulatjavító intézkedésekkel kell orvosolni - ezért terveznek évtizedekre.


Gyurácz Ottilia
Ellopott nemzedék
Bocsánatkérés Ausztráliában

Az ausztrál kormányzat múlt héten első alkalommal kért hivatalosan bocsánatot az őslakosok azon nemzedékétől, akiket az asszimilációs politika nevében gyerekként szakítottak el családjuktól, hogy így integrálják őket a többségi társadalomba. Várhatóan sor kerül az ausztrál jogrendszer teljes felülbírálatára is, amely a faji egyenlőtlenséget még mindig sok ponton szentesíti.


Háttér

Bagyarik Cecília
Szívproblémák
Megtörtént az első műszívbeültetés Magyarországon

A múlt héten sikeres műszívbeültetést hajtottak végre a Semmelweis Egyetem (SE) Városmajori Klinikai Tömbjében. Ilyen beavatkozást általában akkor végeznek, amikor a beteg szívátültetésre vár, de még nem érkezik meg az alkalmas donorszív. A beavatkozás nemcsak orvosi bravúr, de reményt is adhat sok súlyos szívbetegnek.


Mester Ivett
Adószedők-e az orvosok?
Vizitdíjvita minden fronton

Március kilencedikén eldől a vizitdíj sorsa. Azt még nem tudjuk, marad-e vagy sem az egy éve bevezetett 300 forintos rendszer, annyi azonban biztos, hogy ha a népszavazás következményeként meg kell szüntetni a díjbeszedést, az újabb fejfájást fog okozni az egészségügyben érintetteknek. Az így keletkező anyagi hiányt ugyanis valahonnan pótolni kell majd.


Hit és értékek

Rimaszombati Andrea
Álmok és ígéretek
A Messiás-faktor és Obama kampánya

Sok elemző próbálja megfejteni, hogy mi az Obama-jelenség titka, nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Európában is. A német Der Spiegel hetilap riporterei felkeresték a demokrata elnökjelölt számára az egyik legfontosabb hátteret jelentő chicagói Trinity United Church elnevezésű protestáns megagyülekezetet, amely több közismert amerikai fekete közéleti személyiség szellemi otthona és az afroamerikai kultúra bázisa.


Ruff Tibor
A Tízparancsolat
Használati utasítás az emberhez

Az elmúlt századokban sok pszichológiai elmélet született arról, hogy az emberi személyiség hogyan működik, miféle szerkezet; s hogy ezek az egyének hogyan tudnak együttműködni, közösséget alkotni. A tudományos elméletek és kutatók azonban e tekintetben a mai napig nem jutottak egységes álláspontra. Valójában nem értjük az embert, ezt a mélységes titkot. De van egyvalaki, aki ismeri az ember személyiségének szerkezetét, működését, rejtélyeit.


Interjú

Tihanyi Péter
Választás életre-halálra
Beszélgetés Gere Ádám magyar származású amerikai matematikussal arról, hogy az elnökjelöltek milyen irányba vinnék Amerika szekerét

- Mert a legfontosabb ügyben, a legfelsőbb bírói kinevezésekben - és az ezt követő fontosságú ügyekben is, mint a terrorizmus, Irak, Közel-Kelet - őt látom a legkiszámíthatóbbnak, a legtapasztaltabbnak és a leginkább életpártinak.


Külföld

Kiss Álmos Péter
A Koszovó-csapda

Koszovó február 17-én ki-kiáltotta és méltósággal megünnepelte függetlenségét - volt tűzijáték és utcai felvonulás, óriástorta, ének és zene. A szuverén Koszovó Köztársaságot máris elismerte számos ország, és az EU tagjai is (néhány kivételtől eltekintve) jelezték, hamarosan követik az amerikai példát. E felhőtlennek tűnő kezdet után nem illendő azt feszegetni: nyolc év ENSZ-EU-NATO kliens-státusz és számolatlan segélymilliárdok után Koszovó egyáltalán nincs felkészülve az önálló állami létre. Fabio Mini olasz tábornoknak nin-csenek illúziói. Mini szerint Koszovó függetlensége nem az átlagembereknek - akik annyira nem hisznek már a függetlenségben, hogy a választásokon csak 45 százalékuk szavazott -, hanem „a klánoknak kell, akiknek szükségük van egy helyre, ahol új bankokat lehet nyitni. Egy szabadkikötőre a keletről érkező pénzeknek, mert Monte Carlo, Ciprus, Madeira már nem megbízhatóak….” - írta a Corriere Della Sera című lapban a tábornok, aki 2002 októbere és 2003 októbere között a NATO-erők parancsnoka volt Koszovóban.


