Széchey Noémi, Korvin Tibor
Bin Laden tanítómestere volt
Autóba rejtett bomba végzett Emád Mugnijéval, a Hezbollah terrorszervezet
második emberével (képünkön) kedd éjszaka Damaszkusz egyik lakókörzetében. A
Hezbollah Izraelt teszi felelőssé a robbantásért, míg a zsidó állam tagadja,
hogy ő állna a terrorista likvidálása mögött. Mugnije Oszama bin Laden után az
elmúlt 25 év legkeresettebb terroristája volt. Szíriai források szerint a Hamasz
terrorszervezet vezetőjével és az iráni külügyminiszterrel találkozott volna
Bejrútban.

„Mugnije volt minden idők egyik legveszélyesebb és legkegyetlenebb
terroristája” - nyilatkozta Dani Jatom, a Moszad egykori vezetője. Jatom „a
szabad világ terrorellenes harca egyik legfőbb eredményének” nevezte a
történteket, mivel Mugnije „sok zsidó, izraeli és amerikai ember haláláért volt
felelős, ő egyedül és közvetlenül irányította a Hezbollah valamennyi külföldi
akcióját - természetesen Iránnal szoros együttműködésben”. Jatom szerint Mugnije
likvidálása súlyos csapást jelent a Hezbollah számára, úgy erkölcsi értelemben,
mint operatív képességeit illetően, mivel a gyilkosság csak úgy történhetett
meg, hogy valakiknek sikerült mélyen beépülniük a szervezetbe. „Akinek sikerült
őt félretennie az útból, az bárkit félre tud tenni a Hezbollahon belül” -
mondta.
Iszmail Szurkejir, a Hezbollah jogásza szerint a terrorszervezet vezetősége
Bejrútban fog összeülni annak érdekében, hogy a válaszlépésekről egyeztessen. „A
Hezbollahnak minden joga megvan arra, hogy megtorolja [a gyilkosságot] bárhol a
világban és bármilyen módon, amit jónak lát” - nyilatkozta a libanoni
televízióban.
Izrael a legkeresettebb terroristaként tartotta számon Mugnijét, Hasszan
Naszrallah Hezbollah-vezetőt is megelőzve. A kilencvenes években a Moszad
többször próbálta likvidálni Dél-Bejrútban, ám eredménytelenül. Az egyik
kísérlet során a testvérét sikerült likvidálni, és az izraeliek azt remélték,
hogy a temetésen részt vesz, ahol újra célponttá válhatott volna, ám a
szertartáson nem jelent meg. Mugnijét sejtik több terrortámadás és
repülőgép-eltérítés mögött, többek között őt teszik felelőssé három izraeli
katona 2000-es elrablásáért, valamint Edlad Regev és Ehud Goldwasser katonák
2006 nyarán történt elrablásáért is - ami a második libanoni háború
kirobbanásához vezetett.
Mugnije az FBI listáján is „előkelő” helyet foglalt el, ötmillió dolláros
vérdíjat tűztek ki a fejére. Az amerikai titkosszolgálat szerint ő állt a TWA
légitársaság egy járatának 1985-ös elrablása mögött, amely során egy amerikai
katona vesztette életét. Ugyanebben az évben több nyugati személyt is elraboltak
Libanonban, közülük többeket később szabadon engedtek, ám több társával együtt
William Buckley-t, a CIA libanoni részlegének vezetőjét is megölték. Emellett őt
gyanúsítják azoknak a libanoni amerikai nagykövetség és a nemzetközi haderőben
részt vevő amerikai és francia katonai bázisok elleni 1983-as támadásoknak a
kitervelésével, amelyek több mint háromszázötven ember életét követelték.
Mugnije a Fatah terroristájaként kezdte tevékenységét, majd a Hezbollah
megalakulása után csatlakozott a terrorszervezethez. Az utóbbi években úgy
tekintett magára, mint Naszrallah sejk lehetséges utódjára a Hezbollah élén, ami
lehetővé tette volna számára, hogy harminc év után végre kilépjen a
rejtőzködésből. Az utána folytatott nemzetközi hajtóvadászat miatt ugyanis az
elmúlt évtizedeket Iránban, Szíriában és Libanonban töltötte, ám ha Iránon kívül
tartózkodott, soha nem aludt kétszer ugyanazon a helyen, sőt gyakran cserélt
személyazonosságot, és több plasztikai műtétet is végrehajtatott magán.

Emellett a Hezbollah „védelmi miniszteri” állását is betöltötte: ő állt a
szervezet által külföldön elkövetett terrorakciók mögött. Ő volt az Iráni
Forradalmi Gárda katonai szárnyának, az al-Kudsznak az összekötője - ez a
szervezet tartja a kapcsolatot az Irán által támogatott terroristacsoportokkal.
Az együttműködés eredményeképpen hajtottak végre közösen két terrortámadást
Buenos Airesben: 1992-ben az izraeli nagykövetség, 1994-ben pedig a zsidó
közösségi központ ellen követtek el merényletet. Az előbbiben 29, az utóbbiban
85 ember vesztette életét. (Az 1992-es Buenos Aires-i terrortámadás Abbász
Muszavi Hezbollah-vezér likvidálására adott válasz volt. Az ő helyére lépett
Hasszan Naszrallah, a terrorszervezet jelenlegi vezetője.)
Mugnije emellett szoros kapcsolatban állt az al-Kaidával is. Az amerikaiak által
letartóztatott Ali Mohammednek, a tálib terrorszervezet egyik vezetőjének
vallomása szerint Mugnije 1983-ban Szudánban találkozott Oszama bin Ladennel.
Akkor a Hezbollah robbanószerkezetek használatával kapcsolatos kiképzést tartott
az al-Kaida tagjainak. Ezek alapján nyugati titkosszolgálatok nagyon
valószínűnek tartják, hogy Mugnijénak köze volt a 2001. szeptember 11-i
terrorcselekményekhez is. Izraeli források szerint 2006 januárjában Mahmúd
Ahmadinezsád iráni elnökkel utazott Damaszkuszba, hogy ott Hasszan Naszrallah
Hezbollah-vezetővel, Háled Masal Hamasz-vezetővel és Ramadan Szalahhal, az
Iszlám Dzsihád vezetőjével találkozott.
|