Hetek-összeállítás
Castro után
Lemondott a Commandante

Fidel Castro hivatalosan lemondott elnöki és hadvezéri posztjáról. A hírt a kommunista pártlap internetes változata közölte. A csaknem ötven éve hatalmon levő kubai vezér kijelentette, hogy a továbbiakban nem törekszik ezen posztok betöltésére, és nem is fogad el erre vonatkozó felkérést, akkor sem, ha a vasárnap összeülő új parlament meg kívánná hosszabbítani elnöki mandátumát. A 81 éves vezető másfél évvel ezelőtt átruházta teljhatalmát öccsére, Raulra, amikor komoly gyomor- és bélműtétet hajtottak végre rajta. Fidel azóta nem is mutatkozott nyilvánosan, bár időről időre megjelentek róla fotók vagy rövid videók, az elmúlt hónapokban pedig hetente egy-két vezércikk is a nevével a Kubai Kommunista Párt lapjában.


Hetek-összeállítás
Ellenzéki győzelem Pakisztánban

Pervez Musarraf pakisztáni elnök elismerte pártja vereségét a múlt hétvégén megtartott pakisztáni parlamenti választásokon. Az ellenzék győzelmét hozó voksoláson a részvételi arány 45 százalékos volt, mivel sokan az erőszaktól tartva nem vettek részt a szavazáson.


Korvin Tibor
Kékkártya a válság ellen
Ötvenmillió új bevándorlót várnak Európába

A rendkívül alacsony gyermekvállalási kedv gyorsítja Európa demográfiai válságát, és a gazdasági egyensúlyt csak több tízmillió új bevándorló tudná biztosítani - állítják népességkutatók. A bevándorlás ösztönzése érdekében Brüsszel az amerikai zöldkártya mintájára bevezetné az európai kékkártyát, amely munkavállalási lehetőséget biztosítana az unió egész területén. A tervnek számos kockázata van, ha viszont a jelenlegi tendenciák folytatódnak, az elöregedés és népességcsökkenés miatt Európa nem lesz képes versenyben maradni a világ feltörekvő és növekvő lélekszámú térségeivel.


Online

Al Fayed tanúvallomása

„Erre a pillanatra várok, ezért küzdöttem tíz évig, hogy elmondjam, szerintem mi történt a fiammal és Dianával” - mondta első tanúmeghallgatásán Mohamed Al Fayed. Szerinte fia el akarta venni feleségül Dianát, aki terhes volt, ám a titkosszolgálatok meggyilkolták, hogy ezt megakadályozzák.


Oscar-esélyek 2008-ban

Idén nyolcvanadszor találnak gazdára a híres Oscar-szobrocskák. Február 24-én a szokott helyszínen, a Los Angeles-i Kodak Theaterben megrendezendő ünnepélyes díjátadás a véget ért hollywoodi forgatókönyvíró-sztrájk miatt biztosan sorra kerül,


Marad a drága olaj

Hugo Chávez venezuelai elnök pótadót vetne ki a Venezuelában működő, kőolaj-kitermeléssel foglalkozó cégekre a magas olajárak miatt.


Európa Obamának szurkol

Barack Obama népszerűsége, úgy tűnik, Európába is átgyűrűzött. A Financial Times 5000 fő körében végzett felmérése szerint a németek, franciák, olaszok és spanyolok egyaránt Obamára szavaznának az amerikai elnökválasztáson, míg a sorból Nagy-Britannia lóg ki, ott Hillary Clinton lenne a befutó.


Azt mondták
Tovább a cikkhez >>>

A hét fotója
Tovább a cikkhez >>>

Körözött tinilány

A Nyíregyházi Városi Bíróság nyomozási bírája előzetes letartóztatásba helyezte azt a 15 éves kamaszlányt, aki riasztópisztolyt fogott egy taxisra. 


Bush afrikai körúton

Az Egyesült Államok csak olyan országoknak akar segíteni, ahol nem lopják el a segélyeket - ezzel az üzenettel érkezett afrikai körútjára az amerikai elnök.


Titokzatos Élőlényeket fogtak

Az Antarktisz jeges vizeinek élővilágát és az éghajlat befolyását vizsgáló ausztrál kutatók titokzatos élőlényeket gyűjtöttek a sötét mélységben.


Megduplázódott milliárdosok

Oroszországban megduplázódott a milliárdosok száma. A tavalyi 61 után idén már 101 orosz ember rendelkezik egymilliárd dollárnál nagyobb vagyonnal.


50 gyereket rontott meg a francia szekta

A le Parisien című napilap hétfőn számolt be arról, hogy Pierre-Étienne barát, a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség tagja több mint húszévi hallgatás után megpróbál könnyíteni lelkiismeretén.


Számok
Tovább a cikkhez >>>

A közepes tanulók sikeresebbek

Egy orosz felmérés univerzális dilettánsnak nevezte a kitűnő tanulókat: mindent tudnak, de semmit sem igazán. A közepesek viszont csak azt tanulták meg, amit akartak, sok időt töltöttek emberek között, kezdeményezőbbek, ezért gyakrabban lesz belőlük vállalkozó, sőt vezető.


Évi egymillió indiai áldozatot szed a dohányzás

A legújabb felmérés szerint 2010-től Indiában évente közel egymillió ember halálát okozza a dohányzás a New England Journal of Medicine tanulmánya alapján.


Új üzlettípus terjed el az országban

Európa-szerte jelentős változáson megy keresztül a kiskereskedelmi piac, egyre nagyobb szerepet kap az úgynevezett integrált kiskereskedelmi park (retail park) koncepció. Ilyen retail park a Vecsés határában nemrég felépült Market Central Ferihegy.


Húsbotrány az USA-ban

Az Egyesült Államok történetének legnagyobb marhahús-visszahívását rendelte el az amerikai mezőgazdasági minisztérium: 143 millió font (63 800 tonna) fagyasztott terméket vonnak ki a forgalomból, miután egy kaliforniai vágóhídon megsértették az egészségügyi előírásokat.


Riport

Vagyim Arisztov
Magyarok lábnyoma az orosz havon

Budapesttől kétezer kilométer Moszkva, még nyolcszáz, és Uljanovszkban vagyok a Volga-parton. A legtöbb ember mint Lenin szülőhelyét ismeri a várost, amelyet az ősi Szimbirszkről neveztek át a kommunista vezér tiszteletére. Moszkvával, Szentpétervárral és persze Budapesttel ellentétben a várost vastag hótakaró borítja, amelyen itt-ott magyarok lábnyomaira bukkanok.


Sport

Vizin Balázs
Mikor egy álom teljesül
Kínában nem az erő, hanem az állóképesség számít majd

„A szembeszelet sokkal jobban szeretem, mint a hátszelet. Ha a szél szembe fúj, jobban megy a szörf” - tudtuk meg Detre Diána versenyszörföstől, akivel sajnos nem egy tengerparti kávézóban, hanem „csak” egy margitszigeti konditeremben beszélgettünk. Az olimpiára készülő szörfösök - Dia és Gádorfalvy Áron - tenger és jó idő híján edzőteremben, az evezősökkel együtt végzik az alapozó felkészülést. Diának mind a vitorlázás, mind az olimpia a vérében van, hiszen édesapja, Detre Szabolcs az 1980-as moszkvai olimpián szerzett bronzérmet ikertestvérével egy repülőhollandi fedélzetén. Eddig ez a legjobb helyezés, amit magyar vitorlások olimpián elértek.


Szabadidő

Medúzák az Állatkertben

Újabb látványossággal gyarapodott a Fővárosi Állat- és Növénykert tengeri akváriuma: az egyik medencében kékes fényben tündöklő medúzákat láthat a nagyközönség. A rendkívül nehezen tartható csalánozók bemutatására utoljára fél évszázada került sor.


PROGRAMAJÁNLÓ
Tovább a cikkhez >>>

M. N.
RECEPT: Békebeli narancsdzsem

Az alábbi narancsdzsem - ha nem is héjában, de héjával együtt főzött változata - keserédes ízéhez inkább a kiskanál vagy a vastagon szelt kenyér dukál.


Lezárult karácsonyi előfizetői nyereményakciónk

A Hetek karácsonyi előfizetői nyereményakciójának fődíjaként 2008. január 29-én közjegyző előtt kisorsolt Peugeot 107-es nyereményautó átadása a Peugeot Ponyi salgótarjáni márkakereskedésében. A nyertes: Gerencsér Szilárd veszprémi olvasónk (jobbra). Átadja a szalon tulajdonosa, Ponyi Zsolt.


Vélemény

Gyurcsány új politikát hirdet, Orbán mozgósít

Nagyot spórolhatsz! - hirdeti Orbán Viktor. Eltűnődök ezen a spórolási lehetőségen: Amennyiben egyetemre, főiskolára akarok menni, és elhatározott szándékom, hogy rosszul fogok tanulni, nos, akkor kifejezetten jól jön, ha nem kell a bukdácsolás miatt még fejlesztési részhozzájárulást vagy más fordításban tandíjat fizetni. Ekkor tehát van lehetőségem a spórolásra.


Vasutassztrájk

Tisztelettel tájékoztatnám a kedves olvasóikat a VDSZSZ sztrájkjának okairól: Az éves személyi alapbérfejlesztésen túlmenően a plusz 10 százalékért folyó küzdelem a MÁV-Start Zrt. (személyszállítási), a Gépészeti Zrt. és a Trakció Zrt. munkavállalóinak azért van, mert megállapodás volt arról, hogy akiket kiszerveznek leányvállalatba a nagy MÁV-ból, kapnak 10 százalékot, mert kiszolgáltatottabbak. Ahogy a Cargósok is kaptak 2006-ban. Azóta ugyan évente kisebb mértékben nőtt az alapbérük. A 10 százalék esetében ott van a vita, hogy ez egy középtávú megállapodás része volt, ami lejárt, de a körülmények és az elvek nem változtak.


Jó üzlet a homeopátia

„Sokan, akik nem találnak gyógyulást a rendkívül tudományos, ám annál személytelenebb és klórszagúbb egészségügy útvesztőiben, a természetgyógyászatban keresik a megoldást” - írja a szerző.


Államilag támogatott Wass-kultusz

Erről a cikkről az a véleményem, hogy nagyon gyenge lázítás Wass Albert ellen.


Üzlet

Major Nóra
Tesco a kínpadon
Ahol a legkisebb is számít

Sok a baj a multikkal, de ez nekik is egyre többe kerül. Röviden így foglalható össze a Tesco Globál Áruházak aktuális kálváriája. A közismert áruházláncot most 100 millió forintra bírságolta meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a fogyasztók megtévesztése miatt. Sőt, ezzel párhuzamosan még a szállítói szerződéseit is górcső alá veszik egy károsult vállalkozó bejelentése nyomán. A precedensértékű eset a GVH-nak is „jól jött”, hiszen eddig is gyakran hangoztatták: nem értik, miért nem tesz senki bejelentést a piaci erőfölényben lévő cégek ellen.


Mosberger Pálma
Búcsú az aprótól
Márciustól kivonják az 1 és 2 forintosokat

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2008. március 1-jével kivonja a készpénzforgalomból az egy- és kétforintos érméket. Simor András, az MNB elnöke szerint az intézkedés évi három-négy milliárd forintos közpénz-megtakarítást jelenthet a nemzetgazdaságnak, hiszen az érmék előállítási költsége többszörösen meghaladja azok névértékét.


Munkatársunktól
Egy csekknyi adomány
Üdülési csekk rászorulóknak

„25 csekkért 1 mosoly” - Az idei év során már nemcsak a munkavállalók és hozzátartozóik élhetnek az egyre népszerűbb üdülési csekk nyújtotta előnyökkel. Ezentúl minden 25. csekket szociálisan rászorultak pályázhatják meg.